A különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással és más bűncselekményekkel vádolt Czeglédy Csaba kilenc tettestársa már...
A teljes jobboldali sajtót méltánytalanul agyongyalázó, de Kocsis Máté által is azonnal helyretett médiaholdingos ex-vezető kuratóriumi társa,...
Laura Codruţa Kövesi, Románia volt korrupcióellenes főügyésze a legesélyesebb jelölt az európai ügyészség élére, amelyhez hazánk nem...
Több más, igénytelenséggel, tehetségtelenséggel és szakmaiatlansággal megvádolt jobboldali kollégával együtt a PestiSrácok.hu munkatársai is levelet kaptak Kocsis Mátétól, a Fidesz frakcióvezetőjétől, amelyben sértőnek és valótlannak nevezte Varga István, a jobboldali sajtó nagyobb részét tömörítő Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány volt elnökének szavait. Mint ismert, az egykor MDF-es, majd fideszes ügyvéd Varga a...
A Soros György által pénzelt Freedom House ismét a világra vetette figyelő szemeit és 195 országot vizsgált...
Soha nem pályázhattak még a kistelepülések annyi forrásra, mint idén – mondta Gyopáros Alpár kormánybiztos egy sajtóbeszélgetésen,...
A mindenkori jobboldali újságírók 90 éve hallják mindazt a kommunistáktól, a náciktól és a nyilasoktól itt, Magyarországon,...
Az ügyészség álláspontja mindvégig az volt, hogy a vörösiszap-katasztrófának vannak felelősei, és ezek a felelősök ülnek most...
Három év börtönbüntetésre ítélte többrendbeli zsarolás, befolyással üzérkedés és önbíráskodás kísérlete miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) egykori...
Bejelentette lemondását Varga István, a jobboldali sajtót magába olvasztó Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (Kesma) kuratóriumi elnöke...
Újabb kormánybuktató tervet hallhattunk a baloldal által szakmai bálványnak kikiáltott Puzsér Róberttől és Dévényi Istvántól Vona Gábor...
A Himalája és a Hindukus hegység jégborításának legkevesebb egyharmada el fog tűnni a globális átlaghőmérséklet emelkedése miatt...
Ha tudni akarjuk, kik vagyunk, tudnunk kell, hogy honnan jöttünk, és kik voltunk. Erős bennünk az igény...
Száznegyvenkét négyzetméter, két szinten négy szoba, huszonhat négyzetméteres garázs, és egyebek mellett egy húsz, illetve egy negyven...
Bár a vörösiszap-katasztrófát a kazetta nem megfelelő alapozása, valamint talajtörés idézte elő, a katasztrófa mértékéhez jelentősen hozzájárult,...
Bakonyi Zoltánt, a Mal Zrt. vezérigazgatóját 2 év 6 hónap, Deák József műszaki igazgatót 2 év letöltendő...
Mi a Jobbik jövőjére építünk, nem a múltjára – válaszolta a PestiSrácok.hu kérdésére a kudarcos baloldali előválasztás...
Az emberben óhatatlanul felmerül a kérdés: a szocialisták jelenlegi elmeállapotukban észrevennék-e, hogy megszűntek? Ismerek jobboldali újságírót, akit...
Az Index megszerezte több olyan hangfelvétel leiratát is, amelyek Gyárfás Tamás és Portik Tamás kétezres években rögzített...
Több évi nyomozást követően vádat emelt Czeglédy Csaba és huszonegy társa ellen különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó...
Sajtótájékoztató keretében kihirdették az ellenzéki főpolgármester-jelölt személyéről döntő casting-sorozat érdektelenségbe fulladt első körének eredményét. Az előválasztást annak...
Remek erőkből állt a politikai rendőrség (PRO) futballcsapata – ez abból a belső iratból derült ki, amelyet...
A PestiSrácok.hu információi szerint meghalt a kecskeméti maffiaper egykori vádlottja, a Dózsa György úti halálos balesettel vádolt...
Se polgári, se keresztény, se nemzeti – állította a kormányról Gulyás Balázs ellenzéki publicista, filmes szakember a...
A helyszínen kiderült, hogy egyszerű szocialista kampányfilm a magyar származású holland EP-képviselőről, Piri Katiról szóló dokumentumfilm, amelyet...
Az Alapjogokért Központ nemzetközi sajtószemléjében böngészve igazi gyöngyszemekre bukkanhatunk. Olvashatunk cannabis sommelier tanfolyamról, egy nemzeti ünnep betiltatásának...
Gulyás Marxi szerencsére mindenhez is ért: tud kurátorkodni, festékes palackot nagyon közelre elhajítani, és abban is tud...
Megkoronázzák a Simicska-médiumok visszatérését jelentő tavaly augusztus 1-i “I-napot“: a lap közleménye szerint február 6-tól ugyanis a...
Címlapon lázít a CNN a keresztény erkölcs, a hazafiasság és az ingyenes tankönyvek ellen. A külföldi liberális...
Az iszlám gazdaságtanán alapuló pénzügyi szolgáltatások az elmúlt két évtizedben évente 10-12 százalékkal növekedtek – ez a...
Kókányolt mikrofonnal, késő szilveszteri hangulattal érkezett meg Újpestre az Ellenállás Évének kerületről kerületre utazó vándorcirkusza. A paroxizmusig...
Egy tavalyi konkrét méhpusztulás ügyében indított Nébih-es vizsgálat szerint a jellegzetes tüneteket produkáló méhek halálát egyértelműen az...
Első fokon elutasította a Fővárosi Törvényszék Ahmed H. keresetét abban a polgári perben, amelyet a Soros-terv elleni...
A Vatikánban minden beérkező panaszt, minden dokumentumot megőriznek, ezért azt gondolom, eddig is pontosan tudták, mi a...
Gyújtogatás miatt égett ki a Károli Gáspár Református Egyetem fővárosi, a IX. kerületben található Ráday utcai kollégiuma,...
Tartok attól, hogy Magyarországon sem a valódi felelősöket fogják megnevezni, pedig az egész metróberuházást átszőtte a korrupció,...
Most éppen a cigányságot próbálja a hatalom ellen hergelni a balliberális propagandasajtó. A 24.hu legújabb, könnyfakasztónak szánt...
Jogerősen is felmentette csütörtökön a Fővárosi Ítélőtábla azt a két férfit, akik az egyik legbizarrabb hazai vádirat...
A szocialisták budapesti elnöke szerint az MSZP, a Párbeszéd, a DK és a Szolidaritás által lebonyolított fővárosi...
Magyarország- és Orbán Viktor-ellenes könyvkülönlegességet adtak ki Svédországban. Az egyre népszerűbb olvasnivaló a haladóktól megszokott függetlenséggel felvértezve...
Tizenhárom vádlottat – közülük tizenegyet felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélt, négyet pedig felmentett a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa...
Nincs még egy olyan jól fizető állás, mint parlamenti képviselőnek lenni, különösen, ha Hadházy Ákosról és Szél...
Miközben az Európai Parlament szánalmasan üres üléstermében a nemzeti demokratikus ellenállás (maligán)fokozódott Szanyi Tiborban, addig itthon a...
Jól jártak a Munka Törvénykönyvének decemberi módosításával a Dunaferr dolgozói – tudta meg a PestiSrácok.hu a helyi...
Nem jogerősen tizenöt év fegyházbüntetésre ítélte a Balla Irma debreceni fideszes önkormányzati képviselő meggyilkolásával vádolt férfit csütörtökön a Nyíregyházi...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS