Rasszizmus gyanújába keveredett egy kedden nyilvánosságra került korábbi beszéde miatt a demokraták elnökjelöltségére pályázó Michael Bloomberg milliárdos....
A liberálisok európai fenegyereke, Guy Verhofstadt semmiképpen nem vádolható azzal, hogy kedvelné a magyarokat vagy éppen támogatná...
Az Európai Bizottság figyelembe fogja venni a nemzeti kisebbségek véleményét is, amikor azt értékeli, hogy megfelelnek-e az...
A két éve hatályos kórházi anyanyelvhasználati törvény alkalmazására szólította fel Romániában a Nép Ügyvédjének (ombudsman) hivatala az...
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) visszahívta az Oh Aik Guan szezámolaj terméket – közölte a hatóság kedden...
Összefogásra szólított fel Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) korábbi elnöke pártja, és a testvérpárt...
Megsértette a szlovák főügyészség Hernádi Zsoltnak, a Mol elnök-vezérigazgatójának az igazságos eljárásra és jogi védelemre vonatkozó alapvető...
Újabb előválasztás kezdődött kedden az Egyesült Államokban, Iowa után ezúttal New Hampshire államban. Elemzők szerint a választás...
Olaszországban és Nagy-Britanniában is emberéletet követelt kedden, a Ciara vihar és közlekedési fennakadásokat okozott Korzikán. Az orkán...
Hétfő este Strasbourgban találkoztak az Állampolgári Jogi, Bel-és Igazságügyi Bizottságban (LIBE) készülő nemzeti romaintegrációs stratégiák végrehajtásáról szóló...
Nagyon súlyos fenyegetést jelent a világ többi részére is a “COVID-19-ként” elnevezett új koronavírus útján gyorsan terjedő...
A bíróság letartóztatta azt a 26 éves brit-amerikai állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölt egy francia férfit...
Tavaly májusban két hétig ideiglenesen, csúcsidőszakban személyvonatok közlekedtek a balparti körvasúton, a Budapest–Hatvan vasútvonalról Újpesten át Piliscsabára....
A Századvég Alapítvány szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek a “külföldről finanszírozott” nem kormányzati szervezetek (ngo) Magyarországon. Az alapítvány...
A Napot még soha nem látott közelségből és szögből vizsgáló Solar Orbiter műhold február 10-én indult hétéves...
Közleményt adott ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma, amelyben arról írtak: meglepőnek tartják, hogy a Magyar Tudományos Akadémia...
Nem erősíti az Európai Unióba (EU) irányuló migrációt és nem növelte a halálesetek számát a Földközi-tengeren a...
Időközi országgyűlési képviselő-választást tartanak vasárnap Dunaújvárosban, a voksoláson heten indulnak. A szavazólapokon – sorsolás alapján – a...
Az Európai Unió tagországainak állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanácsnak napirendjére kell vennie a 7-es cikk szerinti...
Magyarázkodó bejegyzést tett közzé a Momentum, miután Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi...
Nem fertőződött meg koronavírussal, így elhagyhatja a kórházat az a Fülöp-szigeteken tartózkodó magyar nő, akin korábban a...
A Jobbik a frakció támogatásaiból fedezheti felszínen maradását az Állami Számvevőszék bírságait követően. A frakció sokatmondó kiadásairól...
Ártatlannak vallotta magát kedden az a hat koszovói szerb, akit Oliver Ivanovic vezető koszovói szerb politikus két...
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) előrehozott választást szeretne, de elfogadhatatlannak tartja a választási rendszer burkolt módosítását...
Az Európai Unió egyedülálló kereskedelmi egyezményt ajánl a briteknek – mondta Ursula von der Leyen, az Európai...
Február 16-ig tehetik próbára pénzügyi tudásukat a 14-24 éves fiatalok a nagy diák pénzügyes teszten – mondta...
Fegyelmezett feladatellátást kért a debreceni főtéren felsorakozó mintegy négyszáz katonától az 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka a...
Vagyonnyilatkozat-tételi eljárást kezdeményez Gyurcsány Ferenc ellen a Fidesz-KDNP, mert a kormánypártok szerint tisztázni kell, hogy “ki-be röpködnek...
Az Igazságügyi Minisztérium (IM) közleményben szólította fel újra az ellenzéket, hogy fejezze be a magyar emberek szándékos...
Megtartotta alakuló ülését a Fővárosi Érdekegyeztető Tanács (Főét) kedden, a háromoldalú érdekegyeztető fórumban öt szakszervezeti és öt...
Tarthatatlan, hogy a terrorellenes küzdelem nem része az ENSZ költségvetésének, miközben a világszervezet olyan ügyekre pazarolja pénzét,...
Harminc éve nem látott mértékben nőtt 2019-ben a házasságkötések száma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, előzetes...
A dohánytermékekre kivetett minimális uniós jövedéki adó nem segítette elő a fogyasztás visszaszorítását, noha a jelenlegi szabályok...
Mára Angela Merkel német kancellár is elismeri a magyar kormány gazdaságpolitikáját, megcáfolva ezzel egy régi ellenzéki mítoszt,...
Fákat döntött ki, épületeteket rongált meg a viharos szél hétfőn országszerte, a katasztrófavédelem beavatkozására 475 alkalommal volt...
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tudós testülete továbbra is kész segítséget nyújtani egy az érintettek szakmai konszenzusán...
A kormányerők keddre virradóra átvették az ellenőrzést az észak-szíriai Aleppót Damaszkusszal összekötő M5-ös autópálya teljes szakasza fölött...
A Magyarország és az Apostoli Szentszék közötti párbeszéd a hidegháború éveiben sem szakadt meg, ez könnyítette meg...
A biztonságos internetezésre fel kell készíteni a gyerekeket – hívta fel a figyelmet a Funside School informatikai...
Csehországban kedden reggel továbbra is mintegy 50 ezer háztartás volt áram nélkül az országon átvonuló heves és...
Hétfőn este az évértékelője okán ballagott be Gyurcsány az atv Egyenes Beszéd című műsorába, ahol folytatta a...
Magyarország határidőre, az UNESCO által rögzített tartalmi és formai követelményeknek megfelelően elkészítette a budapesti világörökségi helyszín állapotmegőrzési...
A kisvállalati adó (kiva) kulcsának harmadszori csökkentése mellett a Pénzügyminisztérium és az adóhivatal népszerűsítő tájékoztatókampánya is nagyban...
Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát kedd reggel egy kabuli katonai akadémia előtt, legalább hatan meghaltak, tizenketten megsebesültek...
Nancy Pelosi demokrata párti házelnöknek köszönte meg Donald Trump amerikai elnök New Hampshire-ben tartott választási nagygyűlésén hétfő...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS