Mike Pence alelnök szerint Donald Trump amerikai elnök komolyan fontolóra vette az amerikai nagykövetség áthelyezését Tel-Avivból Jeruzsálembe....
Benyújtotta a nemzetgazdasági miniszter kedden a jövő évi költségvetési törvényjavaslatot, amelyet a munkából élők költségvetésének nevezett; a...
Hillary Clinton már nem fog megváltozni, nagyot domborított egy női rendezvényen, eljátszva az ártatlan áldozat szerepét. A...
A demokratikus ellenzéki pártok még az idén megállapodnak arról, hogy valamennyi választókerületben közös jelöltet indítanak a jövő...
Nincs már messze a megoldás az Európai Bizottság és Magyarország között a magyar menekültügyi szabályozás ügyében, amely...
Tavaly először fordult elő, hogy több román gyermek született külföldön, mint Romániában – jelentette ki kedden Andreea...
Hitelesítette a korrupciós bűncselekmények elévülésének legalább 12 évre emeléséről szóló népszavazási kérdést keddi ülésén a Nemzeti Választási...
Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Szocsiban fogadta Angela Merkel német kancellárt, és megbeszélésük előtt elmondta, hogy elsősorban...
Az Afrikai Unió Bizottságának új vezetője, Moussa Faki Mahamat kedden illuzórikusnak nevezte az észak-afrikai gyűjtőtábor ötletét. “Sem...
Bohuslav Sobotka szociáldemokrata cseh miniszterelnök kedden bejelentette, hogy még a héten benyújtja kormánya lemondását. Döntését Sobotka azzal...
„A magyar miniszterelnöknek valóban volt vesztenivalója 1989-ben, mert félő volt, hogy bezárják, kirúgják, megverik, meghurcolják. Te hazamentél...
A magyar kormány “románellenes” propaganda-főosztályaként állították be a bukaresti médiában a magyarországi Trianon 100 nevű kutatócsoportot, amely...
Tájékoztató matricákat ragasztott ki a Fidelitas a Jobbik, valamint a “Simicska-médiabirodalomhoz Index, HírTV” és egyéb médiumok székházánál...
Olyan mértékűvé vált az ápolóhiány számos budapesti és vidéki kórházi osztályon, hogy azt már krízishelyzetként kell kezelni...
A Jobbik frakcióvezető-helyettese a pénzmosás, illetve az ügyvédi szabályok megtartásának vizsgálatát is fontosnak tartja a letelepedési kötvényekkel...
Donald Trump amerikai elnök kedden telefonon fog tárgyalni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – közölte helyi idő szerint...
Az amerikai külügyminisztérium terrorveszély miatt utazási figyelmeztetést adott ki Európára helyi idő szerint hétfőn. A franciaországi, oroszországi,...
Könnygázt vetett be a rendőrség Berlinben egy május elsejei szélsőbaloldali felvonuláson hétfő este. Egyes tüntetők palackokat és...
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint itt az ideje, hogy Brüsszelben a tények fontosabbak legyenek a véleményeknél,...
Az olasz állam “hajóztatja” a migránsokat Matteo Salvini, az Északi Liga olasz ellenzéki párt vezetője szerint, aki...
Donald Trump amerikai elnök közölte, “megtiszteltetésnek venné“, ha találkozhatna Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel. Az elnök a...
A Hajógyári-szigetnek ütközött egy sétahajó Budapesten még vasárnap este, hét utas megsérült, őket és a hajó kapitányát...
A Szabadság téren gyülekeztek, jelenleg az Andrássy úton a Hősök tere felé vonulnak a Momentum Mozgalom szimpatizánsai....
Deák Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője szerint az Európai Néppártban is vannak olyan politikusok, akik “felülnek” a...
Az isztambuli rendőrség könnygázt és gumilövedéket vetett be a május 1-jei tüntetéseken – mondták el szemtanúk hétfőn....
Hat nappal a francia elnökválasztás második fordulója előtt a hagyományos május 1-jei felvonulások az elnökjelöltekkel szembeni tiltakozó...
A police.hu közleménye szerint vasárnap két külföldi állampolgár bántalmazott egy BKV-ellenőrt, amikor kiderült, bírságot kellene fizetniük, mivel...
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint megélhetési minimum bevezetésére van szükség. Botka László pártja május 1-jei rendezvényén azt mondta,...
A Fidesz szerint az ellenzéki pártoknak mindig fontosabbak a saját hatalmi érdekei, mint a munkából élő családok,...
A munkából élők költségvetését nyújtják be kedden a parlamentnek. A 2018-as költségvetés azok számára kínál több esélyt,...
Gyurcsány Ferenc szerint a jövő évi választáson a demokratikus ellenzéki pártok együtt fognak működni és a Fidesznek...
Egy szabadabb és igazságosabb Magyarország felépítése mellett foglalt állást Vona Gábor, a Jobbik elnöke a párt május...
A Fidesz leváltása után az Együtt 4 éves átfogó béremelési- és adómegállapodást fog kötni, biztosítani fogja a...
A „Fizessenek a gazdagok!” jelszóval kampányoló szocialista politikusról készült fotókat átfésülve többféle, 2-3 milliós órát is sikerült...
Az LMP szerint egy közparkban nincs helye gigantikus betonépületeknek, az ellenzéki párt ezért meg fogja akadályozni (legalábbis...
Nehogy már a ballibek kisajátítsák május elsejét, a munka ünnepét! Például az a Gyurcsány Ferenc, aki –...
Soros és a vele szövetséges globális balliberális politikai erők Magyarország elleni politikai hecckampányának valódi célja a migránsok...
Harcos közleményt adott ki Szanyi Tibor, az MSZP európai parlamenti képviselője, a párt képzeletbeli proletár tagozatának elnöke....
Egy embert megölt, hat másikat pedig megsebesített egy lövöldöző férfi vasárnap délután San Diegóban, az Egyesült Államokban, s...
A paksi atomerőmű-bővítésért felelős tárca nélküli miniszter eskütételével kezdődik és a köztársasági elnöki tisztségben újraválasztott Áder János...
A Fidelitas közleményben reagált a Jobbik vasárnapi sajtótájékoztatóján elhangzottakra. Szerintük a párt újabb milliárdokat kapott Simicska Lajostól....
Az igazságtalanság a legnagyobb baja Magyarországnak, igazságot kell tenni, a gazdagoknak fizetniük kell – hangoztatta az MSZP...
A macedón rendőrség tizenöt ember ellen adott ki elfogatóparancsot, mert azzal gyanúsítják őket, hogy részt vett abban...
Ismét figyelmeztette Észak-Koreát rakétakísérleteivel kapcsolatban Donald Trump amerikai elnök egy vasárnapi televíziós interjúban, ugyanakkor nyitva hagyta a...
A kemma.hu információi szerint két hajléktalant vertek agyon szombatról vasárnapra virradóra Tatabányán. A rendőrség vasárnap délután egy...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS