Fordulatot vár az antropológus szakértő megállapításaitól a Teréz körúti robbantással gyanúsított P. László, hiszen, ha a vizsgálat...
Elpusztítják az összes fát, nem lesz vidámság, nem lehet majd mezítláb közlekedni a Városligetben; nem lesz ott...
Csak akkor vesznek részt a Nemzeti alaptanterv újragondolásában, ha az a nem a köznevelési kerekasztal keretein belül...
A rendszerváltás vad időszakában a helyi kiskirályok fillérekért vásárolták fel az ipartalepeket, cégeik azóta felszívódtak, a mérgek...
Akár 50 százalékkal is több pénzt vihetnek majd haza 2017 szeptemberétől a felsőoktatásban dolgozók – közölte Palkovics...
A nagy jobbikos és MSZP-s vörös-barna koalícióról kérdeztük Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert a mai Kormányinfón a...
Donald Trump győzelme óta valami megváltozott a tengerentúlon, amelynek hatása hozzánk is elért. A főállásban rettegők neonácikról,...
Kínos hazugságba keveredett a Jobbik, miután a párt sajtóosztálya megpróbálta kimagyarázni Vona Gábor távolmaradását a Magyar Állandó...
Novemberben halt meg az a rab, akinek hozzátartozói azt gyanítják, hogy halálra verték a férfit a Kozma...
Jövő év elejére készül el a PISA-felmérő eredményeit vizsgáló jelentés – válaszolta a PestiSrácok.hu-nak Palkovics László oktatásért felelős...
Közfelháborodást váltott ki annak a veszprémi onkológus nőgyógyásznak az enyhe ítélete, akit tíz rendbeli vesztegetés elfogadásában, és...
MOLNÁR ZSOLT, AZ ORSZÁGGYŰLÉS NEMZETBIZTONSÁGI BIZOTTSÁGÁNAK SZOCIALISTA ELNÖKE, AZ MSZP PARLAMENTI KÉPVISELŐJE LESZ A PESTISRÁCOK.HU POLBEAT CÍMŰ ÉLŐ...
A vádirat ismertetésével megkezdődött Oszter Sándor Kossuth- és Jászai Mari díjas színművész, valamint hat társának büntetőpere a...
Antropológiai alámerülésünk sorozata ezúttal a Budai Liberális Klub meglátogatásában teljesedett ki, mivel lebírhatatlan vágyat éreztünk arra, hogy...
Sem az idős, ellátásra szoruló emberek, sem pedig családjuk nem tud arról, hogy a karácsonyi ünnep után akár...
A kutyájáról, a gyermekétkeztetésről és béremelésről is kérdezték az ellenzéki képviselők a miniszterelnököt hétfőn az Országgyűlésben az...
Vizoviczki László egy személyben irányította az egykori olajos vállalkozó, Portik Tamás segítségével létrejött diszkóbirodalmát, amelynek szórakozóhelyein szabadon...
A gyerekek 20 százaléka funkcionális analfabétaként hagyja el a 8. évfolyamot. Ez derült ki a tavalyi PISA-teszt...
Hillary Clintonról nem sokat hallani november eleje óta. A demokrata elnökjelölt láthatóan rosszul viselte a vereséget: nem...
Egy gyermek álmának megvalósítása. Ezen a nemes célon dolgozik nap mint nap az Őrangyalok Ligája. Azok a gyermekek,...
Egy pakli cigarettáért indult el, de a „mecseki láthatatlanok”, azaz Pécs környéki szabadságharcosok között kötött ki, végül...
A Nemzeti Pedagógus Kar szerint nagyobb önállóságra és szemléletváltásra van szükség az oktatásban. A pedagógusszervezet elnöke szerint...
Még egy focicsapatnyi ember sem gyűlt össze reggel a budapesti Deák téren, pedig pár órával korábban még...
Évi többmilliárdos forgalmat bonyolító és évi százmilliós profitot zsebre vágó piacvezető egészségügyi céget játszottak át német kézre...
Először stabilizálni kellett a köznevelési rendszer szerkezetét, hogy a tartalmai kérdések megoldásába ne zavarjon be az iskolák...
Azoknak egy része, akik „szárazon” töltötték a novembert feltehetően továbbra is absztinensek maradnak – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Dávid Ferenc....
Kerekasztal-beszélgetésekre a potyakávéért jár az ember, hiszen legtöbbször pont olyan, mint mikor egy tévéműsorban találkoznak a főszereplők,...
Antropológus szakértő segítségével bizonyítaná ártatlanságát a Teréz körúti robbantással gyanúsított P. László – értesült a PestiSrácok.hu. Brunner...
Az első harmadánál tart a Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) és más paramilitáris szervezetek ügyében folyó vizsgálat –...
Lezárult a belső vizsgálat a bőnyi rendőrgyilkosság ügyében – olvasható a police.hu-n. Vizsgálatot a tragédia után nem...
Ahmed H. bűne annyi, hogy eldobott három valamit a határnál, ráadásul tömegpszichózis áldozatává vált, mert körülötte mindenki...
Megszoksz, vagy megszöksz címmel közölt cikket legfrissebb számában a HVG. A lap a budapesti bulinegyedről, az onnan...
Immár 12. alkalommal nyitotta meg gyűjtőpontjait a MikulásGyár, amely évről évre hátrányos helyzetű emberek ezreinek gyűjt adományokat...
Már hétre emelkedett a gyanúsítottak száma a 2014 tavaszán “öngyilkosságot” elkövető vállalkozó, Welsz Tamás és társai ügyében pénzmosás és...
Bizakodóbbak az emberek mint korábban, nőtt a biztonságérzetük, már tudnak és mernek hosszabb távra tervezni -elemezte Rétvári Bence...
Sajtóhírek szerint a viselt dolgairól elhíresült Szenteczky János, a szocialisták budapesti tagozatának alelnöke ismét a korábban általa meggyötört...
A kormány által a nyugdíjasoknak juttatott karácsonyi tízezer forinton veszett össze a Hír Tv-ben Puzsér Róbert és...
Gyurcsány Ferenc egyik közeli szövetségese és egyben ügyvédje, a szombathelyi Czeglédy Csaba korrupciós ügyeiről tartott sajtótájékoztatót Németh...
Újabb iraki látogatásról tért vissza Hölvényi György, kereszténydemokrata EP-képviselő. Az Európai Néppárt vallásközi párbeszédért felelős munkacsoportjának társelnöke december...
Nem elégedett az oktatási kormányzat a hazai oktatási rendszerrel és kritikusan szemléli azt. Ez pedig így van...
A liberális nyugati elit nép általi elsöpréséről, a Trump-hatásról, a vasárnapi osztrák választás és az olasz népszavazás...
Még júliusban számoltunk be a budaörsi Tesco előtt tartott demonstrációról, amelyen a dinnyetermelők tiltakoztak az áruház által megszabott...
Annak ellenére, hogy egy 17 éves afgán erőszakolta és ölte meg a lányát, egy menekülteket segítő német...
Angela Merkel német kancellár vagy megérthetett valamit a Brexitből, Trump győzelméből, és a geopolitikai tendenciákból, vagy német pártcsaládján...
Már két nemrégiben megjelent tengerentúli tanulmány is igazolja a félelmeket a Kanadával és az USA-val köttetendő szabadkereskedelmi...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS