Ha az újbudai önkormányzat nem támogatja, hogy a XI. kerületben épüljön meg a dél-budai térség egészségügyi ellátását...
A 2020 januárja előtt érkezett magyarok megőrzik jogaikat Nagy-Britanniában – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az...
A Gazdaságvédelmi akcióterv újabb pontja vált érvényessé: január elsejétől áfa-visszatérítés jár a kistelepüléseken építkezőknek ötmillió forintos összeghatárig;...
Az elmúlt tíz év legnagyobb diplomáciai sikereként értékelte a bővítési és szomszédságpolitikai biztosi pozíció elnyerését Orbán Viktor...
“Kedves olvasóim, csodálatos közös kalandunk, amelyben én voltam a Mérce főszerkesztője véget ért, sok év után elhagyom...
A drog miatti feljelentés után a hivatali visszaélés miatt tett feljelentést is bűncselekmény hiányában utasították el a...
Női társelnököt választ mai budapesti, 47. kongresszusán az LMP. A posztra Schmuck Erzsébet parlamenti frakcióvezető-helyettes az egyedüli...
Hazugságon érték Baja ellenzéki polgármesterét – írja mai cikkében a Magyar Nemzet. Nyirati Klára egy lakossági fórumon...
Könnygázzal oszlatták fel csütörtökön La Pazban a bolíviai rendfenntartó erők a kormány ellen tüntető temetési menetet, amelynek...
Volt egy-két biztató jel, hogy az Ursula von der Leyen vezette új Európai Bizottság más politikát képvisel...
Ellenzéki politikusok kedvenc, vissza-visszatérő mantrája, hogy mekkora nagy szegénység van az országban. Korózs Lajos például a keddi...
A magyar külpolitika középpontjában mindig a magyar érdek áll – szögezte le a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért...
Jogi eszközökkel fog fellépni a 444.hu, a 24.hu és a hvg.hu ellen Németh Sándor. A Hit Gyülekezete...
Az UNESCO általános konferenciájának negyvenedik ülésszakán megtartott szavazás eredményeként Magyarországot beválasztották a szervezet végrehajtó tanácsába; az ország...
Az izraeli igazságügyi minisztérium bejelentette csütörtökön, hogy Aviháj Mandelblitt főügyész vádat emel Benjámin Netanjahu ellen csalás, vesztegetés...
A migrációs helyzet egyre súlyosabb, a Nyugat-Balkánon már lassan 100 ezer a feltorlódott migránsok száma – mondta...
Megküldte petícióját Újbuda polgármesterének a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány, a CÖF-CÖKA vezetősége, amelyben...
A tavalyi országgyűlési választás után készült az a most a Mandineren megjelent videó, amelyben Szél Bernadett éles...
Újra kihallgatták a nyomozók Dér Csabát, akit azzal gyanúsítanak, hogy tavaly szeptemberben megölt egy vecsési vállalkozót a...
A terézvárosi ellenzéki koalíció egységes támogatásával Bodnár Zoltánt bízták meg a kerület vagyonának kezelésével – tudta meg...
Öt Pest megyei tankerületi központban tizenhat köznevelési intézményt bővít, illetve épít a kormány hatvanmilliárd forintból – jelentette...
Zárt tárgyaláson hallgatta meg a bíróság a 2018 szeptember 9-én egy belvárosi kebabozóban lezajlott nemi erőszak sértettjét,...
Száraz, jellemzően napsütéses idő lesz a hétvégén, a hajnali órákban viszont már többfelé lehet fagypont körül a...
Az Európába irányuló illegális migráció megállításában alapvető fontosságú az Európai Unió külső schengeni határainak megvédése – jelentette...
Ujhelyi Istvánt és Tüttő Katát a több, mint 130 szociáldemokrata pártot tömörítő Progresszív Szövetség elnökségi tagjává választották...
A budapesti Vörösmarty téren és a Vatikánban egyszerre indul a jövő évi magyarországi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust (NEK)...
Felmentette az orgazdaság miatt emelt vád alól a Portik Tamást és bűntársait érintő alvilági leszámolások koronatanúját, Radnai...
November 27-ére írta ki a szavazást az új összetételű Európai Bizottság jóváhagyásáról az Európai Parlament (EP) házbizottságaként...
Magyarországot száz évvel ezelőtt, 1918 őszétől 1920 nyaráig egy felszámolási kísérlet megbénította, önvédelemre képtelen volt – hangsúlyozta...
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) két bangladesi menedékkérő ügyében másodfokon megállapította: a magyar hatóságok jogsértően...
A külföldi választókörök megnyitásával pénteken megkezdődik a romániai elnökválasztás második fordulója, amelyben a “román szív” jele alatt...
Örülök, hogy Czeglédy Csaba dolgozik önkormányzatoknak, és azt gondolom, hogy jót tenne a hazának, ha még sokkal...
A kormány nem készül kórházbezárásokra; a célja az, hogy jobbá tegye a betegek és az egészségügyi dolgozók...
A PestiSrácok.hu információi szerint leváltották a NAV Bevetési Igazgatóságának vezetését, köztük Dajka András igazgatót és Hideg József...
A csütörtöki kormányinfón a kancelláriaminiszter kiemelte, mennyire fontosnak tartja Várhelyi Olivér biztosjelöltségét, valamint bejelentette: a második gazdaságvédelmi...
Az Oktatási Hivatal péntek éjfélig meghosszabbította a felsőoktatási jelentkezések hitelesítési határidejét. A hivatal csütörtöki közleményében azzal indokolta...
Életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség az ellen a 35 éves férfi ellen,...
Droglabort számoltak fel a rendőrök Csongrád megyében; négy gyanúsítottat kihallgattak, őrizetbe vettek, és javasolták letartóztatásukat – közölte...
Több autó karambolozott az M7-es Budapestre bevezető szakaszán csütörtök reggel, emiatt jelentős torlódás alakult ki a város...
Az úgynevezett Tordai Bence parlamenti főtevékenysége a folyamatos provokáció, mindenkinek van róla egy története – írja csütörtöki...
Tesztidőszak után jöhetne a dugódíj és a dízelek kitiltása – írja az ATV az RTL Klub információira...
Csökkentik az olaszországi partokra migránsokkal érkező hajókra korábban kivetett szankciókat, és eltörlik a humanitárius menedékkérelmi rendszer szigorítását...
A szövetség tagjai mindannyian nélkülözhetetlennek tartják a NATO-t a biztonságuk szempontjából, a nézetkülönbségeik ellenére ugyanis egységesen hatékonyabb...
Ha a kormány nem teljesíti a főváros feltételeit, megkérdezik a magyarokat arról, szeretnének-e százhúszmilliárdból atlétikai stadiont építeni...
Magyarország további százhetven katona telepítéséről döntött, ezzel egyharmadával növeli katonáinak számát a NATO misszióiban – közölte Szijjártó...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS