A globális felcserélés citadellájával, a migrációs elsüllyesztés és a helyettesítés útján történő népirtás fő előirányzójával, Angela Merkel Németországával szemben új európai összefogást sürget a mandiner.hu-n megjelent írásában Ranaud Camus, francia író. Hozzáteszi, szerinte Európát nem elhagyni kell, hanem átvenni felette az uralmat, elüldözni belőle az árulókat, tetőtől talpig átalakítani a kontinenst. Ehhez iránymutatásul a Visegrádi Négyeket állítja például.
Renaud Camus francia író, a Nagy Felcserélés fogalmának megalkotója a tömeges migrációról, a valódit a hamissal helyettesítő korszellemről, az európai kultúra hanyatlásáról fejtette ki korábban gondolatait a Mandiner.hu-nek. Legújabb esszéjében arról ír, „tanulságos viccként” vetette fel, hogy Franciaországnak csatlakoznia kellene a Visegrádi Négyekhez. Mint kifejtette, ezzel is inkább a konföderációkhoz való vonzódását akarta kifejezni, hiszen, mint fogalmaz, „mindig is ezt kívántam Európa számára: hogy szabad országok konföderációjává váljon, ahol élesen elkülönítik a tagállamok és a szövetségi hatalom kompetenciáit, s amelynek élén egy közvetlenül választott elnök áll”. Hozzáteszi, ezzel nem az európai gondolatot utasítja vissza, sőt éppen ellenkezőleg.
Szenvedélyesen szeretem és kívánom Európát, annak megőrzését, boldogságát, a történelemhez való visszatérését, ahonnan mazochizmusból és öngyűlöletből – hogy ne rögtön kapzsiságot és gyávaságot mondjak – kirekesztette magát.
Camus arról ír, a brexit azért szomorította el, mert egyészt Nagy-Britannia nélkül Európa nyilvánvalóan nem Európa önmaga többé, másrészt annak időzítése miatt is. Mint kifejti, „abban a pillanatban, amikor elözönlenek, elfoglalnak, gyarmatosítanak bennünket, amikor napról napra megaláz és megsebez és meggyilkol a terrorizmus és az ártás szenvedélye”, hiba, ha az uniós tagállamok visszahúzódnak. Véleménye szerint egy ország sem képes megmenteni önmagát, és éppen azért kell egyesülniük, hogy közös erővel álljanak ellen az inváziónak. Camus úgy látja,
Nem kilépni kell Európából, hanem Afrikát kell kivetni belőle, ahogy Afrika vetette ki magából Európát a maga idejében.
Szerinte ha a migráció manapság könnyű és magától értetődő, akkor a visszatelepítésnek is annak kell lennie. Camus úgy látja, a V4-ek országaihoz való szimbolikus csatlakozás felvetése is annyit jelent, tisztelettel adózik Közép-Kelet-Európa előtt, „amely ellenáll Brüsszel felcserélő diktatúrájának, ennek a bürokratikus zsarnokságnak, ami rá akarja kényszeríteni földrészünkre a Nagy Felcserélést, az etnikai és kulturális helyettesítést, a nép- és civilizációcserét”. Hozzáteszi, a visegrádi egyezmény országai, és mindenekelőtt Magyarország erődnek tűnnek, az ellenállás fészkének. Úgy fogalmaz,
szentélyekre van szükségünk abban a korban, ahol az oktatás romokban hever, a kultúrát szétmarcangolták, a civilizáció önmaga ellentétébe bomlott szét, bárgyúságot, erőszakot, az átlagintelligencia szédítő zuhanását, a Nagy Kultúrafosztást, fajunk minden nappal egyre szembeötlőbb visszavadulását hozva magával.
A helyzet sokat változott első nyilatkozata óta – teszi hozzá – a visegrádi különutas álláspont tükröződik Ausztria és Magyarország újkeletű baráti viszonyában. Olaszország pedig Magyarországra veti vigyázó szemét, mintaképet lát benne. Camus szerint ugyanakkor „a globális felcserélés citadellájával, a migrációs elsüllyesztés és a helyettesítés útján történő népirtás fő előirányzójával, Angela Merkel Németországával” más a helyzet, mert az továbbra is fáradhatatlanul hajtja végre eddigi politikáját.
Az író szerint Franciaország visegrádi tagsága nem teljesen tréfa, Lengyelország, Szlovákia, Csehország, Magyarország, Ausztria, Szlovénia, Olaszország után miért ne csatlakozhatna hozzájuk Franciaország egy egyezmény keretében, az ellenállás és az elutasítás erőteljes tömbjét alkotva Európai Unióban. Hangsúlyozta,
Európát nem elhagyni kell, hanem átvenni felette az uralmat, elüldözni belőle az árulókat, tetőtől talpig átalakítani a kontinenst.
Véleménye szerint a periférikus fekvésű Brüsszel sem maradhatna az Unió központja, mert
túlságosan kötődik az árulás legsötétebb óráihoz, a kollaborációhoz, amikor a földrészünket és népeit a legelvetemültebb ellenségeik kezére adták.
A város túl muszlimmá vált,
hogy a megszállás, a népcsere és az iszlamizáció ellen felkelt Európa sors felett elnököljön. Mára nem egyéb, mint a Molenbeek nevű arab (és egyre inkább arab) negyed villákkal és bürokratikus hivatalokkal teli külvárosa.
Az író hozzáteszi, Bécs megfelelőbb lenne Európa fővárosának.
A teljes írás itt olvasható.
Forrás mandiner.hu; fotó: libertation.fr
Facebook
Twitter
YouTube
RSS