A Liberálisok közleménye szerint közel egy hónapja, szeptember 13-án konzultációt kezdeményeztek a Sargentini-jelentés legfontosabb állításaival kapcsolatban. A...
Gyorsított eljárásban kiadják Bulgáriának a megerőszakolt és meggyilkolt bolgár újságíró, Viktorija Marinova ügyében Németországban elfogott gyanúsítottat, aki...
Új korszak kezdődött Magyarország életében Orbán Viktor szavai szerint; a miniszterelnök a Figyelő hetilap csütörtök esti Top200...
Üdvözöljük a ringben Puzsér Róbertet, aki bejelentette, hogy 2019-ben elindul Budapest főpolgármesteri posztjáért – írta az MSZP...
Különös az ukrán állam hozzáállása, és egyes források szerint állami szerveknek is köze van ahhoz az ukrajnai...
Jelentősen visszaesett Németországban a menekültszállások ellen elkövetett támadások száma az év első kilenc hónapjában az előző év...
Az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója szerint hazug érv, amelyet sokat hangoztattak, hogy a bevándorlás megmenti az európai...
Brüsszelben gőzerővel gyártják a betelepítési programokat – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt,...
Hang- és videofelvételek bizonyítják, hogy Dzsamál Hasogdzsi szaúd-arábiai újságírót meggyilkolták Törökországban – közölte csütörtökön este internetes oldalán...
Az Egyesült Államok északnyugati részén fekvő Washington államban a tagállami legfelsőbb bíróság csütörtökön eltörölte a halálbüntetést. Ezzel...
A magyar politikát az Egyesült Államokban egyre többen értik és elismerik – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő Washingtonban...
Telefonon zsarolta meg a Facebook a 888.hu-t, mivel egy hét alatt már nyolc gondolatbűnt követtek el. Innentől...
Puzsér Róbert régen dédelgetett terve, hogy Budapest belvárosában autómentes sétálóövezet legyen, de tisztában van vele, hogy a...
Mesterlövészeknek kell kilőniük egy veszélyessé vált gázpalackot Budapest XV. kerületében a Szerencs utcában csütörtök este, a művelet...
Brüsszel a migránsok szervezett beutaztatását akarja bevezetni, hogy ezáltal is kikerülje a határellenőrzést – mondta a Fidesz...
Az Egyesült Államok legnagyobb keresztény hírcsatornája, a CBN exkluzív riportot forgatott Magyarországról, és interjút készített Szijjártó Péter külügyminiszterrel...
Oroszország és Magyarország az együttműködés komoly potenciálját gyűjtötte össze – jelentette ki az orosz elnök azon a...
Megalakult a Fidesz bevándorlásellenes kabinetje – jelentette be a csütörtöki budapesti alakuló ülés után Németh Szilárd, a...
Elszállították a Déli pályaudvarnál talált világháborús robbanótestet, azt a honvédség központi gyűjtőhelyén semmisítik meg. Feloldották a környéket...
Dézsy Zoltán dokumentumfilm-rendező nem kevesebbet állított a Hír TV Szabadfogás című műsorában, hogy Jeszenszky Géza külügyminisztersége idején...
A Magyar Liberális Párt saját főpolgármester-jelöltet indít a 2019-es önkormányzati választásokon. A Liberálisok jelöltje Sermer Ádám, akinek...
Tévedni tévedtünk, rossz szándékkal semmit nem tettünk, kárt – azt hiszem – soha nem okoztunk – nyilatkozta...
Nem akarunk olyanná válni, mint Nyugat-Európa címmel interjút közölt Trócsányi László igazságügyi miniszterrel a Die Welt című...
Huszonkét demokrata párti amerikai törvényhozó levélben bírálta Donald Trumpot Magyarország-politikája miatt – írta meg a 888.hu a...
A hajléktalanok közterület-használatát korlátozó jogszabályi változás az egész társadalom érdekét szolgálja – jelentette ki az Emberi Erőforrások...
Nem a markáns lépések vagy akár a konfliktusok elől elmenekülő emberként jelent meg a politikában Kásler Miklós...
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint az “Orbán-rendszer” megkezdte az állami felsőoktatás megszüntetését. Az ellenzéki párt az ápolási...
A főváros kompetenciái nagy mértékben nőnek az Orbán Viktor miniszterelnökkel november 17-én aláírandó megállapodás alapján – jelentette...
Nem támogatja Márki-Zay Péter (független) polgármesternek a közgyűlés feloszlatására irányuló javaslatát és időközi választás kiírását a Fidesz...
A szegediek döntő többsége szerint távozniuk kell posztjukról Botka László (MSZP) börtönbüntetésre ítélt közvetlen munkatársainak – jelentette...
Megdöbbentő mélységekbe süllyedt az ukrán politika Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint, aki csütörtökön a kérdésről egyeztet...
Emelkedik a gyermekek után járó ápolási díj összege 2019-től, a cél az, hogy 2022-re – három lépésben...
Kóros elmeállapota miatt felmentette az emberölés vádja alól az első fokon eljáró Győri Törvényszék azt a férfit,...
Egyre erősebb az ellenállás az ENSZ migrációs paktumával szemben, Ausztria és Lengyelország is fenntartásokkal kíván élni a...
Rövid, ütős videóban mutatja be a több, mint 130 ezer követővel rendelkező Elég! Facebook-oldal, hogy Soros György...
Nem várható gyors döntés a magyar jogállamiság kapcsán elindított uniós eljárásban – mondta Pócza István, a Századvég...
Szenátorok egy csoportja helyi idő szerint szerdán levélben kérte Donald Trump elnököt arra, hogy járjon a végére...
Horváth Csaba és Karácsony Gergely jelöltségét nem támogatná az LMP, Puzsér Róbert programját azonban megvitatná a párt...
New York államban letartóztattak egy férfit, aki Washingtonban fel akarta robbantani magát a novemberi időközi választás napján...
Újabb nagy erejű földrengés rázta meg Indonéziát csütörtökön, a 6-os erősségű földmozgás Jáva és Bali szigeteit sújtotta...
Sziporkázó stand-up comedy-nek lehettek szem és fültanúi az Echo TV Napi Aktuális című műsorának nézői, amelynek vendége...
Az osztrák kormány szerdán bejelentette, hogy fenntartásokkal kíván élni az ENSZ globális migrációs csomagjának elfogadásával kapcsolatban. Heinz-Christian...
Vádat emeltek a belga hatóságok a meghiúsított júniusi franciaországi merényletkísérlet kitervelésével gyanúsított iráni diplomata ellen, akit előző...
Újabb kínos népszavazási kezdeményezést jelentettek be a szocialisták szerdai sajtótájékoztatójukon, mivel elfogadhatatlannak tartják, hogy “míg a kormánytagok...
A román legfelsőbb bíróság kezdeményezte Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármester nemzetbiztonsági okokból végzett megfigyelése titkosításának a feloldását...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS