Dudog László az antifák egyik magyar áldozata, akit barátnőjével együtt támadtak meg Budapesten az antifák. A férfi elárulta, hogy békésen sétáltak hazafelé, amikor hátulről megtámadták őket. A barátnője szemébe csípős anyagot permeteztek, combon szúrták, majd arcon rúgták. Olyan sérüléseket szereztek, amelyek életük végéig vélhetően megmaradnak – írja a Mandiner.
Csoda, hogy élünk
– mondta az Il Giornale olasz lapnak adott exkluzív interjújában Dudog László, az antifasiszta támadók egyik magyar áldozata. A cikk jelentős fordulat az olasz sajtóban, hiszen eddig az ottani médiát az uralta, hogy az egyik támadót, Ilaria Salist „szörnyű” körülmények között tartják fogva a magyarországi börtönben. Egymás után jelentek meg a szélsőbaloldali aktivistát sajnáló cikkek, ám a diplomáciai egyeztetések után Antonio Tajani olasz külügyminiszter és Carlo Nordio igazságügyi miniszter közös közleményben hangsúlyozta, hogy nem kezdeményezik a házi őrizetbe helyezését sem.
Brutális támadás
A 60 éves Dudog Lászlót gumibotokkal támadták meg, a barátnőjét kétszer lábon szúrták, súlyos sérüléseket szenvedtek. A férfi arra tippelt, talán követték őket, mert egyébként békésen, kézen fogva sétáltak az utcán, senki nem feltételezhette róluk, hogy jobb- vagy baloldaliak. Hátulról támadták meg őket; a fejét ért ütés után Dudog elveszítette az eszméletét, majd a barátnőjét csípős folyadékkal szemen permetezték, megszúrták a combját, végül arcon rúgták. A magyar férfi hozzátette: még egy évvel a támadás után sem gyógyultak meg, és valószínűleg életük végéig magukon fogják viselni a következményeket. Azt elismerte, hogy a szélsőjobboldalinak tartott Becsület Napja rendezvényről tartottak hazafelé:
Minden évben elmegyek, nem szégyellem. Azért teszem, hogy tiszteletet mutassak az elesettek iránt, akiket hősnek tartok. De ez nem igazolja azokat a bűnözőket, akik megpróbáltak megölni.
Az olasz aktivistát védő Magyar György ügyvéd szerint Ilaria Salis büszke antifasiszta. Az olasz nő életveszélyes támadásokban vett részt a vád szerint, majd vigyorogva jelent meg a bíróságon.
Forrás: Mandiner; Fotó: Hír TV
nagy tamás
2024-03-29 at 09:41
” Serracchiani. Eközben pártja, a balközép Demokrata Párt a La Repubblica értesülései szerint azt az ötletet is felvetette, hogy Ilaria Salist elindíthatják képviselőjelöltként az EP-választáson. ” ?????????????? ezek valóban betegek !!!
lesi
2024-02-09 at 19:11
magyar gyuri meg egy felfújt hólyag
lesi
2024-02-09 at 19:09
hej de szétverném a buksiját egy kalapáccsal
zatyi József
2024-02-09 at 02:36
Hiába tolják az Olasz sajtóban akár a fotókat is. Itt ís mondja Dudog a Becsüelt napi ról mentek haza.
Hogy fog ez infrmációként lejönni olaszban?
“A hős antifanő megevrte a fasisztákat! Hát egy neonáci rendezvényről mentek haza!”
NE EZT KOMMUNIKÁLJUK MÁR! AGYMOOSTTAKNAK ÍRNAK!
El kell vinni az olasz lapokat a megvert Lengyel túristákhoz!
Capisi?
AZT KELL HANGSÚLYOZNI HOGY LŐVÉSÜK SE VOLT KIT VERNEK, SEMMILYEN AZONOSÍTÁS NEM TÖRTÉNT, MAGYARUL 0 A POLITIKAI SZÁL!
Na innen lehet menni a következő cikkekkel tovább hogy az egész Soros féle feszültség keltés Olaszország és Magyarorszég között…és itt már nem is említek semmit a bűncselekményről hanem bedobom a darálóba a hülye picsa sorsával együtt Innentől magasabb érdekkel harcolhat és kikerül a fő érve a közbeszédből.
csakafidesz
2024-02-09 at 01:46
Nézzük csak ezt a Várból kitörést. Besorozott német katonák és magyar katonák voltak a várban a pincékben. Mivel a körbezárt Várban már nem tudtak bent maradni, számukra nem volt más lehetőség, mint kitörni. Ezeket a Széna tértől a János Kórházig gépfegyverel mészárolták le az oroszok, és ezrével(!) hevertek a hullák a Széll Kálmán téren, a Városmajorban és sokfelé. Hiába adták meg magukat és mentek feltartott kézzel, mindenki akit tudtak megöltek. Párszáz ember volt aki megmenekült.
Tehát:
1./ Be vannak zárva a katonák egy körbevett Vár pincéjébe, és ott nem csinálnak mást, csak a szűkös élelmiszert aprítják pici adagokra.
2./ Elhatározták, hogy kitörnek és megadják magukat, ha találkoznak az ellenséggel. Nos ebből csak mészárolás lett.
3./ Az elesett németek és magyarok közönséges sorkatonák voltak akiket behívóval besoroztak, és nem fasiszták! Ebben az esetben ez fontos momentum.
Lényegében legyilkolt katonákra emlékeznek meg évről évre. Mi közük ehhez a megemlékezéshez az olaszoknak?
angelblind652
2024-02-08 at 21:38
Szerintem azért ez az ördögi vigyor azért le fog fagyni a pofájáról, egy idő után, hiszen eddig a balosok mindig kimentették és elnézőek, sőt büszkék is voltak a némber tetteire.
T.rex
2024-02-08 at 20:44
Asszongya ez a faszkalap Tajani,most már azt sem kezdeményezik,hogy házi őrizetben tartsák ezt a szar darabot!Még szép!Onnan Olaszországból majd pont ti fogjátok eldönteni,hogy a magyar hatóságok hogy végezzék a dolgukat?!Az áldozatokkal végtelenül együttérzek!Azt mondanám Nekik, hogy akinek a legcsekélyebb része volt, ebben a becstelenségben, pereljék be!!Ha kell,Olaszországot is!!Perelni és perelni!!
Sanyáta
2024-02-08 at 19:25
Ha az olasz nő antifasiszta, akkor Magyar György pedig fasiszta?….ilyen embert védeni, a baloldal fizeti?
sumer
2024-02-08 at 19:09
Kb. 20 évvel ezelőtt egy külföldi barátomnak szüksége volt magyarul és angolul kifogástalanul beszélő ügyvédre egy bítósági tárgyaláson. Akkor az óradíj még csupán 120 kHUF volt, és egyáltalán nem volt egyszerű ilyen ügyvédet találni Magyarországon.
Angolul kifogástalanul beszélő ügyvédet manapság már könnyű találni, de az olasz nyelv hasonló ismerete, gondolom még mindig jócskán feláras lehet! Természetesen egy Magyar Györgynek ez sem lehet igazán probléma, mivel ő mindenhez is ért… :))))
kanigunda
2024-02-08 at 18:51
Remélem fájintos kis kártérítési polgári pert is akasztanak ennek görény picsának meg
a dúvad haverjainak a nyakába. Szvsz nyissanak 10 misinél! Ha már a digó külügyér beszállt
a ringbe terítheti is a bugyellárisát, ebben is helytállhat a vigyorgó hóhér tantonéni
helyett! Vagy csak a gyilkosokat szeretik ők is?
“…minap, a Szabad Európának nyilatkozva azt mondta, ..”
Már a leggyatrább zugügyvéd is így kezdi: Elsőre a formai dolgokat támadja. De ez csak időhúzás,
nem csak ő látott szerintem külföldit magyar bíróság előtt 😉 Zéró jelentőség, ezzel csak a bírót
hergeli.
sumer
2024-02-08 at 18:42
@kanigunda: “A Magyar dr.-nak milyen is az órabére?”
Jó kérdés, de én egy fokkal még tovább vinném! Magyar György vajon olasz nyelven társaloghat ezzel a büszke antifával?
Csak azért kérdezem, mert az ügyvéd a minap, a Szabad Európának nyilatkozva azt mondta, hogy minden külföldi állampolgárnak joga van anyanyelvének használatára az eljárás teljes tartama alatt, amit védencével szemben megsértett a magyar bíróság.
Szerinte a nő a vádiraton kívül nem ismerhette meg olasz nyelven az összes iratot; bizonyítékokat, szakértői véleményeket, a tanúk és a sértettek vallomásait.
fanni
2024-02-08 at 18:30
Ha büszke antifasiszta, akkor miért nem megy a többi társával az ukrán náci Azov-ezred ellen harcolni? Ja, hogy ott lőnek?
kanigunda
2024-02-08 at 18:10
“büszke antifasiszta”
A buzeránsok szoktak büszkék lenni improduktív dolgokra.
A Magyar dr.-nak milyen is az órabére? Ilyen jól keres egy niemand
digó tanárocska?
andras
2024-02-08 at 17:55
Még az ügyvédjét is lecsuknám. Ha már egyszer diktatúra van.
Angie
2024-02-08 at 17:49
Ez megtervezett támadás volt, úgyhogy tudatosan törtek emberek életére, így nyilvánvalóan ezt súlyosbító körülménynek kell venni, pláne azért is, mert erőfölényben követték el gyanútlan emberrel szemben. Ha ezek nem kapnak büntetést, akkor ki?!!!
Azért Magyar György sem Isten! Azért pár pert vesztett az utóbbi időben!
kanigunda
2024-02-08 at 17:31
Remélem fájintos kis kártérítési polgári pert is akasztanak ennek görény picsának meg
a dúvad haverjainak a nyakába. Szvsz nyissanak 10 misinél! Ha már a digó külügyér beszállt
a ringbe terítheti is a bugyellárisát, ebben is helytállhat a vigyorgó hóhér tantonéni
helyett! Vagy csak a gyilkosokat szeretik ők is?
füredi46
2024-02-08 at 17:07
Addig oké, hogy “büszke antifasiszta”, de ez nem jogosítja fel arra, hogy gyanutlan és ártatlan magyar embereket támadjon meg orvul, s nem rajtuk múlt, hogy nem haltak bele a kegyetlen verésbe. És a “büszke antifasiszta” némber a bírósgon csak vigyorog…
Zia
2024-02-08 at 17:04
Ha ez a buksza büszke antifasiszta akkor mgy bűnpártoló?
Ludas Mátyás
2024-02-08 at 16:58
Beraknám néhány magát nőnek valló tökös bűnöző közé. Aztán nekik játszhatja a fasza csajt. Bár a fene tudja…
balfék
2024-02-08 at 16:27
Azon elgondolkodott már valaki, hogy az összes ilyen elmebeteg ideológia az Olasz-Svájci-Német hármas határ környékén alakult ki? Valami van ott a levegőben. Emberi életre alkalmatlannak kellene nyilvánítani, és örökre lezárni.
api01
2024-02-08 at 15:44
Az antifa aktiv terrorszervezet.
Annak kellene lennie jogilag is.
Ébresztő.
balfék
2024-02-08 at 15:37
Ahhoz képest, hogy milyen körülményekről sopánkodott, elég jó bőrben van. Vagy talán azért nem találtak patkányokat, madarakat, csótányt, meg mindenféle, manapság oly ínyencfalatnak számító létformákat a sajtósok, mert ez mindet megette és attól ilyen kikerekedett?!?!?!?!
apro_marosan_petergabor
2024-02-08 at 15:11
Remélem Ilaria Salis büszkén rohad majd egy magyar fegyházban pár évig (a szegedi csillagbörtönt ajánlanám)!
Azt is remélem, hogy Magyarország rövid úton az Antifát terrorszervezetté nyilvánítja.
S innentől kezdve egyszerűbb lesz az elbánás az ilyen vigyorgó söpredékkel, jó felderítés esetén be se juthatnak Magyarországra.
Fasiszta – kommunista, mindkét rokon szélsőség mögött több tízmilliónyi áldozat mutatható ki.
Csak az a gond, hogy míg az NSDAP-nek (Nemzeti Szocialista Német Munkáspárt) volt egy büntetőpere Nürnbergben, addig a kommunista párt főtitkára, a generalissimus küldte Nürnbergbe a szovjet bírót az amerikaiakkal parolázva…
Ez a kettős mérce azóta is tart.
Emellett nálunk gyakorlatilag egyetlen kommunista gazembert sem vontak felelősségre, a sok tízezer áldozat ellenére.
ANTIFA = terror
Judit
2024-02-08 at 15:10
Remélhetőleg a legsúlyosabb büntetésben részesülnek ezek a soros-bidé sátáni rothadt lelkű aljas-gerinctelen képződmények akik emberi mivoltukból kivetkőzve bántalmaznak embereket.!!!Ennek az olasz szukának a vigyorgása fagyjon a pofájára.!!!