Pesti Srácok

Budai Gyula: "Elmebeteg, dilettáns társaság" a Müller Cecíliát kritizáló ellenzék

Budai Gyula: "Elmebeteg, dilettáns társaság" a Müller Cecíliát kritizáló ellenzék

Menczer Tamás államtitkár után újabb fideszes politikus emelte fel hangját a tisztifőorvos asszony védelmében: ezúttal Budai Gyula nevezte elmebetegnek azokat az ellenzéki politikusokat, akik az Országgyűlés népjóléti bizottsági ülésén Müller Cecíliát próbálták "keresztre feszíteni". Véleménye szerint "vicc, amit az ellenzék művel. Nincs közöttük egy olyan szakember, aki értene a járványügyhöz, aki meg volt (Falus Ferenc), az meg kussol, mert szakmailag nem tud semmibe belekötni, a Kormány jól kezeli a járványt."

Budai Gyula közösségi oldalán osztotta meg igencsak markáns véleményét azzal kapcsolatban, hogy ellenzéki politikusok "a Rákosi-korszak koncepciós pereit idéző stílusban" kérdezték és politikai elfogultsággal is megvádolták Müller Cecíliát. Budai szavai szerint a bizottság a "szintén MSZP-s, és mindenhez értő, hülye Korózs Lajos elnökletével" ült össze, majd megjegyezte, hogy "ezek szerint mégiscsak működik az Országgyűlés", ahol a prímet ezúttal nem Szabó Tímea, hanem a DK-s Varga Zoltán vitte, aki a "magamutogató Gréczy" helyére ejtőernyőzve került a képviselői székbe. Budai úgy fogalmaz:

Véleménye szerint ugyanis igencsak megkérdőjelezhető, hogy miért is akarta a politológus végzettségű DK-s képviselő a négy szakvizsgával rendelkező Müller Cecíliát vizsgáztatni az ülésen járványügyből és járványkezelésből. Budai közlése szerint az ellenzéki képviselők csoportja "dilettáns társaság", "Szabó Tímeástól és Karigeristől!" Kiemeli:

PestiSracok facebook image

Budai szavai szerint "vicc, amit az ellenzék művel. Nincs közöttük egy olyan szakember, aki értene a járványügyhöz, aki meg volt (Falus Ferenc volt tisztifőorvos), az meg kussol, mert szakmailag nem tud semmibe belekötni, mert a Kormány jól kezeli a járványt." Úgy véli, "a tisztelet halvány jele nincs ezekben a pökhendi ellenzéki képviselőkben, mert ők nem tisztelnek se Istent, se embert". A fideszes politikus végül pedig azt közölte: minden tisztelete Müller Cecília tisztifőorvos asszonyé.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.