Farkasházy Tivadar szerint Orbánnak életében kétszer volt szerencséje: először a gazdasági világválság idején, illetve most, amikor a...
Fél éves párttá alakulásuk óta, az állami támogatásban nem részesülő Momentum megszervezte a közel 35-40 millió forintba...
A Századvég Alapítvány közvélemény-kutatása szerint a felnőtt magyar lakosság többsége értesült Czeglédy Csaba előzetes letartóztatásának ügyéről, és...
A BKV nem tekint el a 3-as vonalon meghibásodott felújított metrószerelvények után járó 2 milliárd forintos vagy...
Szövetségkötésre hívja Botka László az ellenzéki pártokat. Erről az MSZP miniszterelnök-jelöltje a 168 órának adott interjújában beszélt....
Először végeztek génszerkesztést – a DNS, vagyis az összes genetikai információt tároló makromolekula manipulációját – emberi embriókon...
A külgazdasági és külügyminiszter szerint Európában azokat akarják büntetni, akik nem akarják az illegális bevándorlókat befogadni. Szijjártó Péter...
Tarlós István főpolgármester felszólította a T-Systems német tulajdonosát, hogy a projekt kidolgozójaként és garantálójaként adjon magyarázatot a...
Leszakadt egy ház tetőszerkezete Budapesten a XIII. kerületben. Legalább hatan megsérültek, többen a romok alatt lehetnek –...
Soros György alapítványától kap pénzt a jobbikos Simicska Lajos újságjának, az Indexnek az egyik riportere, hogy emberi...
A Demokratikus Koalíció szerint országos közlekedési katasztrófához vezethet a munkaerőhiány. A párt által kiadott közleményben azt írják:...
Nem foglalkoztatják többet azt a fotóst, aki Tusványoson a hajánál fogva rántotta le a földre az Orbán Viktort...
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje nem tűri a pártjában az árulást és a Fidesszel való kollaborációt, az ellen –...
“Orbán ma már több, mint Magyarország kormányfője, aki a legláthatóbb politikus Kelet-Európában, az első, aki látványosan szembeszállt...
Az Európai Bíróság (EB) főtanácsnoka nem jogi, hanem sokkal inkább politikai döntést hozott, amikor Magyarország és Szlovákia keresetének...
Számos tiltakozást, de egyetértő reakciókat is kiváltott Donald Trump amerikai elnök szerdán Twitteren tett bejelentése a transzneműek...
Szelfit akart készíteni magáról az a fiatal nő, aki lezuhant a Margit hídról. A napokban egy másik tragédia...
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek ma a kormány és a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) képviselői,...
Előállítás közben megszökött egy férfi a kistarcsai rendőrőrsről szerdán – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az...
Csak tavalyhoz képest esett vissza a felvételizők száma, az idei adat nagyjából megegyezik a 2016-ot megelőző néhány...
“Baloldali Ifjúsági Mozgalom szerint, a 2010-es kormányváltás egyértelmű vesztese a generációnk, a fiatalok. Világosan látszik ez, ha az...
A Fidesz szerint Vona Gábor felháborító stílusban élcelődik a „remegő kezű”, „kis bevásárlókocsijukat toló” nyugdíjasokon. A kormánypárt...
Szlovákia ellenzi a kötelező kvótákat, és olyan megoldásban érdekelt, amely csökkentené az Európai Unióba irányuló migrációs áradatot...
A Fidesz-KDNP erősödése és néhány baloldali ellenzéki párt gyengülése jellemezte az elmúlt negyedévet a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet...
A Fidesz továbbra is kéri a kormányt, harcoljon a kvótaperben azért, hogy a kötelező kvótát ne lehessen...
„A Magyar Nemzet értesülései szerint Orbán Viktor hétvégi tusványosi beszéde egy újabb, médiaellenes kampány felvezetője volt; a...
Jelentős politikai nyomás alá került Andrzej Duda lengyel államfő, miután bejelentette, hogy vétót emel a lengyel igazságszolgáltatás...
Legyen az óriás ugrótorony a V4-ek sikerének jelképe – javasolja az Oikosz Alapítvány Seszták Miklós nemzeti fejlesztési...
A magyar és a szlovák kereset elutasítását javasolja a bíráknak szerdán közzétett állásfoglalásában az Európai Bíróság főtanácsnoka...
Orbán Viktor 2016 februárjában megszavazta a kötelező kvótákat. Ezt 2016 októberében Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke...
Eldőlt, hogy Románia Patriot rakétavédelmi rendszert vásárol az Egyesült Államoktól, a csaknem négymilliárd dolláros vételár első részletét...
A dél-franciaországi Séméac város lakói úgy határoztak, hogy falat húznak az egyik hotel elé (Formule 1), mert...
“Személyi kultusz: hátrányos ágazatok helyett Orbán rögeszmés hobbijára mennek a milliárdok” – írja Jakab Péter, a Jobbik...
Választási szövetségbe, Vörös Zászló alá hívja az ellenzék pártjait, ugyanakkor a demokratikus oldal kollaboránsait, “jószándékú balekjeit” savazza,...
Ha Irán megerősödik, nem fogja tartani magát a nagyhatalmakkal és Németországgal kötött atomalkuhoz – derül ki abból...
A Jobbik, az MSZP és az LMP összefogását sürgetik értelmiségi körök Róna Péter közgazdász, az LMP programírójának...
“Az Együtt szerint nem indokolja semmilyen észérv, hogy a magyar állam milliárdokat költ határon túli fociklubok támogatására....
A Magyar Kormány nemzetpolitikájáról tartott előadást Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára kedden a külhoni...
Nem mindennapi “élményben” volt része annak, aki reggel az ATV-vel indította a napot. Hajnal Miklóst, a Momentum...
Kilenc éven át volt stabil szereplője az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) táborának Vona Gábor, a Jobbik elnöke....
Nagyon nagy és izgalmas kétoldalú kereskedelmi megállapodás megkötésére lát lehetőséget Londonnal az amerikai elnök. Donald Trump a...
Új lendületet kaptak az Oroszország és Magyarország közötti gazdasági kapcsolatok, hosszú évek visszaesését követően az idei év...
Az amerikai törvényhozásban még dolgoznak az Oroszország elleni szankciókon Bob Corker, az amerikai szenátus külügyi bizottságának elnöke újságíró...
Németországban a Die Welt című konzervatív lap Orbán Viktor tusnádfürdői beszédéről közölt írást az online kiadásában, az...
A Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) levélben kérte a miniszterelnököt, hogy képviselje ügyüket a visegrádi négyek és...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS