A tantárgyi bukások és az évismétlések száma is folyamatosan csökkent az utóbbi években – írta csütörtöki számában...
Lövöldözés tört ki szerdán Philadelphiában; az elkövető túszokat ejtett és hat rendőrt meglőtt. Utóbbiakat kórházba szállították, egyikük...
Egységesen kötelező, bruttó 900 ezer forintos kezdő szakorvosi minimálbért akar a Magyar Orvosi Kamara minden költségvetési intézményben...
Legalább 19 ezer migránst vettek őrizetbe a mexikói hatóságok azóta, hogy a latin-amerikai ország és az Egyesült...
Az új balkáni migrációs útvonal súlyos következményekkel járó helyzetet idézhet elő a térségben – mondta a miniszterelnök...
Pár éve még komoly szervezést igényelt, ha valaki elektromos autóval akarta körbejárni az országot, sőt, lehet, hogy...
Továbbra is nagy erőkkel keresik a dunai hajókatasztrófa utolsó, eltűnt dél-koreai áldozatát. A balesettel kapcsolatban folyamatosan derülnek...
A súlyos baleset kedden reggel 8 órakor, Stuttgart mellett, a német A8-as autópályán történt – számolt be...
Ismét változott a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány magyar orvoscsapata által szétválasztott hároméves kislányok állapota: Rabeyánál pozitív fejleményekről...
Baromnak nevezte azokat Nádasdy Ádám nyelvész, költő, akik sértőnek találták a Coca-Cola homoszexualitást népszerűsítő plakátkampányát. A balliberális...
Átadta a brüsszeli mandátumot szerző Dobrev Klára fiának, Tamásnak a családi cégek, az Altus Zrt. és az...
A magyar kormány támogatja a magyar családokat és nemzetet – mondta Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára...
Továbbra is az iszlamista terror jelenti a legnagyobb fenyegetést Ausztriában az alkotmányvédelmi hivatal szerdán bemutatott, a 2018-as...
Új rendszerre van szükség az európai uniós menekültügyi szabályozásban, ezért helyes, hogy az Európai Bizottság megválasztott új...
Isten éltessen, Magyarország! szlogennel tartják meg a hagyományokhoz híven háromnapos rendezvénysorozatot az államalapítás ünnepén – mondta Kovács...
Szüntelenül érkeznek menedékkérők Görögországba a török partokról: egyedül szerda délelőtt 156 migránst vettek fedélzetre a görög partiőrség...
A volt szocialista Hunvald György és az LMP korábbi budapesti elnöke, Moldován László szerint zsarolással érhette el...
Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke szolidaritásáról és támogatásáról biztosította a lengyel püspöki kart,...
Több millió forintos megbízást kapott a DK-tól a Marketing and Analytics Kft, melynek egyetlen tulajdonosa Suga Gábor,...
Nemcsak tartalom, hanem a megosztó személy neve alapján is cenzúrázhatja a rajta megjelenő tartalmakat a Facebook. Erről...
A kárpát-medencei térség gazdasági egységének megteremtésére, erősítésére tizennégy magyar magánszemély a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával közösen megalapította...
Üzenjük azoknak, akik hírnevünk bemocskolásából szeretnének előnyt kovácsolni: “S nem vész magja a nemes gabonának, de híre...
Ingyenes tanszercsomagot kapnak a halmozottan hátrányos helyzetű családok gyerekei az iskolakezdésre – jelentette be az Emberi Erőforrások...
Az olasz belügyminisztérium szerdán közölte: engedélyezte, hogy egy, a Proactiva Open Arms spanyol NGO hajójára felvett négyfős...
Augusztus 15-i hatállyal lemondott Teleki Zoltán rendőr alezredes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Karcagi Rendőrkapitányság vezetője – írja...
A migrációt támogató politikai aktivistákból hősöket próbálnak kreálni, mint ahogy az Carola Racketével, a Sea-Watch civil hajó...
Magyarországon a legmagasabb a zsidó leszármazottak százalékos aránya – írja az Index a Jediót Ahronót című izraeli...
Magyarország gazdasági fordulatot hajtott végre, amióta hátat fordított Gyurcsányék rossz gazdaságpolitikájának. A Fidesz-KDNP kormányzása óta a magyar...
A dán rendőrség őrizetbe vett egy 22 éves svéd férfit a koppenhágai adóhivatalnál a múlt héten történt...
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 4,9 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és...
Ferencz Orsolya, az ELTE tudományos főmunkatársa volt a Hír TV Magyarország élőben című műsorának vendége, aki a...
Gémesi György nem volt nyitott az együttműködésre, így az ellenzéki pártok elindítanak egy másik jelöltet Gödöllőn –...
Az ellenzéki pártok ellenséges sajtónyilatkozataira reagált első polgármester-jelölti sajtótájékoztatóján Alakszai Zoltán. Miskolc város jegyzőjét öt nappal ezelőtt...
A magyar történelem eddigi legnagyobb volumenű műtárgyköltöztetését valósítja meg a Néprajzi Múzeum, amely a Liget Budapest projekt...
Elismerte kedden a Bloomberg hírügynökségnek küldött közleményben a Facebook, hogy korábban – saját állítása szerint a felhasználók...
Egyre több jel mutat arra, hogy Seres Zoltán vállalkozó húsz éve külföldi, orosz és szlovák titkosszolgálati harc...
Az orosz hatóságok lefújták az Oroszország északi részén lévő Nyonoksza település szerda reggelre tervezett evakuálását – jelentette...
Polimerekből építettek Rubik-kockát amerikai és kínai vegyészek, hogy új módot találjanak az információtárolásra. A struktúra színes hidrogél...
Nehézkes integráció, a közbiztonsági helyzet romlása – ezek jellemzik jelenleg a finn valóságot. A Migrációkutató Intézet aktuális...
Donald Trump amerikai elnök szerint a hírszerzés arról tájékoztatta őt, hogy a kínai kormány csapatokat küld a...
Mette Frederiksen dán kormányfő egy hivatalos nyilatkozatban bocsánatot kért kedden azoktól a gyerekektől, akik a második világháborút...
További négy ellenzéki parlamenti képviselőt fosztott meg mentelmi jogától hétfőn a Nicolás Maduro elnök híveiből álló alkotmányozó...
Németország a Földközi-tengeren kimentett emberek elosztására szervezett valamennyi akcióban részt vett, de ez nemcsak német probléma –...
Elrendelte a rákospalotai gyilkosság ukrán állampolgárságú gyanúsítottjának letartóztatását egy hónapra a Budai Központi Kerületi Bíróság – közölte...
Újabb blamát könyvelhet el a zuglói polgármester, akit ezúttal a Csepel.info buktatott le, miután Karácsony Gergely egy...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS