„Miért ismételjük meg elődeink hibáit, amikor annyi új hibát kell még ejtenünk?” Bertrand Russell Mindeddig a jövő...
Őcsényben tombol a fasizmus – ezt immár a fejlett Nyugat is tudja, sőt, ők azt is...
A frissen újraválasztott német kancellárasszonyt magyarként valamiért szokásunk a világ hülyéjének tartani álszent menekültpolitikája és úgy általában...
Amikor értesültem erről a jeles eseményről, a közelgő Botka-Vona televíziós vitáról, az volt az első gondolatom, hogy...
Ezúttal Lattmann Tamás nemzetközi jogász nevét dobták be a „demokraták”, az ellenzéki vezérkeresési komédiába. Pedig...
A német választásokat megelőző időszakhoz hasonlóan, az aktust követő napokon is a legfontosabb kérdésnek bizonyult a valódi...
Varsóban ukrán „vendégművészek” megrongáltak egy villamost. Az egyik graffitist a dolgozók elkapták, a hangárba vitték, majd...
Volt egyszer egy pécsi sportklub, a PVSK, amelynek elég csúnyán, elhanyagoltan néztek ki a pályái, s innen...
A szocialisták mégis hajlandóak helyet adni Gyurcsánynak a közös listán. A „demokratikus ellenzék” napról napra rekordot...
„És monda a szamár Bálámnak: Avagy nem te szamarad vagyok-é, a melyen járni szoktál, a mióta megvagy,...
Igyekeznék tartózkodni a túlzó lelkesedéstől, de nem rejthetem véka alá örömömet: nagyon úgy fest, komoly pofont kapott...
Újabb fejezetéhez érkezett a marosvásárhelyi római katolikus iskola körül bonyolódó botrány – vagy inkább csak szappanopera? -: azzal,...
Ukrajna szembe köpi Európát, saját orosz, magyar, román, lengyel és görög anyanyelvű polgárait. De elárulja „ukrán...
Történtek ám még érdekes dolgok a német választások árnyékában. Például a tekintetes magyari bíróság felmentette a Szilvásy...
Most szólok, hogy az egykori és oly büszke Németországban a demokrácia is megszűnt. A németek annyi mindenre...
Botka László tegnap kerítőnek állt, hat „demokratikus leánynak” ajánlotta fel, hogy futtatja őket. A szocialisták reklámarca...
Orosz békaemberek hekkelték meg a német választásokat is! A tegnap esti sokkot követően már szalagcímben és brékingnyúzban...
Még egy ilyen győzelem és elvesztünk – mondotta volt Pürrhosz. Valami ilyesmit hallottunk Merkel asszonytól is: „Mindenki...
Most, hogy Angela Merkel győzött, a kisebbik rosszal ébredt Németország és Európa. Ezt csak azért írom le,...
Angela Merkel tegnap megbukott. Alighanem kancellár lesz még, és ez idő alatt több kárt okoz majd...
A hivatásos, megélhetési forradalmárok életének legkellemetlenebb, mi több, egyenesen legtragikusabb időszaka az, amikor nincs forradalom. Ilyenkor, ahogy...
Új választási törvényt gründoltak Gulyás Marcika vezetésével a „demokratikus pártok”. Ebben minden szép és jó benne...
Alig néhány napja, hogy a magyar külgazdasági és külügyminiszter – az előzményeket tekintve teljesen váratlanul – határozottan kiállt az...
„Pénz beszél,kutya ugat.” Közmondás Mostanában, mikor a fasiszta, szélsőjobboldali és egyúttal kommunista Orbánbasi kifelé vezeti országunkat az...
„Rossz szavakat használ!” – ezzel tiltották le Olvasómat az egyik közösségi portálon. Azért, mert internetes bejegyzését...
Daddy Trump és Emanuelle Macron győzelmei után egyvalamiben biztos lehet a közélet iránt indokolatlan érdeklődést tanúsító nagyérdemű:...
Nagyon szeretnének beilleszkedni Európában a muzulmánok, csak a „megkülönböztetés és az ellenük irányuló gyűlölet-bűncselekmények miatt ez...
Érdemes Gerő András történész arcát megtekinteni, a felháborodással elegy fájdalmas tekintetét, amikor leszivárog a tudatfelettesébe, hogy liberális...
A világ egyik legfölöslegesebb dolga miatt izgultak tegnap a hazai demokraták: az Európai Parlament kilenc tagú...
A játék kedvéért most úgy teszünk, mintha valóban elhinnénk, hogy te írtad az Oktatási Hivatalnak címzett kifejtős...
Folytatnánk sorozatunkat, mely az elveszni látszó libsi szürkeállománynak kíván emléket állítani. Ezúttal a szívünknek oly kedves művészet...
„Mi, amerikaiak nem akarjuk senkire rákényszeríteni az életmódunkat, csak azt szeretnénk, hogy példaként ragyogjon mindenki előtt”...
Sokszor úgy vagyok vele, hogy minek írjak a hazai haladó sajtó (tudják, az igaziellenzék) működéséről. Nem is...
A parlament őszi első, igencsak mulatságos, ugyanakkor tanulságos munkanapján kiderült, hogy bizony nem szarral gurít a haladó...
Nevük már védjegy, hiszen onnan kapják a pénzt, az utasításokat és a kiképzést is. Ezt már sohasem...
Rendőrök provokálása, közterek és intézmények elfoglalása, „viccesen agresszív” tüntikék – ez szerepel a „demokraták polgári engedetlenségének”...
Ne foglalkozzunk most azzal, hogy a Jobbik, valamint a Momentum halva született ikertesója, a Közös Ország platform...
Sokat látott ember vagyok, az egyik félrészeg haveromnak húsz másodperc alatt sikerült elérnie egyszer, hogy egy csapat...
Tizenkét év elteltével évüljenek el csak a korrupciós ügyek – erről tartana népszavazást az ellenzék. A...
„Akinek építménye megmarad, az jutalomban részesül. De akinek elhamvad a műve, az kárt vall. Ő maga ugyan...
Az erdélyi magyarság jogérvényesítő küzdelmeinek, egyáltalán a magmaradásért vívott harcának szempontjából tekintve Marosvásárhely szimbolikus jelentőséggel bír, amolyan...
Kiderült, hogyan nyújt „humanitárius segítséget” a közép-afrikaiaknak az Európai Unió: kerítés épül Líbia déli határára. A...
A londoni Parsons Green metróállomáson történt terrorakció után ismét összeült a brit kormány Cobra nevű operatív válságstábja...
Európa jövőjéről tanácskozott Angela Merkel, Jean-Claude Juncker és Emmanuel Macron. Az unió „nagyjai” az Orbán-kérdést vitatták...
Pár napja nyilatkoztam a Hitrádiónak, a Hit Gyülekezete rádiójának az egyik írásommal kapcsolatban. Értelemszerűen ők kerestek meg,...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS