Pesti Srácok

Nébih-vizsgálat mutatta ki: neonikotinoidos szerek okoztak a méhpusztulást egy somogysárdi méhészetben

Nébih-vizsgálat mutatta ki: neonikotinoidos szerek okoztak a méhpusztulást egy somogysárdi méhészetben

Egy tavalyi konkrét méhpusztulás ügyében indított Nébih-es vizsgálat szerint a jellegzetes tüneteket produkáló méhek halálát egyértelműen az unióban (a csávázószerek esetében) betiltott neonikotonoid hatóanyagok okozták. A csávázószerek mezőgazdasági használatára a tavalyi évben az uniós korlátozás ellenére külön engedélyt kért hazánk. Miközben egyes méhészek szerint egyértelmű a kapcsolat a csávázószerek alkalmazása és a méhpusztulás között, a Nébih összetettebb okokat feltételez az elhullás hátterében, ezért is indított a hivatal Nagy István miniszter elrendelésének megfelelően országos vizsgálatot, ennek eredményérere azonban még várni kell. A fent említett egyedi ügy kapcsán a Nébih bár a szabálytalanul felhasznált neonikotinoidokat nevezte meg a halál kiváltó okaként, ugyanakkor a vizsgálat arra is rámutatott, hogy nem állapítható meg közvetlen összefüggés az elhullás körül vizsgált mezőgazdasági tevékenység és a méhpusztulás között.

Emlékezetes, a 2018-as tömeges magyarországi méhpusztulással foglalkozó cikkünkben arról írtunk, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal tájékoztatása szerint még egy évet várni kell annak az átfogó, országos vizsgálatnak az eredményeire, amely az okokat hivatott feltárni. A méhészek egy része a jelenségért az idegrendszert károsító neonikotinoidokkal csávázott vetőmagokat tette felelőssé, amelyeket 2018-ban szükséghelyzeti engedélyre hivatkozva alkalmazhattak a gazdák, bár az Európai Unió már májusban szavazott használatuk erős korlátozásáról, igaz, ezt hazánk nem támogatta. A neonikotinoidok a növények nedvkeringésébe jutva kerülnek a méhek szervezetébe, meggyengítik az immunrendszerüket és károsítják a központi idegrendszerüket. Az erős gyanú azért fogalmazódhatott meg egyes méhészekben, mert a neonikotinoidos csávázószerek ismételt alkalmazását megelőző években nem tapasztaltak hasonló mértékű drasztikus elhullást. Egyes méhészek szerint a jelenség többek között a napraforgótermesztéssel állhat összefüggésben, tavalyi megfigyeléseik szerint ugyanis ahol nem azt vetettek, vagy éppen nem mézelt a növény, ott nem tapasztaltak méhelhullást. Egy nemrégiben megjelent cikk tanúsága szerint a Nébih egy egyedi esetet vizsgálva a mérgezés okaként neonikotinoidos szereket nevezett meg, így annak igyekeztünk utánajárni, az átfogó országos vizsgálatra hatással lesznek-e ennek a vizsgálatnak az eredményei.

A neonikotinoidok voltak felelősek a Dömötörfi méhészetben tapasztalt elhullásért

A qubit.hu nemrégiben megjelent cikkében felidézi: 2018 júniusában Dömötörfi József azt tapasztalta, hogy „a falu környéki napraforgóra kijáró méheinek közel 80 százaléka eltűnt, vagy holtan landolt a kaptárak bejáratánál”. A méhek jellegzetes tüneteket produkáltak, görcsbe rándulva, kinyújtott szipókával pusztultak el. Az esemény után fél évvel a méhész megkapta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatóságának (ÁDI) szakvéleményét, amely az összegyűjtött méhhullák és a kaptárbeli lép laboratóriumi vizsgálata után született. A tájékoztatásban rögzítik azt a megfigyelést, hogy a méhnél valóban terpesztett szárnyakat és nyújtott szipókát tapasztaltak. Mint hozzátették, az elhulláshoz vezető kórokozó-fertőzöttséget nem diagnosztizáltak, s bár a környező szántóföldekről gyűjtött „növényi kultúrákban nem találtak olyan szert, ami a méhek pusztulásával összefüggésbe hozható”, azt egyértelműen megállapították, hogy a méhek mérgezését két neonikotinoid (klotianidin, tiametoxám) típusú hatóanyag okozta.

PestiSracok facebook image

Az elemzésben ugyanakkor arról is írnak, hogy az említett időszakból származó napraforgóminta nem tartalmazott kimutatható növényvédőszer maradékot, a csemegekukorica minták pedig csak a méhpusztulás előtti kezelés maradékanyagát, amely a méhekben és a lépmintákban sem volt jelen, ezért a mintázott kultúrák növényvédelmi kezelése nem hozható kapcsolatba a méhmérgezéssel. Hozzátették: a vizsgálat nem tisztázta a neonikotinoid hatóanyagok eredetét, feltételezésük szerint az származhatott szabálytalan növényvédelmi kezelésből, esetleg szennyezett víz (pocsolya, a kukorica guttációs cseppjei) fogyasztásából. De szerintük a szándékos mérgezés sem zárható ki. A Qubit cikkében ugyanakkor kitér arra, hogy Dömötörfi József kizárta annak lehetőségét, hogy valaki szándékosan, közvetlenül a kaptárakat mérgezte volna meg az említett szerek valamelyikével, mivel ebben az esetben a méhhullákat megtalálták volna a helyszínen; ezzel szemben, mint arra korábban is utalt, méheinek java része nem tért vissza a kirepülés (tájolás) után.

Összességében tehát a vizsgálat egyértelműen igazolta a neonikotinoid-mérgezést, azt a feltételezést ugyanakkor kizárta, hogy az elhullás a közeli napraforgótáblákkal lenne összefüggésben. Utóbbi utalna egyértelműen a csávázószerekből származó mérgezésre.

A mérgezés egyértelmű, mégsincs meg a forrás

Portálunk a korábbi, méhpusztulással kapcsolatos cikkünkkel összefüggésben kereste meg a Nébih-et, hogy a Dömötörfi József méhészetének egyedi vizsgálata milyen hatással lehet az okokat feltáró átfogó vizsgálatra. Tudni szerettük volna továbbá, hogy a Nébih vizsgál-e más méhpusztulási eseteket egyedi bejelentések alapján, és hogy ezek eddig milyen eredménnyel zárultak. A Nébih portálunknak megküldött pénteki válaszában elöljáróban arról tájékoztatott, hogy amennyiben egy méhész mérgezés gyanújával bejelentéssel él, a hatóságok egy 2012-től hatályos eljárásrendnek megfelelően ellenőrzik a helyszínt, mintákat vesznek a méhészet környezetében, melyeket a Nébih laboratóriumban elemeznek. 2018-ban 76 alkalommal tettek bejelentést a méhészek, ami alapján minden esetben megindult a kivizsgálás. A hatósági jegyzőkönyvek és a laboratóriumi vizsgálati eredmények alapján a Nébih egy összefoglaló ökotoxikológiai értékelést ad ki, amit az érintett méhész részére is megküld, ahogyan ez Dömötörfi József esetében is történt. Mint megerősítették, az értékelésben magállapításra került, hogy a méhek pusztulását egyértelműen a bennük talált neonikotinoidos rovarölő-hatóanyag okozta. Mivel azonban az eljárás során vett növényi mintákban a laboratórium nem találta meg ugyanezt a hatóanyagot, az ok-okozati összefüggést nem lehetett megállapítani.

- hangsúlyozták.

Összetettebb okokat sejtenek

A Nébih emellett felidézte: Nagy István agrárminiszter utasításának megfelelően, a 2018-as évben történt nagyarányú méhpusztulás arra ösztönözte a Hivatalt, hogy az egyedi esetek kivizsgálásán túl egy átfogóbb, mélyrehatóbb vizsgálatba kezdjen. E nagyszabású vizsgálatnál nemcsak a kormányhivatalokhoz bejelentett eseteket kívánják érinteni, hanem azokat is, amelyeket a méhészek csak az Országos Magyar Méhészeti Egyesületnél jeleztek.

- írták. Kiemelték: világszerte kutatják a méhcsaládok gyengülésének okait, de mindezidáig egyetlen vizsgálat sem ért el áttörő eredményt. Számos adat áll már a magyar hatóság rendelkezésére, azonban ezek elemzése még folyamatban van, illetve további vizsgálatokra van még szükség. A vizsgálatok során nyert adatok elemzése sok időt vesz majd igénybe, de a munka folyamatban van.

Forrás: qubit.hu/PestiSrácok.hu; Vezetőkép: hirado.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.