Nébih-vizsgálat mutatta ki: neonikotinoidos szerek okoztak a méhpusztulást egy somogysárdi méhészetbenSMSusánszky Mátyás Huszonötödik óra 2019 február 1. Egy tavalyi konkrét méhpusztulás ügyében indított Nébih-es vizsgálat szerint a jellegzetes tüneteket produkáló méhek halálát egyértelműen az unióban (a csávázószerek esetében) betiltott neonikotonoid hatóanyagok okozták. A csávázószerek mezőgazdasági használatára a tavalyi évben az uniós korlátozás ellenére külön engedélyt kért hazánk. Miközben egyes méhészek szerint egyértelmű a kapcsolat a csávázószerek alkalmazása és a méhpusztulás között, a Nébih összetettebb okokat feltételez az elhullás hátterében, ezért is indított a hivatal Nagy István miniszter elrendelésének megfelelően országos vizsgálatot, ennek eredményérere azonban még várni kell. A fent említett egyedi ügy kapcsán a Nébih bár a szabálytalanul felhasznált neonikotinoidokat nevezte meg a halál kiváltó okaként, ugyanakkor a vizsgálat arra is rámutatott, hogy nem állapítható meg közvetlen összefüggés az elhullás körül vizsgált mezőgazdasági tevékenység és a méhpusztulás között.
Magyar Péter a jövőbe lát és már most olyat vétóz, ami fel sem merült Forró drót április 28. Az Országgyűlés alelnökét hagyományosan a legerősebb ellenzéki párt adja. Így lesz most is, bár még nem tudni, hogy a Fidesz kit kíván jelölni, de a leendő miniszterelnök már most vétóz.
Családban marad - Sógorát kérte fel igazságügyi miniszternek Magyar Péter Forró drót április 30. Magyar Péter a húgának férjét kérte fel igazságügyi miniszternek.
Az Európai Parlament felfüggeszti a Patrióták Európáért frakció finanszírozását? Forró drót április 28. Az ügyben pedig már készen is áll egy jelentés.
Manfred Weber jelezte Magyar Péternek, hogy eljött a "törlesztés" ideje Forró drót április 28. Magyar Péteren a sor, hogy bizonyítsa, valóban kiérdemelte a Néppárt és az Európai Bizottság "támogatását" a választások során.
Magyar Péter "közölte" Gubík Lászlóval: a Fidesz-propaganda nem, de a Tisza-propaganda az jöhet Forró drót