A nemzetközi (főként amerikai) nyomás ellenére Magyarország példájához hasonlóan a bolgár elnök sem hajlandó fegyvereket szállítani Ukrajnának. A kérdés már csak az, hogy ezután a bolgárokkal szemben is legalább annyira ellenséges hangnemet üt-e meg az ukrán kormány, mint velünk szemben. Sajnos azonban van egy olyan előérzetünk, hogy a szomszédunkban uralkodó magyarellenességnek nem sok köze van a háborúhoz, hiszen a segélyszállítmányok ellenére sem hajlandóak javítani a kárpátaljai magyarok helyzetén.
Bulgária deklarálta, hogy nem vesz részt az EU közös lőszervásárlási programjában, illetve nem szállít sem vadászrepülőgépeket, sem tankokat Ukrajnának – írja a Mandiner a Euronews beszámolója nyomán. Bulgária elnökére az ellenzéki pártok felől óriási nyomás nehezedik, a politikus azonban leszögezte: kitart álláspontja mellett.
Bulgária nem támogatja az Ukrajnába történő lőszerszállításra vonatkozó közös beszerzést, és nem is részese annak. Támogatni fogjuk viszont a béke helyreállítására irányuló erőfeszítéseket. Amíg az ideiglenes kormány kormányoz, Bulgária a vadászgépeit, a légvédelmi rakétarendszereit, a harckocsijait és más eszközeit sem bocsátja Ukrajna rendelkezésére
– fogalmazott Rumen Radev.
Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq
Facebook
Twitter
YouTube
RSS