Felrobbantották Ali Abdullah Száleh volt jemeni elnök rezidenciáját a húszi lázadók az arab-félszigeti ország fővárosában, Szanaában –...
A Jobbik alelnöke, Toroczkai László a közösségi médiában méltatta a pártot csalódottsága miatt otthagyó Morvai Krisztinát –...
A Való Világban ismertté vált, korábban a Bár második évadában is feltűnő Baukó VV Éva a Facebookon...
Hétfőn hajnalban elhunyt Csontos János József Attila-díjas író, költő, újságíró, televíziós szerkesztő és kultúraszervező, a Magyar Idők...
Horst Seehofer bajor miniszterelnök lemondani készül tartományi vezetői posztjáról, ám megtartaná pártelnöki pozícióját az általa vezetett Keresztényszociális...
Bíróság elé kerül az a győri férfi, aki brutális kegyetlenséggel bántotta és többször megerőszakolta barátnőjét. Az ügyben...
A teljes kudarc fenyegeti az Európai Unió (EU) menekültpolitikáját – mondta Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter egy hétfői...
Soros György az általa támogatott civil szervezeteken keresztül kívánja befolyásolni az ország sorsát meghatározó választásokat – jelentette...
Gianni Pittella, az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának vezetője felmondta a “Soros-tervet”, amikor arról nyilatkozott, hogy a magyar...
Az azonos neműek házasságának törvényesítéséről szóló parlamenti vitán kérte meg Ausztráliában hétfőn egy honatya a barátja, egy...
Vidéki terjeszkedésbe kezd a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítvány, amely több száz millió forintot oszt szét dél-dunántúli...
“Védencem nincs jó állapotban, ami a több létszámú zárka mellett, annak is köszönhető, hogy úgy érzi, zaklatják...
Nem igaz, hogy Molnár Gyula és Hiller István megállapodtak a jelöltállításról a DK-val – hangoztatták a Magyar...
Gianni Pittella, az Európai Parlament szociáldemokrata képviselőcsoportjának vezetője szerint nem a magyar nép, hanem a magyar kormány...
Nem csökken, sőt inkább gyarapszik a Jobbik létszáma – az identitását kereső ellenzéki párt legalábbis így kommunikálta...
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint az Európai Unió (EU) észt soros elnökségének a kötelező kvóták ügyében tett...
Elképesztő – ez az egyetlen szó, ami eszünkbe jut arról a “békítő futásról”, amelyet Polgár Levente Ioan...
Újabb támogatási programot indítanak Németországban a menedékkérők önkéntes távozásának ösztönzésére, egy háromtagú család akár 6000 eurót (1,87...
„Hatalmas büszkeség számomra, hogy bemutathatom könyvem magyar fordítását. Magyarország a második otthonom. Ez drága feleségem, Krisztina szülőhazája,...
Az ABC News hírtelevízió szombaton azonnali hatállyal felfüggesztette egyik vezető oknyomozó újságíróját, Brian Rosst, mert “súlyos hibát”...
Magyarországon egyre többen vannak, akik adni, segíteni szeretnének és tudnak is – emelte ki a család- és...
Egy ember meghalt és öten megsérültek vasárnap reggel egy New York-i bár előtt kitört dulakodás résztvevői közül,...
Életének 63. évében elhunyt Devánszkiné Molnár Katalin volt országgyűlési képviselő, a XVII. kerület egykori polgármestere, a Fővárosi...
Az mno.hu és a 168ora.hu is beszámolt arról, hogy az Együtt egyik aktivistáját állítólag „szélsőjobboldali fiatalok verték...
Minden eddigi rekordot felülmúlt a nemzeti konzultáción való részvétel, amelyen a pénteki összesítés szerint 2 301 463-an...
Mintegy 500 ezer dollárt, azaz 130 millió forintot kapott Az emberség erejével elnevezésű alapítvány Soros György alapítványától...
Az utak mellett felállított kereszteknek nagy hagyományuk van Európában – ennek megfelelően Magyarországon is. A feszület azt...
Külön küzdelem zajlik a választási kampányban az MSZP és a DK között, előbbi előbb-utóbb a Gyurcsány-féle alakulatban...
Minden napra akadna egy-egy jó hír, egy-egy biztató eredmény, egy új fejlesztés, egy megnyíló lehetőség. A mögöttünk...
Folyamatosan csökken a munkanélküliség Magyarországon, és nő a foglalkoztatottak száma – mondta Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős...
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója, Christopher Wray csütörtökön jelentette be a hírt, miszerint vizsgálatot indítanak az...
Robbanóanyagot tartott otthonában egy férfi, elfogták, és eljárás indult ellene. A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés...
Québec Legfelsőbb Bírósága végül nem hagyta jóvá a törvényt, miszerint megtiltják a burka viselését. Québec tartomány kormánya...
Donald Trump amerikai elnök döntésének értelmében az Egyesült Államok kilép annak az átfogó ENSZ-megállapodásnak az előkészítő munkálataiból,...
Több mint száz ellenzéki tüntető foglalta el szombaton a román kormány székháza előtti teret és megakadályozta, hogy...
Gyorsabb és professzionálisabb lesz a január 1-jén hatályba lépő gyökeresen új polgári perrendtartás (pp) – mondta szombaton...
Retteghet a Fidesz, mivel az MSZP üzeni, hogy túl van a kritikus időszakon, él, éstudja, mi a...
Demofóbiában szenvednek, rettegnek a néptől, annak véleményétől Nyugat-Európa politikusai, ezért támadják folyamatosan a magyar kormányt – írta...
Nagyon sokat árt az ellenzéki pártoknak a nyílt színi és éles vita, mert egy olyan típusú ellenzéknek,...
Nyilvánosságra hozta az Origo az LMP 2018-as országgyűlési választási listáját vezető tíz jelölt névsorát, az ellenzéki párt...
Az Irakban működő összes milícia – közottük a Népi Mozgósítási Erők nevű fegyveres csoport – fokozatos felszámolását...
Orbán Viktorhoz címzett táviratban fejezte ki szívből jövő köszönetét a magyar miniszterelnöknek, kormányának és a magyar népnek...
A kormány szombaton köszönetet mondott a nemzeti konzultációban részt vett minden állampolgárnak, akik a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti...
Tiszafüred plébánosának becsapásával tartott a Jobbik politikai rendezvényt szerdán – tudta meg a Magyar Idők. Baranyák Béla,...
Fel kell készülni arra, hogy a költségvetésnek kell majd helytállnia a Gyurcsány-Bajnai-kormányok, illetve az MSZP-SZDSZ-vezetés alatt elkövetett,...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS