
A tusványosi beszéd számomra legfontosabb gondolata az, hogy ki kell építeni egy erős Közép-Európát, amely szabad nemzetek szövetsége, amely gazdaságilag önállóan megáll a lábán, és amely megmaradhat a klasszikus, keresztény európai értékek mellett.
Orbán korszakokban gondolkodik és legalább tíz évre vonatkozó terve van, amely nagyon jelentős pontokból áll. Nem sorolom fel, a lényeg az, hogy Magyarország beletartozzon abba az öt európai országba, ahol a legjobb élni. Mindezt egy olyan közép-európai közösségben, ahol az országoknak joguk van megvédeni a határaikat, a gazdaságukat, a kultúrájukat, és elutasítani a globalizmust és a multikulturalizmust.
A miniszterelnök szerint adottak a lehetőségek, hogy újjáépítsük a Kárpát-medencét, vagyis a környező országokban fejlesztéseket hajtsunk végre, magyar óvodákat, iskolákat építve, templomokat felújítva, segítve a magyar közösségeket. (Sok irigy ember majd óbégat, miért nem neki adják a pénzt…) Egyelőre cserébe, az ottani magyaroknak egyenlő jogokat követelve, mert az a fontos, hogy a határainkon kívüli több millió magyar megmaradjon magyarnak. A történelem hozhatja úgy, hogy ezek a magyarlakta területek egyszer majd megint az anyaországhoz tartoznak, talán nem mint országrész, hanem mint a “Közép-Európai Unió” részei. Ezt támasztja alá, hogy Orbán a Trianon előtti gazdasági érhálózatot újra akarja építeni, utak, vasutak, energiahálózatok formájában a szomszédos országokkal. A következő lépés a Kárpát-medencei méreteken túl, a közép-európai gazdasági, kulturális közösség megerősítése, amely nem lesz multikulturális, amely nem akar bevándorlókat, és amely a keresztény kultúrán alapul. Itt fontos tisztázni, nem arról van szó, hogy a keresztény társadalmi alapok miatt bárkinek is templomba kell majd járnia, hanem arról, hogy az eddigi európai életformánk, ünnepeink, családmodellünk a kereszténységből indult ki, és ezt most a nyugati országok átengedik az iszlámnak és a multikulturalizmusnak.
Orbán, érzésem szerint, egyelőre még nem akarja teljesen „elengedni” Európa nyugati felét, az ottani civilizációt, amelyről sajnos már múlt időben beszélt, és még reménykedik, hogy megállítható az önsorsrontó liberalizmus, és a népesség lecserélése az uniós politikai elit leváltásával.
A nyugati vezetők jelenleg csak sodródnak a nihilizmusba, a nyílt társadalom teljes káoszába, amelyből nincs visszaút. Most még megvannak arrafelé az elmúlt száz év gazdasági fejlődésének eredményei, szép városok, jó szolgáltatások, a jóléti pénzmaradékok, egy hatalmas civilizáció kulturális romjai, de ez néhány (tíz)éven belül teljesen összedől, ha minden így folytatódik. Európában jelenleg Orbánon kívül nincs olyan meghatározó politikus, akinek pontos víziója lenne a jövőre nézve.
Szerző: Brockhauser Edit / Kiemelt kép: Geert Vanden Wijngaert/AP
Naprózsa
2018-07-31 at 00:33
Kedves Csocsó és kedves Bokor Géza!
Nem azért írok megint, hogy az utolsó szó legyen az enyém, hanem mert fontos témába vágtunk, okos hozzászólásokkal.
A demográfiát nem tudjuk egyik napról a másikra megfordítani, s idővel – ha lesz még emberiség – magától is lecsökken a születésszám.
Európában máshogy kell ezt a muszlimveszélyt elhárítani. A kitoloncolás nem is kérdés. A másik mód a KÖTELESSÉGALAPÚ EMBERI JOGOK új szabályainak bevezetése.
Számtalanszor írtam, fogom is, míg nem lesz alapelv (mindannyian tudjuk, hogy igaz, de nem merjük kimondani, de én kimondom):
EMBERI JOGA CSAK ANNAK ISMERHETŐ EL,AKI EMBERI KÖTELESSÉGÉT TELJESÍTI.
Az élethez, szabadsághoz, jóléthez természetesen mindenkinek joga van, de csak úgy, ha nem terheli át másokra a kötelességeit. Például nem emberi jog oda kóricálni, ahova nem hívnak, nincs joga senkinek korlátozni mások személyes jogait (pl. Saria, halal iskolai étkeztetés, stb.), s mindenki csak ott teljes jogú ahol őshonos. S legfőképp mindenkinek alapkötelessége eltartani magát és kiskorú gyermekeit.
Ez alapján nem adunk meg maximális állampolgári jogokat olyanoknak, akik, és szüleik nem tettek le annyit a társadalom (kontinens, ország) asztalára mint a többiek, vagyis az eredetileg is ott élők, adózók vagy önhibájukon kívül nem dolgozók, de őshonosok.
Magyarul: a bevándorló nem szavazhat teljeskörűen Európában az őshonosok legfontosabb ügyeiben. Jelen esetben az EP szavazáson, vagy országos szavazásokon.
Mint ahogy nem tarthat igényt eltartásra vagy családegyesítésre sem. Ő csak vendég, aki a vallását is csak magánéletben és az őshonosok zavarása nélkül gyakorolhatja.
S alakítsunk egy új Népszövetséget ezen elvek meghatározására, s az ENSZ migránsimádói meg böfögjenek amit akarnak, a muszlim akkor sem veheti át a hatalmat más országokban, földrészen, mint ahogy Arábiában ők se engedik nekünk. Passz.
Csocsó
2018-07-30 at 15:52
Szép, szèp. Azért a demográfiai súlypontú kirmànyzàs kontrètumait, konrèt vállalàsait jó lenne màr látni. Mert a nèpessègfogyásnak nincs megoldàsa. Kizèptávon nincs.
Bokor Géza
2018-07-30 at 19:41
Ha nem látod, az még nem azt jelenti, hogy nincs is.
Nem a népesség csökkenése a fő gond, hanem az eltartottak és eltartók arányának megváltozása. Hosszútávon a népességcsökkenés lehet komoly probléma forrása, de hosszútávon nem látunk előre a gyorsuló tudományos technikai fejlődés mellett. Nem elképzelhetetlen, hogy 1-2 évszázad múlva, sőt nagyon is elképzelhető hogy a szinten tartás vagy éppen a csökkenés lesz a cél.
Nézz Afrika felé, rohamos léptekkel nő a népesség. Jó ez nekik?
navisos
2018-10-01 at 18:09
Bokor: Egy igazán kitűnő mondat, amit nem győzök megismételni.
“Nem a népesség csökkenése a fő gond, hanem az eltartottak és eltartók arányának megváltozása.”
Naprózsa
2018-07-30 at 15:38
Igen, kedves Bokor Géza. A baj az, hogy 2019. után késő lesz. Minden nappal nő a migránsok és muszlim szaporulat akcióképes korú száma, és szerintem 10 % az a népességi küszöb, amikor Merkelék fegyverek átadásával (mint Porosenkó)puccsal hatalomátvételt robbantanak ki. Ezt kell minden külföldiekkel kapcsolatban lévő embernek odakinn terjesztve tudatosítani, hogy utána már nincs se szabadság, se jólét többé. A Bilderberg most időt húz, hogy elérje ezt a kritikus létszámot, amit mi Röszkénél megakadályoztunk, tehát lassabban teszik, ezért tárgyalt sunyiban Soros a spanyol megsemválasztottal. Az időhúzás ellenünk dolgozik.
Bokor Géza
2018-07-30 at 19:19
Jobb későn mint soha….:)
Komolyra fordítva, már 2015 előtt is késő volt, az akkor kezdődött nagyarányú bevándorlás csak felgyorsítja a folyamatot, elsősorban Németországban és Svédországban. A végkifejlet a jelenlegi szaporodási ráták tükrében visszafordíthatatlan. Ami a politikában történik az ennek a folyamatnak a gyorsításáról vagy lassításáról szól. Nyugat-Európában a jelenlegi elit a gyorsításban érdekelt, magyarra fordítva a nemzetállamok lebontásában érdekelt. Kelet-Európában és Közép-Európában ezzel szemben erősödött a nemzettudat, jó példa erre Jugoszlávia, Csehszlovákia, Szovjetunió, ahol önálló államok jöttek létre. Ezen nem sokat változtat az sem, ha nyugatbarát kormány kerül valahol hatalomra, erre meg éppen Ukrajna a jó példa, ahol a puccs után felerősödött a nacionalizmus.
Nem kell jósnak lenni ahhoz, hogy kijelenthessük, más más utat járnak be a jövőben is azok a térségek ahol alapvetően mások a történelmi előzmények, a gyökerek. Hosszú távon, de történelmi léptékkel nézve még középtávon sem eredményes az a módszer amikor önálló nemzetállamokat próbálnak meg valamilyen kényszerrel önfeladásra kényszeríteni.
Te ezt érted, én is és sokan mások. A liberálisok meg azért nem értik mert nincs nemzettudatuk, azt sem tudják mi az, maximum választási fogásnak tartják. A szemükben a nemzettudat megtévesztett, buta emberek eltévelyedett hite.
Ezért (is) gondolom azt hogy a 2019-es választások igazi tétje nem több mint a liberális nyomás csökkenése, úgy ahogy pl. az USA részéről történt Trump győzelmével.
A többi meg rajtunk múlik….:)
Naprózsa
2018-07-30 at 14:22
Nagyon igaz, kedves Bokor Géza.
Már castingolják is az ártatlan b.uziképű “nép gyermekeit” mint Macron, Trudeau, meg az a hogyishívják új migránsimportőr spanyol megseválasztott (erre a kis időre nem biztos, hogy meg tudom jegyezni a nevét).
Az ilyenek főleg a nőkre hatnak, hátmég, ha a vén tanárnő feleséghez egy szerelmi hűségszálat romantikáznak (noha a legényke csak más szexcsapatban játszik, és ezt álcázzák).
Ne tegyünk fel mindent 2019-re, mert a nyugatiaknak semmi veszélycsengős történelmi ismeretük nincs, nálunk is jobban átverhetők. Készüljünk egy önálló, új, V4 vezetésű Bizáncra.
Kívánom, hogy ne legyen igazam…
Bokor Géza
2018-07-30 at 15:16
Ne legyen igazad….!:)
A kulcs az életszínvonal. Ny.-Európában is tudják az emberek, hogy jelenleg az átlag életszínvonal náluk a legmagasabb az egész világon, ezért a politikai változatlanságban látják a biztonságot, akkor is ha ez esetenként kényelmetlenséggel jár. A média pedig rátesz még egy szívlapátnyit azzal, hogy a változás = fasizmus, elszegényesedés, diktatúra és úgy általában kénköves pokol, világvége, stb.
Talán 20-25 % aki azzal is tisztában van, hogy jelenleg valóban ez a helyzet, de a “liberális” politika útja nagyon rossz irányt vett fel. 2015-16-ban ez az arány Németországban magasan 50 % felett volt, azóta lényegesen lecsökkent, elsősorban azután, hogy Merkel felhagyott a nyilt biztatással a migrációval kapcsolatban, s sikerült a felelősséget áttolnia Közép/Kelet – Európára. Ez csak egy trükk a trükkök százai közül.
Én úgy gondolom, maximum arra számíthatunk, hogy az EP-n belül megváltozik az arány, s még nehezebben tud érvényt szerezni elképzeléseinek a Macron-Merkel vezette politikai irányvonal. Spanyolország meg csatlakozik V4-ek-Ausztria-Olaszország politikai konglomerizációjához. Meg természetesen ide várhatóak a balti államok, Horvátország, Szlovénia, s később Szerbia, Portugália is. Dánia már ma is idetartozik, csak még fű alatt.
Összefoglalva: 2019-ben még nem várható igazán komoly áttörés, szerintem az egy folyamat első állomása lesz.
Bokor Géza
2018-07-30 at 11:14
Stratégia 2019:
A bevándoráspártiak újfajta kommunikációs hangot ütnek meg (ennek jelei már látszanak), megpróbálják saját embereiket helyzetbe hozni a bevándorlás ellenes pártokban, s a megválasztott képviselőket pénzzel, zsarolással saját oldalukra állítani. A média majdnem 100%-ban az ő oldalukon áll, hatalmas nemzetközi erők és pénzeszközök mozdulnak a liberális politika támogatására, hatalmas médiatámogatással.
Nem egy lefutott meccs…..
tango47
2018-07-30 at 10:48
A 2019-es választások választóvonal lesz. Kiderül, hogy van-e még esély Nyugat-Európa megmentésére.
Ha nem, akkor tényleg bele kellene vágni. Kossuthnak is álma volt a Duna-menti konföderáció.
ómió
2018-07-30 at 08:24
Valahogy így!
Gede
2018-07-30 at 01:13
Amíg az uniós agyhalott alkoholista libis vezetői ezt a gyalázatos politikát folytatják amivel tönkreteszik Európát viszont a saját polgáraikat semmibe veszik és a bevándorlók meg a terroristák kegyeit keresik addig a lecsóban a helyük és most túl finom voltam!
.alma.
2018-07-29 at 21:24
Az EU több óriásból állt eddig, még CSAK egy lépett ki közülük, de máris instabillá vált az unió AKÁRCSAK egy kártyavár.
.alma.
2018-07-29 at 21:02
Fantasztikus volt a Miniszterelnök tusványosi beszéde, olyan szépen és szeretettel beszélt az emberekhez. A hölgy által megírt cikk remek és sürgetően időszerű volt.
Sem Európában, sem Amerikában nincs eredményben és eszközökben Orbán Viktorhoz fogható.
Hiszen az USA védővámok és egyéb szankciók alkalmazásával próbál gazdaságilag érvényesülni, akár Magyarország kárára is.
Azért most szükséges Orbán Viktor briliáns elképzelését elkezdeni megvalósítani, mert CSAK ő az alkalmas vezető ennek a gigantikus feladat rendszernek a végigviteléhez.
Valamint a jelenlegi politikai és gazdasági feltételek kínálnak kitűnő hosszú-hosszú ideig vissza nem térő lehetőséget egy új, de inkább egy párhuzamosan létező Kelet-Európai unió megvalósítására AKÁRCSAK 1990 táján a jelenlegi nagy unió létrehozásának kezdeményezésére.
Orbán Viktor páratlan stratégiai gondolkodó és politikus.
.alma.
2018-07-29 at 21:05
Az Európai Uniós jog végső törekvése a szocializmus létrehozása.
Az EU nem jobb, mint a KGST volt, hamarosan azt a színvonalat sem tudja garantálni.
Argum
2018-07-29 at 20:00
Nem lehetetlen ennek a Közép-Európai Uniónak a megvalósulása,hiszen egy északi blokk is kirajzolódni látszik,”Északi Unió” néven, amelyben Norvégia, Svédország, Dánia, Finnország és Izland foglalna helyet.
Ezzel a jelenlegi EU több kis blokkra szakadna.
Naprózsa
2018-07-29 at 19:43
Pontosan. S azoknak, akik nevetségesnek találják az legjobb 5 emlegetését, mert nem volt megmagyarázva, kiegészíthetjük:
Nem úgy érjük utól nyugatot, hogy Münhausenként felfújjuk magunkat, hanem miközben mi majdnem teljes foglalkoztatással dolgozunk, nem hagyjuk magunkat kifosztani, kereskedünk azokkal akik kölcsönös előnyökkel ebben partnerek, és nem szállunk be a nyugatiak polgárháborújába.
Eközben a nyugatiak eltarthatnak munkanélküli milliókat, a legokosabb őslakosok és cégeik ide menekülnek, a párizsi, svéd multikultis védencek pedig rendszeresen szétverve a városokat leamortalizálják azt az előnyt, amit nyugat velünk szemben eddig fölhalmozott. Ők lepusztulnak, mi összefogva gyarapodunk.
Fordul a világ: az oszmán hódításkor ez épp fordítva volt, ugyebár?
tota
2018-07-29 at 20:49
Milyen hatékony az a majdnem teljes foglalkoztatás,mert ugye abban a közmunkások is benne foglaltatnak.Hozzánk reggel 8-ra jönnek,
10-ig reggeliznek,12-ig kapirgálnak,14-ig a
roma disco muzsikára ami a telójukon van táncikál-
nak.Na így van majdnem teljes foglalkoztatás.
Álmodozzál nyugodtan.Békés megyéből meg átjárnak Romániába dolgozni,mert ott is magasabb a nettó bér.Utólért bennünket a lenézett románia.Felké-
szül Bulgária,hogy növekedésben tök utolsók legyünk az Eu-ban.