Borvendég Zsuzsanna sorozata: Az első tégla a berlini falból

A román és bolgár tengerpartokról hazafelé tartó NDK-sok többsége úgy döntött, nem megy tovább, miután a már átjutott honfitársaik azt sugalmazták nyilatkozataikban, minden akadály nélkül járható az út Ausztria felé.

Váratlan tragédia

Augusztus 21-én egy tragikus baleset bizonyította, hogy a magyar határon igenis van még őrizet. Késő este egy férfi feleségével és gyermekével közelítette meg Kőszegnél a nyugati gyepűt, de miután a határőr egy figyelmeztető lövést adott le, birokra keltek és a dulakodás közben elsült a fegyver. Az apa családja szeme láttára vesztette életét. Mindenki számára világossá vált, ebben a formában tarthatatlan tovább a helyzet.

Munkásőrök akcióban

A magyar kormány ugyanakkor még mindig azt a hintapolitikát folytatta, amelyet eddig tanúsított: megfontoltan és az esetleges következményeket nem szem elől tévesztve lavírozott Nyugat és Kelet között. A Páneurópai Pikniken való határáttöréshez minden bizonnyal asszisztált, ugyanakkor a következő napokban az NDK vezetése részére is igyekezett gesztust gyakorolni. Megerősítették a rendfenntartó erőket, a határ felé vezető utakat lezárták, a közeli kempingekből a németeket az ország belsejébe terelték és még a munkásőrséget is kivezényelték a térségbe. A párt rettegett hadseregét a forradalom leverése után állította fel Kádár János, de bevetésére soha nem került sor. A sors furcsa fintora, hogy éppen a rendszer bukásának napjaiban, a vasfüggöny lebontásának idején került sor a felhasználásukra.

Augusztus 23-án egy komolyabb incidensre is sor került, amely a sopronpusztai és kópházi csata néven híresült el. Az állambiztonság még reggel jelezte a határőrség számára, hogy bérelt buszokkal nagyjából 150 főnyi NDK-állampolgár érkezik a határ közelébe, ahol nyilvánvalóan tiltott határátlépésre készülnek. Megerősített létszámmal várták a konvojt a határőrök, akiket a kivezényelt munkásőrök is segítettek. A határáttörési kísérlet tömegverekedésbe torkollt, a határőrök gumibottal verték az embereket, egy gazdasági épület falához szorították őket és éles tölténnyel kezdték lőni az épület tetejét, amelynek törmeléke a menekülők fejére hullott. Az emberek nem tehettek mást, megadták magukat. A szökési kísérlet szervezői feltehetően a nyugatnémet ZDF televízió munkatársai voltak, akik szenzációs felvételeket kívántak készíteni arról, miképpen lépik át az egykori vasfüggöny vonalát a keletnémet szökevények.

A Stasi és a Secu ellenében

Miközben az NDK üdvözölte a magyar határőrizet szigorítását, a magyar kabinet augusztus 22-én arról határozott, hogy a nyugatnémet követségre menekült embereket elszállítják az országból. A kivitelezés azonban sok megoldandó problémát adott a hivatalos szerveknek. Egyrészt el akarták kerülni, hogy az akció nyilvánosságot kapjon. Elsősorban nem a keletnémet diplomáciai visszhangoktól féltek, hanem attól, hogy az országban várakozó több tízezer menekült hasonló elbánást fog követelni. Másrészt el kellett hitetni a követségen tartózkodókkal, hogy nem fogják őket hazatoloncolni, hanem éppen a Nyugat felé való távozásukról gondoskodnak. Tartottak a Stasi ellenakciójától is, de a román nagykövetség biztonsági erői is fejfájást okoztak, hiszen a nyugatnémet követség épülete a románokéval szemben állt. A nem kívánt tekintetek elől rejteni kívánták a menekülést, nem akarták, hogy esetleg kamerákkal rögzítsék az akciót, így ponyvás teherautókat rendeltek az épület elé, amelynek takarásában ültették buszokra az embereket. A reptéren egy svájci felségjelzésű gép várta a Vöröskereszt által kiállított útlevelekkel rendelkező csoportot, erre azért volt szükség, hogy megnyugtassák az embereket: a célállomás valóban a szabad világ.

Sakkjátszma

Augusztus 25-én a Bonn melletti gymnichi kastélyban titkos tárgyalást folytatott a magyar és a nyugatnémet kormányfő, valamint a külügyminisztereik. A megbeszélést annyira zárt ajtók mögött folytatták, hogy a menekültkérdéssel kapcsolatos fejezetekről nem is készültek feljegyzések. Az érintettek visszaemlékezéseiből ismerhetjük meg a részleteket, amelyek néhány ponton ellentmondanak egymásnak. Mindezzel együtt valószínűleg ezen a megbeszélésen már elhangzott az az ígéret Németh Miklós szájából, hogy megnyitják a határt a keletnémetek előtt, és Kohl kancellár kérésének is eleget tett a miniszterelnök, amikor a határnyitást úgy időzítette, hogy az még a CDU brémai kongresszusa előtt megtörténjen. Kohl hálájáról biztosította Németh Miklóst, és megkérdezte, mit kér ezért cserébe Magyarország. Állítólag ekkor hangzott el Németh híres válasza, miszerint „Magyarország nem ad el embereket.”(A kijelentés egyértelmű célzás Ceaușescu emberkereskedelmére, amikor fejpénzért cserébe telepítette ki a szászokat Erdélyből.)

Természetesen az NSZK meghálálta Magyarország tevékeny szerepét a berlini fal leomlásában, de a felajánlott hitelek elfogadását el kellett halasztania a magyar kabinetnek, nehogy emberkereskedelemmel lehessen vádolni a kormányt. A szigorúan titkos tárgyalás hamar közismertté vált, ugyanis a magyar kormányzat egy rövid MTI hír keretében adott róla tudósítást Erre azért volt szükség mert képtelenség volt a látogatást teljes titokban tartani és féltek attól (joggal), hogy az NDK kormánya gyanakodni fog a magyar küldöttség és a nyugatnémetek összejátszására a menekültkérdés megoldásában. Kohl kancellár az emlékirataiban úgy emlékszik vissza, hogy fontosnak tartotta Moszkva értesítését is. Gorbacsov állítólag annyit felelt a kancellár bejelentésére, hogy „A magyarok jó emberek.”Ezzel gyakorlatilag a nyugatnémet kormány is megnyugodhatott afelől, hogy a határnyitás nem fog fegyveres konfliktusba torkollni. Érdekes, hogy ennek az epizódnak a hitelességét sokan megkérdőjelezik. Horst Telschink, Kohl főtanácsadója egyenesen kizártnak tartja, hogy ez a beszélgetés megtörtént volna, szerinte arról lehetett szó, hogy az újságírók, akiknek Kohl diktálta az emlékiratait, kicsit kiszínezték a történetet.

A határnyitás

A nyugatnémetekkel folytatott tárgyalás után kénytelen volt a magyar kormány megnyugtatni a keletnémeteket: nem hangzott el olyasmi, ami erősen sértené az NDK érdekeit. Természetesen nem voltak teljesen őszinték, azt azonban Horn Gyula közölte Gerd Vehressel, az NDK budapesti nagykövetével, hogy Magyarország nem kíván egy gigantikus méretű menekülttáborrá válni. Azt is kilátásba helyezte, hogy felfüggesztik az 1969-es szerződést, amely azzal a következménnyel fog járni, hogy a magyar határon el fogják fogadni a keletnémetek útlevelét, amennyiben egy harmadik ország vízuma szerepel benne. A keletnémet kormány tiltakozott az egyoldalú döntés ellen, de pusztán annyit értek el, Horn Gyula nagyvonalúan felajánlotta az NDK képviseletnek, hogy kapnak egy hetet arra, hogy a német biztonsági szervek, vagyis a Stasi emberei megpróbálják rábeszélni az országban lévő menekülteket, térjenek vissza hazájukba. Látványos eredményt nem értek el a keletnémet hivatalos erők, az NDK-s menekültek kitartóan állomásoztak Magyarország területén.

Szeptember 8-án a Magyar Népköztársaság hivatalosan felfüggesztette az 1969-es egyezmény bizonyos pontjait, ezzel szabaddá vált a keletnémetek számára az út Nyugat felé. A határnyitásra szeptember 11-én hajnalban került sor, amelyet a magyar kormány 10-én az esti hírműsorban jelentett be. Szeptember 13-án újra meg lehetett nyitni az NSZK budapesti nagykövetségét. Kilenc nap alatt 12 121 keletnémet távozott Ausztria felé, de az országba beutazók száma is egyre gyarapodott. A határnyitás nem éppen váratlan következménye az lett, hogy olyanok is megpróbálkoztak a szökéssel, akik a bizonytalanságot nem vállalták korábban. Az NDK határőrizetet megerősítették, szigorú ellenőrzéseket vezettek be a közutakon, vonatokon, repülőgépeken, és a hatóságok ellenségesen kezdtek viselkedni az országukban tartózkodó magyar állampolgárokkal szemben is:

– olvashatjuk az állambiztonság jelentésében.

Végjáték

A csehszlovák kormány is érintve érezte magát a határnyitásban, nem üdvözölte a magyarok döntését:

– így foglalta össze a cseh reakciókat a hazai titkosszolgálat.

A prágai vezetés nem tehetett egyebet, a saját eszközeivel igyekezett segíteni a keletnémet szomszédot:

A csehszlovák hatóságok országuk területén, a magyar határ közvetlen közelében fokozott ellenőrzést folytatnak, és az arra közlekedő NDK állampolgárokat visszairányítják az ország belseje felé, függetlenül attól, hogy van-e érvényes útiokmányuk.

A határátkelést megkísérlő keletnémetek közül a csehszlovák hatóságok sokat elfogtak, heti rendszerességgel 2-3 különgépet indítottak Berlinbe a visszatoloncolás lebonyolítására, de szeptember folyamán ez a nyomás egyre nőtt, így a repülőgépek mellett buszokat is be kellett állítani a szállítások lebonyolítására. A magyar határ közelében szűrőállomásokat állítottak fel az NDK menekülők kiszűrésére, szögesdrótból és gépkocsik kitörését meggátló egyéb építményekből kordonokat emeltek, vagyis míg a birodalom nyugati határán leomlott a vasfüggöny, a belső határokon újakat kezdtek építeni. Megállítani azonban már nem lehetett a folyamatokat. A csehszlovák biztonsági szervek hiába ellenőrizték, vizsgálták, zaklatták a Magyarország felé tartó keletnémeteket, sokat már nem tehettek: a berlini fal első téglája kiesett.

Vezető kép: Sopron, 1989. szeptember 10. Útlevélellenõrzés a soproni oldalon. A hazánkban tartózkodó NDK (Német Demokratikus Köztársaság) állampolgárok szeptember 10-én 24 órától saját okmányukkal elhagyhatták Magyarországot, és Ausztrián keresztül az NSZK-ba (Német Szövetségi Köztársaság) távozhattak. Sopronból éjfél után mintegy ezer NDK-s ment át az ideiglenesen megnyitott határon. MTI Fotó: E. Várkonyi Péter