Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Karmelita kolostorban tárgyalt Olivier Ginon-nal, a Hungexpót üzemeltető francia GL events cégcsoport...
Eddig mintegy 890 ezer ember oltásához elegendő koronavírus elleni vakcina érkezett Magyarországra. A Pfizer-BioNTechtől 773 745, a...
A bevándorlásellenes Liga pártelnöke az Italia7Gold TV-nek osztotta meg gondolatait. A mediterrán országban két hete oldódott meg...
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt négy férfi ellen emberölés bűntettének kísérlete, életveszélyt okozó testi sértés bűntette...
Gyurcsányné továbbra is átvágja szavazóit, közös európai minimálbérről beszél, miközben már Brüsszelből is cáfolták állításait – reagált...
Szabó Tímea keményen nekiment Kövér László házelnöknek egy, a Facebookon közzétett bejegyzésében. A Párbeszéd képviselője azután üzent...
Bayer Zsolt publicista blogján reagált Sárosdi Lilla trágár kijelentéseire, amellyel Szarvas József színművészt támadta. Bayer szerint “Muszáj...
A 444.hu ír arról, hogy az Északihírnöknek küldött dokumentum tanúsága szerint feljelentést tettek “a rendőrségen Orbán Viktor és...
A járvány elleni védekezésben nem számíthatnak a baloldalra a magyar emberek – mondta Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata...
Varga-Damm Andrea független (korábban Jobbikos) országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán mondta el, hogy szerinte milyen összefüggések vannak Vitray...
Varju László szerint ha nem lehet előválasztást tartani, akkor október 23-ig a pártok döntenek a közös miniszterelnök-jelöltről...
Egyiptom bebizonyította, hogy az illegális migrációs a tengeren is megállítható, ezért minden, feltétel nélküli támogatást megérdemel az...
Kétmilliárd forint értékben kaptak szimulációs eszközöket fővárosi és Pest megyei kórházak az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében...
A 444.hu aról ír, hogy a DK képviselője, Sabján-Petrovszki László írásbeli kérdést tett fel arra vonatkozóan, miért...
A lengyelek túlnyomó többsége nem akarja, hogy a hatóságok változtassanak az érvényben lévő járványügyi korlátozásokon vagy tovább...
A héten minden érintett megkapja a tizenharmadik havi nyugdíj első részletét – közölte a családokért felelős tárca...
Többhetes csökkenés után ismét emelkedik a koronavírus-fertőzés terjedési rátája Izraelben az arab közösségekben burjánzó brit vírusváltozat miatt...
Már négyszázezer embert oltottak be Magyarországon, ez magasan az uniós átlag felett van – mondta György István,...
A Fővárosi Főügyészség indítványozta a Deák téri kettős emberölés gyanúsítottja és társa letartóztatásának meghosszabbítását – erről adott...
Az Index Tech rovatába jelent meg egy hír, miszerint az amerikai Texas A&M Egyetem orvosi kara olyan gyógyszert...
Az Oktatási Hivatalhoz 16 480 tankötelezettségi halasztási kérelem érkezett január 15-ig, amelyek legnagyobb részét már el is...
Újabb részletek derültek ki a gyorskölcsön tervezetéről – írja a Magyar Nemzet. Mint közlik: a bajba jutott cégek...
Áprilisra 518 ezer vendégéjszakányi foglalás szerepel a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatbázisában, és a foglalások száma...
Minél több oltóanyagot szeretne beszerezni Észak-Macedónia, ezért minden engedélyezett vakcinából vásárolna, de egyelőre még csak a Pfizer/BioNTech...
Kiterjesztik a bamlanivimab nevű, koronavírus elleni gyógyszer alkalmazását a négy orvosegyetemre és a megyei kórházakra, miután befejeződött...
A cseh állam tulajdonában marad a híres kelet-csehországi, opocnói vadászkastély, amelyet a második világháború után a Benes-dekrétumok...
1628 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 407 274 főre nőtt a hazánkban beazonosított...
Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség egy férfi ellen, mert az autójáról a rögzítés nélkül szállított és...
Fekete-Győr András, a Momentum elnöke és most már a párt miniszterelnök-jelöltje az ATV Egyenes beszéd című műsorában...
Több mint húsz sztrájkoló tanár mondott fel a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, cserben hagyva ezzel a diákokat,...
Botrányos véget ért a Bikini együttes online koncertje, mivel fél óra után letiltotta a Facebook a zenekar...
A Magyar Nemzet korábban közölt cikksorozatában beszámolt be arról, hogyan vezetett Gyurcsány Ferenc útja a hatalomhoz, most...
A világon 111 709 452 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 473 742,...
Megdöbbentő és szégyenteljes viselkedés miatt azonnali hatállyal felfüggesztették a Mohácsi Rendőrkapitányság két járőrét – írja a Blikk....
A Facebook közösségi hálózatot üzemeltető cég bejelentette kedden, hogy napokon belül helyreállítja ausztráliai platformján a hírszolgáltatását, mert...
Az amerikai Virginia állam parlamentje megszavazta hétfőn a halálbüntetés eltörlését, ami egy hatalmas fordulat annak az államnak...
Az Egyesült Államok váratlanul felfüggesztette hétfőn azt a tervet, miszerint bevándorlási politikájának irányváltása jegyében újra lehetővé teszi...
Megérkezett Magyarországra az orosz Szputnyik vakcinaszállítmány, amely százezer magyar ember elsőkörös oltását biztosítja – közölte a külgazdasági...
A kínai vakcina nagyobb valószínűséggel véd a különböző vírusmutánsok ellen – jelentette ki Rusvai Miklós víruskutató az...
A georgiai parlament hétfői ülésén bizalmat szavazott Irakli Garibasvili miniszterelnöknek, és elfogadta kormányának összetételét. A kaukázusi országban...
Április 5-én, közel két héttel a március 23-ra kiírt parlamenti választások után folytatódik Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök...
Rakétasorozatot lőttek ki hétfőn a bagdadi Zöld Zónára, ahol iraki kormányzati és egyéb épületek mellett az Egyesült...
Az Országgyűlés hétfői döntése nem jelenti azt, hogy automatikusan meghosszabbítják a koronavírus elleni hatályban lévő védelmi intézkedéseket,...
Június 21-től az emberek közötti kapcsolattartás összes jogi korlátozását fel lehet oldani Angliában, ha a koronavírus-járvány megfékezését...
Rákay Philip nem tudta szó nélkül hagyni Jakab Péter nemrégiben közösségi oldalára feltöltött fotóját, amelyen a Jobbik...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS