Az MSZP alelnöke nem tágít a melósok védőszentje szereptől, ezúttal azonban nem láncolta oda magát egyetlen kerítéshez...
Nyolc francia rendőr sérült meg az elmúlt napok utcai harcaiban, amelyek bevándorló gyökerű fiatalok között zajlanak Évreux...
Gyalázatos antiszemita megnyilatkozásnak nevezte Deutsch Tamás tegnap este a Hír TV-ben a jobbikos Nunkovics Tibor parlamenti megnyilvánulását....
A világon 13 516 656 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 583 430,...
Robbantással megsemmisítették a tűzszerészek azt a második világháború idejéből származó 250 kilogrammos légibombát, amit a Vas megyei...
Szoros versenyben a kormányzó szociáldemokrata szövetség nyerte az észak-macedóniai parlamenti választásokat – derült ki az állami választási...
Soros György zászlóshajójának, a Nyílt Társadalom Alapítványoknak (OSF) vezetője bejelentette, hogy világméretű, mindenre kiterjedő reformok bevezetését várja...
Több ember sérelmére elkövetett gondatlan emberölés alapos gyanúja miatt tett feljelentést Horváth Leon, Demcsák Zsuzsa műsorvezető nevelt fia. Úgy gondolja...
Simicska Lajos örökségét a Jobbik után úgy tűnik, hogy a Momentum teszi magáénak. A kamaszos huligán stílusú...
Folytatódik a kispesti szocialista mutyik szappanoperába illő drámája, ugyanis a kerület momentumos képviselőjét rabosították a hatóságok. Paróczai...
Korunkban kulturális proxyháború zajlik, amelyben az egyik fél a maga nézeteit az egyedül objektív és igazságos álláspontként...
Szervezett lejárató kampány kezdődött a baloldal közreműködésével a balatoni üdülések ellen. Egy siófoki vendéglátóegység vaskos számláját a...
Távozott a The New York Times című lap véleményrovatának szerkesztője, Bari Weiss a lap egyoldalúságára hivatkozva. Bari...
Talán soha nem voltak olyan aktívak a Magyarország és Kenya közötti kétoldalú kapcsolatok, mint most – közölte...
Hatékony lehet a Covid-19-betegség kezelésében egy koleszterincsökkentő gyógyszer – állapították meg a Jeruzsálemi Héber Egyetem (HU) és...
Edward Colston szobrát pár héttel ezelőtt döntötték le a fehérellenes tüntetők Bristol városában. A szobor helyére máris...
Nem hitelesítette a nemzeti konzultációval kapcsolatos népszavazási kezdeményezést szerdai ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). A Németh...
A pedofil botrányba keveredett egykori perui nagykövet ügyvédjéről, Mester Csabáról portálunk írta meg, hogy szexuális abúzust átélt...
Az amerikai bevándorlási hivatal (ICE) kedden este visszavonta a külföldi diákokra vonatkozó rendeletét, amellyel lehetetlenné tette volna,...
Huszonnégy év börtönre ítélték szerdai médiajelentések szerint azt a szenegáli férfit, aki a Földközi-tengeren átkelő bevándorlók és...
Az Országgyűlés tegnap elfogadott állásfoglalása világos alapelveket jelöl ki a magyar kormány számára a hétvégi uniós költségvetési...
A rendkívüli járványhelyzet meghosszabbításáról döntött a bolgár kormány a koronavírus-fertőzöttek számának növekedése miatt. A rendkívüli járványhelyzet július...
A brit jobboldali politikust az EU megosztottságáról és az amerikai elnökválasztásról is kérdezték a Danube Institute műsorában....
Új biciklisáv létesül a Ferenc körúton mindkét irányban; a leendő szakasz a Petőfi híd érintésével összekapcsolja a...
Előremutatónak tartja a Közlekedési Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége (KDSZSZ) a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter bejelentését,...
Közel a kétszeresével nőtt kedden az előző naphoz képest Horvátországban és Szlovéniában az új koronavírussal fertőzöttek napi...
Egy nemzetközi kutatócsoport a Nature Communications című tudományos folyóiratban mutatta be eredményeit. Az utakon zajló közlekedés a...
Szarvason is letették a honvédelmi sportközpont alapkövét. Simicskó István hazafias és honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos, a Honvédelmi...
A magyar hatóságok megszüntették a büntetőeljárást és visszavonták a kiutasítási határozatot azoknak az iráni diákoknak az ügyében,...
A belga nemzetbiztonsági tanács szerdán úgy döntött, hogy egyelőre nem engedélyezi a koronavírus fékentartását szolgáló korlátozások további...
Berlin kitart amellett, hogy a bevándorlók megoldhatják az országban a folyamatos munkaerőhiányt, továbbra is amellett ágálnak, hogy...
Magyarország segít azoknak az országoknak, amelyek akkor támogattak bennünket, amikor mi voltunk nehéz helyzetben a koronavírus-járvány miatt;...
Remek magyar eredménnyel zárult az idei THEMIS verseny büntetőeljárásjogi elődöntője: a Zsiros Bettina, Suplicz Dóra és Batiz...
Újabb hatvanhárom speciális gépjármű állt a katasztrófavédelem szolgálatába. Az új eszközöket Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára...
A hitelesített dokumentum alapján a város 2019. évi gazdálkodása jól működött, stabil és végrehajtható volt a költségvetés....
Romániában az elmúlt 24 órában ismét több, mint 600 új koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak, így szerdán meghaladta a tízezret...
A Párbeszéd nem volt hajlandó részt venni az Országgyűlés keddi ülésén, ahol az uniós hitelfelvétellel kapcsolatban fogadtak...
Eltűnnek a következő tanévtől a hagyományos informatikaórák; a tantárgy helyét a tartalmában és célkitűzéseiben is megújult digitális...
Húszmillió forint váltságdíjat követeltek elrablói egy budapesti férfitől, akit csaknem két napon át kínoztak, több csontját is...
A korábbi napok enyhébb növekedése után szerdára ismét nagy számban, nyolcszáz fölött regisztráltak új koronavírusos fertőzötteket egy...
Nem sérti a román alaptörvényt a trianoni békeszerződés évfordulóját ünnepnappá nyilvánító törvény, amelyet májusban szavazott meg a...
Nehéz helyzetben lévő egyszülős és nagy családoknak biztosít térítésmentes nyaralást a Mészáros Csoport – közölte a Nagycsaládosok...
A kamuvideós Korózs személyesen irányította a nyugdíjasokat célzó baloldali megszorításokat – így reagált a nagyobbik kormánypárt a...
Az Európai Bíróság szerint a Bizottság nem indokolta megfelelően, hogy Írország valóban tiltott állami támogatást nyújtott az...
A június 21-i parlamenti választáson a Vajdasági Magyar Szövetség történelmi sikert ért el, majdnem három évtized után...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS