Bejelentette az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet végét kedden Haszan Róháni iráni elnök az állami tévében élőben...
Több ezer tonna édesség kerül a napokban a magyarok kosarába, bár a csokimikulások már hetek óta a...
Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn a dél-oroszországi Szocsiban tárgyalt Bassár el-Aszad szíriai elnökkel – közölte a Kreml...
A hagyományoknak megfelelően a first lady fogadta a fenyőfát a Fehér Ház északi bejáratánál. Melania Trump és...
Még novemberben kiküldi az Európai Bizottságnak (EB) a 3-as metró pályázatát a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) –...
Kitűzte az első tárgyalási napot a bíróság a nemzeti konzultáció miatt a Helsinki Bizottság által indított személyiségi...
Gyanús ingatlanügybe keveredett Marija Sarapova, ötszörös Grand Slam-tornagyőztes teniszező, az indiai rendőrség vizsgálódik nála. A nyomozó hatóság...
Szél Bernadett feljelentéssel fenyegetőzött, a zsidózásáról elhíresült Apáti István fizikai erőszakra buzdított a parlament hétfői ülésnapján. Az...
Angela Merkel német kancellár nem kíván lemondani a koalíciós egyeztetések hétfői kudarca miatt. A jobbközép CDU párt...
Formálisan a civiltörvény visszavonása mellett, valójában azonban a kormány ellen gyűjt aláírást a Momentum – írja az...
Külföldre akarta csempészni 11 éves diákját egy békési tanár, de a repülőtéren lebuktak – értesült a Kékfény. ...
Levelet írt Rex Tillerson amerikai külügyminiszternek három amerikai kongresszusi képviselő, amelyben kiállnak Magyarország mellett és tiltakoznak David...
Még idén bíróság elé kell állnia Jakubinyi Róbertnek, a Gyurcsány-kormány titkosszolgálatát érintő Egymásért Egy-másért Alapítvány botránya egyik...
Makovecz Imre a magyar szellem átmentéséért élt és dolgozott, hagyatéka él és folytatásra vár a Kárpát-medencében –...
Soros György frontális támadást indított Magyarország ellen – jelentette ki Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője hétfői budapesti...
A ballib ellenzék régi rendbontója, baloldali-anarchista megmozdulások arca ezúttal Közös Ország Mozgalom névre keresztelt csoportosulásával keltette a...
A Demokratikus Koalíció (DK) telefonos kampánnyal hívja a fel figyelmet aláírásgyűjtő akciójára, amelynek lényege, hogy ne szavazhasson,...
Életének 73. évében elhunyt Almási István (Fidesz-KDNP) hódmezővásárhelyi polgármester – tájékoztatta az önkormányzat hétfőn az MTI-t. Almási...
A 82 évesen elhunyt milánói rabbi, Giuseppe Laras a zsidóság elárulásának tartotta a baloldal viselkedését, azaz, hogy...
A liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) kivonult a koalíciós tárgyalásokról, és ezzel kudarcba fulladtak hétfőre virradóra Berlinben...
Szerteágazó sajtókampánnyal válaszolt Soros György a kormány nemzeti konzultációval kapcsolatos kampányára. Az OSI alapítványhálózat magyarországi szóvivője több...
Szombaton éjszaka ismeretlen tettesek megrongálták a Magyarország belgrádi nagykövetségének helyet adó Collegium Hungaricum épületét. A homlokzatra anarchista...
Meghalt Charles Manson hírhedt amerikai sorozatgyilkos szektavezér a hétvégén a Kalifornia állami Kern County egyik kórházában –...
Bár állítása szerint nem szeret ígérgetni, valóságos ígéretdömpinggel állt elő Gyurcsány Ferenc Salgótarjánban, pártja országos választási programbemutató...
„Bízom benne, hogy találunk egy minden tagállamnak megfelelő konszenzusos megoldást a migrációval kapcsolatban” – mondta a Magyar...
Kudarcba fulladtak vasárnap késő este Berlinben az egyeztetések a CDU/CSU jobbközép pártszövetség, a liberális FDP és a...
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint Soros György szervezeteinek, mint például a Nyílt Társadalom Alapítvány, komoly hatása van...
Élesen bírálta a varsói vezetés politikáját vasárnap Donald Tusk, az Európai Tanács lengyel elnöke, aki szerint az...
Angela Merkel német kancellár nem kíván lemondani a koalíciós egyeztetések hétfői kudarca miatt. A jobbközép CDU párt...
Gulyás Márton anarchista festő-mázoló mindösszesen húsz „kormányváltó” aktivistával és papírlapokkal rontott be vasárnap egy Várban levő étterembe...
Malin Björk svéd európai parlamenti (EP) képviselő szerint mivel az Európai Unión belül a menekültpolitika közös, abban...
Tíz emberből kilenc hallott az elmúlt hónapokban kirobbant zaklatási ügyekről. Kétharmad felháborítónak tartja és elítéli a szexuális...
Legalább tizenöten meghaltak és öten megsérültek a nyugat-marokkói esz-Szavíra térségében vasárnap, amikor élelmiszerosztás közben lökdösődés tört ki...
Több ponton sem stimmel Varnus Xavér védekezése, akit november első hetében a Hit Rádióban vádolt meg egy...
Az erdélyi Küküllőváron vasárnap hálaadó istentisztelet keretében avatták fel a magyar állam támogatásával felújított, Árpád-kori falrészeket is...
Izrael négy hónapon belül bezárja Holot nevű menekülttáborát, és az ott élő afrikai illegális bevándorlókat és menedékkérőket...
Lelőttek a határőrök egy férfit a spanyol-francia határon. Az észak-afrikai származású francia állampolgárságú férfi arabul kezdett ordibálni,...
A francia rendőr szolgálati fegyverével kezdett lövöldözni a főváros északi elővárosában, Sarcelleben. Három emberrel végzett, hármat megsebesített,...
Lilija Hrinevics ukrán oktatási miniszter a beregszászi járás magyar iskoláinak igazgatóit arról próbálta meggyőzni szombaton, hogy Ukrajnában...
Magyar kezdeményezésre tárgyal az Európai Unió a mézről, a méhészetek és a méhészek helyzetéről, ami óriási eredmény...
A magyar baloldal azt a kötelező betelepítési kvótát szavazta meg múlt csütörtökön az Európai Parlamentben, amelynek tervét...
A „gyalázatos döntések hetének” nevezte Morvai Krisztina az Európai Parlament novemberi plenáris ülését, amely során elfogadták a...
A szegedi határrendészet szombaton este fogott el tíz határsértőt Röszke külterületén, akik egy motoros gumicsónakban próbálták átlépni...
Soros György igyekszik átvenni a hatalmat az uniós intézmények fölött, a legerősebb befolyása az Európai Parlamentben van,...
Szent Márton ünnepén búcsúzott el Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát. Az egyházi vezető a Pannonhalmi Bencés Főapátság legrangosabb...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS