A német sajtó a hatóságokat – élükön Angela Merkel kancellárt – teszi felelőssé a G20-as csúcstalálkozót övező...
Németország, Franciaország és Oroszország vezetői egyetértenek abban, hogy a 2015-ös kelet-ukrajnai békemegállapodás részét képező tűzszünetet maradéktalanul meg...
Új szélsőjobboldali párt jelent meg a színen, a Rend és Igazságosság, azaz RIA – írta meg az...
Donald Trump amerikai elnök szerint az Egyesült Államok “nagyon-nagyon gyorsan” kétoldalú kereskedelmi megállapodást köt Nagy-Britanniával a brit...
A Jobbik szavazói kevésbé elutasítóak a melegekkel szemben, mint az MSZP vagy a Fidesz-KDNP tábora – derült...
Az illegális migráció egyértelműen nemzetbiztonsági kérdés. Aki Magyarország biztonságára tör, azzal szemben származásra, vallási hovatartozásra, vagyoni állapotra...
A hamburgi G20-csúcson megállapodtak szombaton az egy közös nyilatkozat vázlatában, csak a klímaváltozásra vonatkozó részt illetően nincs...
Hatalmas tűz ütött ki pénteken a salvadori főváros, San Salvador északi részében található pénzügyminisztérium hármas épületegyüttesének egyik...
Két amerikai B-1B Lancer típusú hadászati bombázó gyakorlatozott a dél-koreai légierő egységeivel közösen az észak-koreai demarkációs vonal...
Nem vizsgálta Magyarország államadós-besorolását a Moody’s Investors Service a péntek éjszakára kitűzött időpontban, így nem jelentett be...
Szombatra virradóra eszkalálódott a helyzet a németországi Hamburg Schanzenviertel városrészében, a rendőrség nagy erőkkel vonult fel a...
Brüsszel jó irányban halad, hogy szétverje az Európai Uniót (EU), a migrációt támogató európai politika ugyanis EU-ellenes...
Valóságos ostromállapot volt pénteken Hamburgban a húsz legfejlettebb ország (G20) csúcstalálkozójának megnyitásakor, a tüntetők és a rendőrök...
Baleset miatt teljesen lezárták az M3-as autópálya fővárosból kifelé vezető oldalát Gödöllőnél péntek este – közölte a...
Új, szankciókat is magában foglaló határozat elfogadására szólította fel Észak-Korea ellen pénteken az ENSZ Biztonsági Tanácsát Donald Trump...
Több embert is kiraboltak a Soundon, Tiesto koncertje közben, paprikasprével – írja 444. Akad olyan, akiről több...
Egyaránt kedvezően értékelte első találkozójukat Donald Trump és Vlagyimir Putyin. Az amerikai és az orosz elnök pénteken...
Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója, pénteken tartott sajtótájékoztatóján beszélt az illegális migráció jelenlegi helyzetéről, valamint bizakodását...
A Medián felmérése szerint a teljes népesség 16 százaléka elgondolkodna azon, hogy az új pólus listájára szavaz,...
“Numerus clausus”, azaz maximális befogadási létszám olaszországi bevezetését helyezte kilátásba a migránsokat illetően Matteo Renzi volt kormányfő,...
Alternatív útvonalat, illetve akár kordonbontást is terveznek a szombati Budapest Pride szervezői, akik szabad és biztonságos vonulást...
Háborús helyzet alakult ki Hamburgban, a G20 csoport csúcstalálkozójának kezdetén. Sajtóértesülés szerint a helyi rendőrség sürgős erősítést...
Heves tüntetések közepette elkezdődött péntek délelőtt a németországi Hamburgban a világ 19 legnagyobb fejlett és felzárkózó gazdaságát,...
Néhány órával a kivégzés előtt Terry McAuliffe virginiai kormányzó közleményt adott ki arról, hogy nem ad kegyelmet William...
Soros György bevándorlási tervét hajtják végre Brüsszelben, és helyes, ha a magyarok tudnak erről – jelentette ki...
Árokba hajtott egy személyautó péntek reggel a 33-as főúton, Mezőtárkánynál, négyen megsérültek – közölte a Heves Megyei...
Donald Trump amerikai elnök ma találkozik és tárgyal először négyszemközt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Bár Donald Trump...
Magyarország sajnálja, hogy Nagy-Britannia távozik az Európai Unióból, kilépése ugyanis nagy politikai és gazdasági veszteség az EU...
Kovács Zoltán kormányszóvivő levélben válaszolt a The Economist című brit hetilapban nemrég megjelent, a magyar politikáról és...
Összecsaptak a rendőrökkel szélsőbaloldali tüntetők csütörtökön Hamburgban, a G20 csoport csúcstalálkozójának előestéjén. A G20 – Üdv a...
Az afrikai országok gazdaságának támogatását, az embercsempészettel szembeni fellépést, valamint a migráció veszélyeiről tajékoztató kampányt szorgalmazott az...
A robbanómotoros új autók értékesítésének betiltását tervezi 2040-re Franciaországban Nicolas Hulot környezetvédelmi miniszter. “2040-ig bezárólag valamikor be...
Mennyi a havi nettó átlagfizetés Magyarországon? – kérdezte a Blikk riportere a belvárosban lődörgő nyugati turistáktól. A...
A török miniszterelnök visszautasította az Európai Parlament állásfoglalását, amelyben javasolta a csatlakozási tárgyalások felfüggesztését, amennyiben Ankara változatlan...
Botka László háttérembere, az ex-SZDSZ-es Ruff Bálint kebelezné be az MSZP-t – állítják Puch László, volt MSZP-s...
Szabó Attila, a vecsési Jobbik pártból ma kilépő elnöke és önkormányzati képviselője a házigazdája a július 8-i...
Több mint százezer adag, 27 kilónyi heroint foglaltak le egy magyar autóstól Franciaországban – közölte a rendőrség...
Hogyan formálódik át az Index Simicska Lajos árnyékában? – többek között ezzel foglalkozik csütörtöki számában a Figyelő....
Egymillió eurót, azaz több mint 300 milliót perkálna saját zsebből Gyurcsány azokért a bizonytalan számlakivonatokért, amik a...
A „sorosozó” kampány leállítását kérte Orbán Viktor miniszterelnöktől levélben a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke. A...
A kormányzati plakátkampány nem Soros származásáról szól, hanem cselekedeteiről: a magyar üzletember programot hirdetett a határok megnyitásáról,...
Samsur Jamal L. pastu, urdu és szerb nyelven is beszél. A nyomozás alatt részletesen beszámolt a magyar...
Nagyon súlyos alvászavarban szenvedett és a vezetési képességet befolyásoló gyógyszert is szedett az a sofőr, aki a...
F. William Engdahl mindig is Orbán Viktor nagy tisztelője volt, legújabb cikkében pedig a lehető legnyersebb iróniával...
Kordonokkal, teljes területlezárással biztosítja a rendőrség a 22. Budapest Pride szombati felvonulását – közölte a rendőrség csütörtökön...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS