Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő szerint a migránsvízumokkal kapcsolatban ámokfutásba kezdett az Európai Parlament bevándorláspárti...
Édouard Philippe francia miniszterelnök szerint eljött a párbeszéd ideje a kormány szociális és adópolitikája ellen tüntető sárgamellényesekkel...
Az év végéig távozik hivatalából John Kelly, a washingtoni Fehér Ház kabinetfőnöke – jelentette be szombaton Donald...
A Nyugat Szövetsége (AVE) néven szövetséget hozott létre szombaton Románia négy nyugati nagyvárosa: Arad, Kolozsvár, Nagyvárad és...
Az 1956-os sortűz áldozataira emlékeztek szombaton Salgótarjánban, az idén történelmi emlékhellyé nyilvánított December 8. téren. A gyásznapi...
Az MSZP tiltakozik az ellen az eljárás ellen, ahogyan a párt alelnökét, Komjáthi Imrét a földre teperték...
Új politikai programot vázolt Olaszország és Európa számára több, mint egy órás beszédében Matteo Salvini, a Liga...
Az LMP Puzsér Róbert független főpolgármester-jelöltet támogatja a jövő évi önkormányzati választáson. Erről a párt budapesti kongresszusa...
Egyedüli jelöltként hivatalosan is Frans Timmermanst, az Európai Bizottság első alelnökét választotta listavezetőjévé szombati lisszaboni kongresszusán az...
Legalább hetven, a belga kormány gépjárműveket érintő adópolitikája miatt szerveződött, sárgamellényes tüntetőt állítottak elő, és több, mint...
A pincébe zuhant egy férfi, miután leszakadt alatta egy, a VIII. kerületben lévő társasház lépcsője – közölte...
Haszan Róháni iráni elnök arra figyelmeztetett szombaton, hogy terrorizmus, drogok és menekültek “áraszthatják el” a Nyugatot, ha...
Lengyelország sorsának alakulása nemcsak lengyel, hanem magyar és ezáltal közép-európai ügy is – hangsúlyozta Kövér László, az...
A KDNP szerint miközben sokan azt állítják, hogy csökken, aközben valójában nő az Európára nehezedő migrációs nyomás....
Több családtámogatási elképzelés is a Pénzügyminisztérium napirendjén van, ezek között szerepel az úgynevezett falusi csok is –...
A francia rendőrség 317 embert előállított és közülük 34-et őrizetbe vett Párizsban szombat reggel a kormány szociális...
Az ENSZ tervezett globális migrációs megállapodását támogató határozatot fogadott el a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) a hamburgi...
Szombaton 10 órától kezdődik a szakszervezeti tüntetés a Jászai Mari téren a túlóratörvény ellen, onnan vonulnának át...
A túlélésért küzdenek Ukrajnában a kisebbségek az oktatási törvény miatt – mondta Pászkán Zsolt, a Külügyi és...
Franciaország – és főleg Párizs – teljesen elbarikádozta magát a francia kormány szociális és adópolitikája ellen tüntető...
Kiutasítottak Lengyelországból, illetve nem engedtek belépni az országba legalább 13 környezetvédő aktivistát, akik részt akartak venni a...
Agyontaposták egymást az emberek szombatra virradóan egy éjszakai klubban, az olaszországi Ancona város közelében, az Adriai-tenger partján:...
Vállalhatatlan és gusztustalan a Mérce cikke, amelynek szerzője vérrel és vassal buktatna rendszert. Jámbor András forradalmat akar...
Ahhoz, hogy a lengyelek jól és biztonságban élhessenek, az európai uniós tagság szükséges, mégpedig önrendelkező tagság –...
Útnak indították Kínából helyi idő szerint szombat hajnalban a Csang’o-4 kínai űrszondát, amely a világűr kutatásában először...
Az egészségügyi dolgozók körében további jelentős béremelésekre kerül sor – ismertette az emberi erőforrások minisztere pénteken egy...
A magyar gazdaság az utóbbi években olyan növekedési pályára állt, amely az embereknek csökkenő adókat, emelkedő béreket,...
Bizottság vizsgálta ki a hódmezővásárhelyi városházán a februári időközi választást követően történt elbocsátásokat, a testület jelentését a...
Az ENSZ migrációs csomagterve a világkormányzást segíti elő a nemzetállamok rovására – olvasható abban a közleményben, amelyet...
Litvánia szankciókat vezetett be pénteken olyan orosz állampolgárok ellen, akiknek megítélése szerint közük volt a három kisebb...
A brit kormány pénteki figyelmeztetése szerint akár fél évig tartó felfordulást is okozhat a legnagyobb forgalmú brit...
Annegret Kramp-Karrenbauert választották meg elnöknek a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) tisztújító kongresszusán pénteken Hamburgban. A párt eddigi...
Elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra annak a férfinak a letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy...
Az Európa Tanács támogatja az ENSZ globális migrációs csomagjának jövő héten esedékes elfogadását – jelentette ki a...
Christophe Castaner francia belügyminiszter szerint minden arra utal, hogy radikális elemek mozgósítanak a sárgamellényesek újabb országos szombati...
Miután a nemzetközi sajtóban ismét felmerültek a Magyarországgal és a magyar kormánnyal szembeni, antiszemitizmussal kapcsolatos vádak, a...
Egységre és összefogásra szólította fel a német Kereszténydemokrata Uniót (CDU) utolsó pártelnöki beszédében Angela Merkel pénteken Hamburgban...
Magyarország elutasítja az ENSZ globális menekültügyi csomagját is, mert az veszélyes és újabb migrációs folyamatok megindulását ösztönözheti...
A fővárosiak bejelentései, valamint a budapesti kormányhivatal, a patkányirtást ellátó konzorcium jelentései és a közelmúlt tapasztalatai a...
Jogtechnikai kérdésnek nevezte a Jobbik frakciójának szóvivője, hogy hét eleji bejelentése dacára képviselőtársa, Szávay István még nem...
Hét embert vittek kórházba szénmonoxid-mérgezés miatt a IX. kerületben – tájékoztatott Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság...
Mégis marad tisztségében Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter, aki a múlt héten benyújtotta lemondását, mert a pozsonyi törvényhozás...
A harmadik negyedévben az előzetes adatokkal megegyező, négy éve a legalacsonyabb negyedéves GDP-növekedést ért el az euróövezet...
A Demokratikus Koalíció szerint mára Orbán is elismerte, hogy bajban van a magyar gazdaság – írta pénteki...
Az egészségügyi közalkalmazottak körében további jelentős béremelésekre kerül sor – ismertette az emberi erőforrások minisztere pénteken egy...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS