A Magyarországról érkezők korlátozások nélkül beutazhatnak Romániába, miután a román hatóságok pénteken Magyarországot az ezt lehetővé tevő...
Ütik-vágják egymást a virtuális térben is a baloldali összeborulás tagjai, akik az előválasztási hacacáré jegyében egymás disznóságaira...
Mind a migránsválság, mind pedig a koronavírus-járvány okozta válság nagyon komoly biztonsági kihívást jelentett az ország, sőt,...
A sikeres oltási program és a kormányzati intézkedések lépéselőnyhöz juttatták Magyarországot, gazdasága ezért hamarabb indulhat újra, mint...
A kormány számára az a legfontosabb, hogy biztosítsa a magyar emberek szabad mozgását – hangsúlyozta pénteken, a...
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) pénteken kiadott, egészségügyi szakembereknek szánt közleményében nem javasolta az AstraZeneca gyógyszergyár koronavírus elleni...
Szabó Szebasztián aranyérmet nyert pénteken 50 méter pillangón a budapesti úszó Európa-bajnokságon. A győriek 25 éves versenyzője...
A parlamentben rendszeresen alpári hangnemben felszólaló, kisded műsorairól ismert Jakab Péter telekürtölte a sajtót panaszával, miszerint közel...
A magyar ET-elnökség prioritásai közé tartozik a kisebbségi jogok védelme, az emberi jogokkal, a demokráciával és a...
Szeged díszpolgári címével tüntették ki Karikó Katalin biokémikust Szeged napján, pénteken. A kutató korábban azt nyilatkozta, rengeteg...
Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának fél évig tartó magyar elnöksége lehetőséget adhat a Kelet–Nyugat párbeszéd újraindítására –...
Portálunk már hírt adott róla, hogy a kormány szigorítja a pedofilok elleni fellépés büntetőjogi eszközeit. Péntek délután...
Egyetemi tanulmányainak helyszínére, a Szegedi Tudományegyetemre (SZTE) látogatott pénteken Karikó Katalin biokémikus, a szintetikus mRNS-alapú vakcinák technológiájának...
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Dobrev Klára DK-s európai parlamenti (EP-) képviselő a külföldi gyógyszergyártó multik zsoldjában...
Már péntektől látogathatók a nem koronavírus-osztályon kezelt betegek – közölte Facebook-oldalán az emberi erőforrások minisztere, hozzátéve: a...
Magyarország az alapszerződés szerint járt el, amikor megvétózta az Európai Unió többségi álláspontját az Izrael elleni rakétatámadások...
Jogellenes és tisztességtelen, hogy nyilvánosságra hoznák a baloldali előválasztáson részt vevők neveit, mivel az különleges adatnak minősül....
Mint arról lehetett tudni, a magyarországi IKEA szivárványszínű, ún. STORSTOMMA táskákkal készült a homofóbia, transzfóbia és bifóbia...
Világszerte jelentősen alábecsülték a koronavírus halálos áldozatainak a számát – derül ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteki...
A helyi rendőrök 2021. május 19-én este hat órakor Siófok belterületén megállásra szólítottak fel egy szabálytalanul közlekedő...
Szijjártó Péter Facebook-oldalán osztott meg pénteken egy videót az Európa Tanács ülésén elhangzó felszólalásából. Mint ismert, hazánk...
A vakcinák védenek a vírusvariánsok ellen, de a nagyobb mobilitás több fertőzéshez vezethet. Nem kellene ugyanazt a...
Görgei Artúr tábornok alakja, felelősségteljes magatartása, hazája és katonái melletti elkötelezettsége ma is példaként szolgálhat mindannyiunknak –...
A Jobbik elnökének és frakcióvezetőjének bizonyára nehéz megemészteni, hogy másfél évnyi gáncsoskodás és a sikeres védekezés megakadályozására...
Eddig tizennégyezer PCR-tesztet végeztek el a budapesti vizes Európa-bajnokságon – többek között erről beszélt Merkely Béla, a...
A 2022-es költségvetés nem csupán az ország, hanem a magyar nemzet újraindításának költségvetése – mondta Pánczél Károly,...
A magyar termékek vásárlásának fontosságára hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és...
Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 4 898 866 fő, közülük 2 886 292 fő már...
Több mint húszmillió forint értékű csempészett cigarettát foglalt le a magyar–ukrán zöldhatáron a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
Gyakorlatilag sem ideje, sem energiája nem marad Karácsony Gergelynek a főpolgármesteri feladataira, miután a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjeként már...
A világon 165 530 873 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 430...
A világhírű magyar futballbíró, Puhl Sándor csütörtökön, hatvanöt éves korában meghalt. Halála körülményeiről kiderült, hogy betegsége hetek...
Szijjártó Péter ma reggel Facebook-oldalán közzétett videójában jelentette be, hogy magyar delegáció indul Hamburgba, hiszen ma Magyarország...
Üdvözölte az izraeli-palesztin tűzszüneti megállapodás megszületését Joe Biden amerikai elnök. A politikus – helyi idő szerint –...
Közösségi oldalán osztott meg fényképeket ma reggel Orbán Viktor, aki a napot az operatív törzs ülésével kezdte....
Az Országgyűlés pénteken fejezi be a jövő évi költségvetés szerdán megkezdett, harminc órás időkerettel kiírt általános vitáját....
Izrael és a palesztin övezetet uraló iszlamista Hamász pénteken hajnali két órától beszünteti a harci cselekményeket a...
Rendkívüli ülést tart a jövő csütörtökön az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa az izraeli-palesztin konfliktus ügyében – közölte...
1974. május 19-én Rubik Ernő magyar szobrászművész feltalálta a világhírű bűvös kockáját, amellyel azonnal jegyet váltott a...
Az izraeli biztonságpolitikai kabinet megszavazta a palesztin Gázai övezet iszlamista szervezetei elleni Falak őrzője hadműveletet lezáró tűzszünet...
A kutyák pontosabban észlelik a koronavírus-fertőzést sok Covid-gyorstesztnél – derült ki egy francia kutatásból. A francia állatorvostudományi...
Svédország került az európai országokat a koronavírus-fertőzöttségi arány alapján nyilvántartó lista élére – derül ki az Európai...
Jön egy sorozat, amely elméletileg történelmi lenne, hiszen a jobb sorsra érdemes Boleyn Anna életét mutatná be,...
Az Európai Parlament a világjárvány alatt többször volt inkább a probléma része, mintsem a megoldásé – írta...
A Székely Nemzeti Tanács azt javasolja, hogy május 22-ét nyilvánítsák a székely himnusz napjává egész Székelyföldön. Izsák...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS