Interjút adott a valaszonline.hu-nak Schöpflin György, a Fidesz EP-képviselője, aki tizenöt éven keresztül képviselte az országot az...
Bíróság elé állítottak hétfőn hat férfit Svédországban terrorizmussal kapcsolatos vádakkal, egyebek közt az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista...
Egy vállaltan hungarista tag nemrégiben kikerült a Toroczkai-féle párt ifjainak vezetői közül, de úgy tűnik, így is...
A független és pártatlan HVG újságírói kifigyelték, hogy a Miniszterelnökség a Gundel étteremtől kapja az ebédet, így...
Németország csak egy közös, európai uniós megoldás keretében hajlandó befogadni embereket azokról a német civil szervezetek által...
A Jobbik szóvivője arra szólította fel a szombati tüntetés résztvevőit, hogy a hamarosan induló kormányzati plakátkampány hirdetési...
Három iraki delegáció járt Izraelben az elmúlt hónapokban, a látogatások során pedig a síita-szunnita vegyes küldöttség több...
“A Gyurcsány-Jobbik-Szél-Hadházy-MSZP-LMP-Momentum-Párbeszéd és a többi, és a többi összeborulással végre megvalósul Soros György régóta dédelgetett álma” –...
Több tízezren gyűltek össze hétfőn a kambodzsai főváros egyik stadionjában, hogy megünnepeljék a vörös khmerek bukásának negyvenedik...
Kelebiánál, egy vonat rakománya között megbújva próbált meg Magyarország területére bejutni öt külföldi – írja a police.hu....
A lengyel ügyészség átadta a bíróságnak annak a három lengyel állampolgárságú személynek az ügyét, aki 2018 elején...
Medve támadt egy vadászaton levő magyar állampolgárra Székelyföldön, akit válltöréssel és zúzódásokkal szállítottak kórházba. Az 54 éves...
Tízhektáros telket vásárol és egyetemi campust épít Sepsiszentgyörgyön a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet (EMTE) működtető Sapientia Alapítvány...
Vádat emeltek egy százhalombattai férfi ellen, aki minősített emberölés miatt korábban kiszabott fegyházbüntetése elől menekülve álnéven, hamis...
A HVG.hu-nak adott, hétfőn megjelent interjúban Karácsony Gergely beismerte, csak a főpolgármester-választási kampány végére lesz egyáltalán programja....
A Liberálisok főpolgármester-jelöltje szerint olyan széleskörű együttműködés körvonalazódik az ellenzéki oldalon, amely már túlnyúlik az ellenzéki pártokon,...
Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő szerint Emmanuel Macron francia elnök tevékenysége jelenleg arról szól, hogy legitimitást teremtsen reformpolitikája...
Alvó haragosaira gyújtotta alkalmi szállásukat a gyanú szerint egy hajléktalan Kaposváron, a bíróság elrendelte a férfi letartóztatását...
Tágas, barátságos, világos belső terek, egy- és kétágyas kórtermek, a jelenleginél sokkal jobb munkakörülmények jellemzik majd a...
A lengyelországi Koszalinban működő szabadulószobában bekövetkezett pénteki, öt, egyaránt tizenöt éves lány életét követelő tűzvész után országszerte...
Hétfőtől indul az ellenzéki pártok által meghirdetett előválasztás, amelynek célja, hogy megtalálják az egyetlen és legesélyesebb indulót...
Szerkesztőségünkhöz érkezett levélben hívták fel figyelmünket vasárnap éjjel, hogy a Facebook törölte a Vadhajtások elnevezésű, ex-jobbikosokat tömörítő...
A legénység elhagyta a négy napja tűzben álló Yantian Express nevű német konténerhajót az Atlanti-óceánon – közölte...
Két német síelő halt meg, miután a lavina elsodorta őket, egy svájci snowboardos pedig letért a kijelölt...
Juhász Andor Józsefnét (Civil Összefogás az Edelényi Változásokért Egyesület) választották Edelény 2-es számú választókerületének új önkormányzati képviselőjévé...
Új irodát kapott Orbán Viktor a budai Várban, a karmelita kolostorban. Vízkereszt napján, vasárnap egy karmelita szerzetes...
Tüntetést gründolt keddre Brüsszelbe az Orbán-kormány ellen a Radikális Európai Demokraták nevű szervezet (RED), amelyet Ujhelyi István szocialista EP-képviselő...
Nem hajlandó kompromisszumra a demokratákkal az amerikai-mexikói határon építendő fal ügyében Donald Trump, aki vasárnap a Fehér...
Teremtsük meg az egységet az európai parlamenti és az önkormányzati választásokon is! Egy az egy ellen! –...
Hat utas – egy férfi, négy nő és egy kislány – meghalt, ötven társuk pedig megsérült, amikor...
Theresa May szerint a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodás ellenzőinek feladata lenne, hogy más megoldásokat...
Szigorodnak a migrációval kapcsolatos jogszabályok az Európai Unió tagországaiban, bár a magukat nyitottnak, befogadónak hirdető országok próbálják...
A magyar kormány fontos feladata, hogy a nemzeti összetartozás érzését erősítse minden magyar között, éljenek a Kárpát-medencében,...
A túlóratörvény elleni tüntetéseken olyan szervezetek is részt vesznek, amelyek tagjai fent vannak Soros György fizetési listáján – mondta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Kocsis Máté szerint a szombati tüntetés már a májusi európai parlamenti választási kampány része. A fideszes politikus rámutatott: az EP-választáson az emberek...
Tovább emelkedett a versenypiacon foglalkoztatottak száma Magyarországon, ami azt is jelzi, hogy a közmunkában dolgozók közül egyre...
A korábbi évek tapasztalatai alapján januárban szokott meredeken megemelkedni az influenzás betegek száma, ami februárban éri el...
Az építők és a rombolók párharca kíséri végig a magyar történelmet, határozza meg jelenünket, és minden bizonnyal...
Ma van vízkereszt, vagyis Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe. A katolikus egyházban vízkereszt parancsolt ünnep, vagyis a híveknek...
Ittasan, lejárt jogosítvánnyal indult fegyverrel benzinkutat rabolni szombaton a nagykállói T. János, aki ugyan elmenekült a helyszínről,...
Az egyházi, valamint az önkormányzatok által üzemeltett közösségi terek felújítására és létrehozására lehet pályázni elsőként, februártól a...
Az ellenzék üzenetei hiteltelenek, a kormánypártok támogatottsága stabil – erről beszélt ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég...
A munka törvénykönyvének módosítása ellen tüntettek ellenzéki pártok és szakszervezetek szombaton Szolnokon és Debrecenben. A szolnoki Tiszai hajósok...
További tiltakozásokra, új rendszerváltásra és új köztársaság építésére szólítottak föl az ellenzéki pártok, a szakszervezetek pedig újabb...
Egy ország anyagi gazdagsága nagyon fontos, de ha lelkileg kiüresedik, ha a kereszténységet elveti, akkor előbb-utóbb az...
A Momentum elnöke szerint a Fidesz vezetői csak maguknak köszönhetik majd, ha Oroszországba kell menekülniük a dühös...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS