Az MSZP azt követeli, hogy az Európai Unió minden tagállamában legyen legalább nettó 750 euró a minimálbér...
Horváth Csaba még a tökéletesen is tudna javítani – kommentálta közleményében az LMP a volt szocialista főpolgármester-jelölt...
Ritka a mai világban, hogy egy ország magát nyíltan kereszténynek vallja, Európában ez be is van tiltva...
Őrizetbe vett két embert szerdán a prágai repülőtéren a cseh idegenrendészet annak gyanújával, hogy közük volt a...
A biztos EP-szavazó pártválasztók körében a Fidesz átlépte az 50 százalékot, így a Publicus Intézet márciusi közvélemény-kutatása...
Ismét nagy számban idéznek be kihallgatásra kárpátaljai magyarokat, hogy megfélemlítsék a közösséget a március 31-ei ukrán elnökválasztás...
Az Origo szerint az Európai Parlament (EP) afrikai migránsok millióit szabadítaná Európára, mert kedden olyan dokumentumot fogadtak...
A magyar egészségügy olyan fejlesztések előtt áll, ami Magyarország történelmében még nem fordult elő – mondta az...
Halálra gázolt legkevesebb tizennyolc embert egy kamion Guatemalában egy autópályán a sötétben. Korábbi jelentések harminc halálos áldozatról...
A magyarországi foglalkoztatottak száma a rendelkezésre álló szabad munkaerő alacsony képzettsége miatt már csak a szakképzési programok...
Még hétfőn közölte az Origo Vona Gábor korábbi Jobbik-elnök és Hegedűs Lórántné zsidózását Szegedi Csanád ügyében, most...
Elképzelhető, hogy a görög hatóságok pénzt ígértek a Magyarországon elfogott szír férfinek, ha információkat ad nekik például...
Három csoportban összesen negyvenkét, tehervonaton megbújó határsértőt tartóztattak fel Kelebiánál a rendőrök csütörtök hajnalban – közölte a...
A kormány törvényt módosítana, mellyel korlátozná a képviselők belépési jogát a közintézményekbe. Mindezt a 2018 decemberében, az...
“Feltartóztatási övezet” kialakítását tervezi a Közép-Amerikából észak felé tartó migránsok növekvő száma miatt a mexikói kormány a...
Afrika a jövő kontinense, ehhez nem fér kétség – jelentette ki a Zöld-foki Köztársaság fővárosában, Praiában tartózkodó...
Manfred Webert politikai érdeke irányítja, hiszen ahhoz, hogy az Európai Bizottság első embere lehessen, meg kell feleljen...
Nyáron megkezdődhet a magyar-cseh fegyverek gyártása, és a románok hasonló lépésre készülnek, az olaszokkal kötnek szerződést –...
Az LMP is igennel fog szavazni, nemcsak a Jobbik – közölte a családvédelmi akciótervvel kapcsolatos parlamenti szavazásról...
Betiltja a fehér nacionalizmust népszerűsítő és támogató tartalmakat a Facebook – jelentette be az internetes óriáscég szerdán....
Lövöldözés volt szerda este fél 8 körül a fővárosi Teréz körút és Aradi utca sarkán. A nagy...
Migránsok egy csoportja térített el egy kereskedelmi hajót, amely Málta felé vette az irányt – közölte szerdán...
Letartóztatták azt a férfit, aki az M5-ös autópályán, Gyál térségében menet közben rálőtt egy kisteherautóra – közölte...
Minél tovább várunk a klímaváltozás megfékezése érdekében szükséges döntésekkel, annál nagyobb árat fizet azokért az emberiség –...
A szombathelyi eset megmutatja, hogy amint döntési helyzetbe kerül a bevándorláspárti ellenzék, azonnal nekilát a migráció szervezésének....
A Fidesz szerint “Gyurcsányné már megint Brüsszelnek kampányol”. Így reagált a nagyobbik kormánypárt szerdán az MTI-hez eljuttatott...
Kihívást jelent, de lehetséges az európai uniós tengeri határok védelme – mondta Varga Judit, a Miniszterelnökség európai...
Az Echo TV népszerű Troll című műsorának szókimondó megmondóemberei, M. Dobos Marianne, Szarvas Szilveszter, Boros Bánk Levente...
Korrupciótörténeti múzeumot nyitna Budapesten Puzsér Róbert független főpolgármester-jelölt, ha megválasztanák a főváros vezetőjének. Szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elmondta,...
Nagyrabecsülését fejezte ki a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke az Orbán Viktor miniszterelnöknek írt levelében, amiért...
A Jászalsószentgyörgy külterületén megtalált, feldarabolt holttest ügyében folytatott nyomozás során a 27 éves nő részletes beismerő vallomást...
Manfred Weber, az Európai Néppárt csúcsjelöltje egy lapinterjúban beszélt arról, hogy megvonná a pénzt az euroszkeptikus pártoktól....
Nagy Feró azért is fideszes, mert amíg Orbán tehetséges, addig a másik oldalon nincs, akit követni lehetne...
Baranyi Sándor, a Szeviép egyik tulajdonosa állítja: a cég finanszírozta a szocialista Ujhelyi István szőregi házának felújítását...
Brüsszel az alacsony adóterhek miatt támadja Magyarországot, a kormány azonban nem enged a gyermekes családokra fókuszáló, adócsökkentésre...
Tartós zárlat volt a budapesti Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között szerda délután, több vonat még késéssel közlekedhet;...
Meghosszabbítja az Európai Unió a földközi-tengeri Sophia misszióját, azonban egyúttal felfüggeszti az utóbbi években menedékkérők tízezreit kimentő...
Egyértelműen kiderült, hogy a terroristavezérek is használhatják a migránskártyákat, ezért a Fidesz szerint azokat meg kell szüntetni...
A budapesti Kisebbségi Jogvédő Intézet abban bízik, hogy a román legfelsőbb bíróság április 9-ére várható határozata után...
A Made in Hungary kifejezésnek akkora rangot kell szerezni, hogy az önmagában biztosíték legyen a piac számára...
A fideszes európai parlamenti képviselők egyelőre annak ellenére is maradnak az Európai Néppárt (EPP) frakciójában, hogy a...
Családi okokra hivatkozva visszalépett az összellenzéki jelöléstől Szalma Botond Újpesten – írja a MagyarHang.org. Mint arról portálunk...
Eladja a Bálna Budapest Kereskedelmi és Kulturális Központot az államnak a fővárosi önkormányzat. A Fővárosi Közgyűlés szerdán...
Őrizetbe vettek egy iraki férfit Bécsben, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2018 októberében és decemberében terrortámadásokat követett el...
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség indítványára letartóztattak egy férfit, aki nevelt fiát a megalapozott gyanú szerint öt éven...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS