Háromszázmilliárd forint értékű uniós fejlesztési forrást kap a főváros – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester az Elisa Ferreirával, az Európai Bizottság kohéziós politikáért és reformokért felelős biztosával közösen tartott pénteki sajtótájékoztatóján, a Városházán. A főpolgármester úgy fogalmazott: “van mit ünnepelni” Magyarország uniós csatlakozásának huszadik évfordulóján.
Budapest nagyon eredményesen lobbizott azért, hogy a kormány szándékaival ellentétesen hozzájuthasson európai uniós fejlesztési forrásokhoz
– jelentette ki Karácsony Gergely, hozzátéve: a pénz “már itt van azokban az operatív programokban, amelyeket a kormány és az Európai Bizottság is elfogadott”. Megjegyezte: a sajtótájékoztatót megelőző találkozón az uniós biztos támogatta a pénz felhasználására vonatkozó részletes terveket.
A 300 milliárd forint felhasználásának részleteiről a főpolgármester elmondta: a legnagyobb részt – összesen 178 milliárd forintot – a közösségi közlekedés fejlesztésére fogják fordítani. Összesen 50 milliárd forintot költenek a közterületek zöldítésére, 38 milliárdot fordítanak árvíz- és szennyvízberuházásokra, 34 milliárd forintot pedig olyan esélyteremtő fejlesztésekre, amelyek a lakhatás és a szociális gondoskodás területén erősítik a várost. A közlekedésfejlesztés részleteiről Karácsony Gergely közölte, hogy főleg a villamosinfrastruktúrát fogják fejleszteni; több mint 50 CAF villamost vásárol a főváros, de megépítik a Budai fonódó 2 vonalat is. Mindezek mellett 9 milliárd forintért vesznek elektromos buszokat, 25 milliárd forintot szánnak a trolihálózat bővítésére, de jut a pénzből a Göncz Árpád városközpont fejlesztésére és a kerékpárút-hálózat fejlesztésére is – sorolta.
A közterület-fejlesztésre szánt 50 milliárd forintból zöldítésre és akadálymentesítésre költenek, továbbá a klímaváltozáshoz való adaptációt segítő beruházásokra – magyarázta, hozzátéve: a fejlesztés fontos eleme lesz a pesti alsó rakpart zöldítése és a Nagykörút rendbetétele. Karácsony Gergely a szociális esélyteremtésre szánt források felhasználásáról úgy szólt: 20 milliárd értékben elindítják az elmúlt évtized legnagyobb lakhatási csomagját, illetve 14 milliárd forintot fordítanak a szociális ellátórendszer fejlesztésére, összehangolására. Beszámolt arról is, hogy 32 milliárd értékben erősítik a budapesti árvízvédelmet (a pénz főleg a római parti védekezést szolgálja majd), 6 milliárd forintot pedig az agglomerációs szennyvízberuházásokra költenek. Kijelentette: a fővárosi önkormányzat az elmúlt időszakban nagyon aktív volt a közvetlen brüsszeli források lehívásában is, ennek köszönhetően a 300 milliárd forinton felül további 5,6 milliárd forint közvetlen EU-támogatást is kap Budapest.
Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
púpos pityu
2024-05-04 at 20:52
Márta már kinézte az új villát Floridában.
Gyuribácsi
2024-05-04 at 20:26
Az egész választási beavaztkozásnak tűnik, de nem látom tisztán a pénzadás feltételeit! Kölcsön, vagy vissza nem térítendő, a felhasználás kezdete vége, pályázati rendszer, csak baloldali vezetés esetén kapjuk, csökken vele az egyébként az országnak járó pénz stb. Én örülök neki és Szentkirályi Alexandrára szavazok, biztos vagyok benne, hogy az ő regnálása alatt jó helyre kerül a pénz, illetve ha jön, legalább az agglomeráció és Bp. közös gondjaira is jut belőle!
Talpra magyar!
2024-05-04 at 17:22
Szeged Pécs Miskolc Hódmezővájárhely Eger Szombathely Szentendre ….. lószart kapnak? Mama! Rohadjon le a bőr az eu-s bürokraták pofájukról mert ezekre a vidéki városokra és a többire is szarnak. Szemétkedő szarházi gazemberek.
Lovas
2024-05-04 at 13:58
Ezt a mesét is kaja’lja’…tok
tiszai
2024-05-04 at 13:05
TalEle! Játszunk el a gondolattal. Budapest legyen önellátó,azaz az összes adó és járulék a Főváros kasszába kerülne. Ez a GDP 40%-a. Mi itt curva jól élnénk, ti meg 8 millióan osztozzatok a 60%-on.Ki járna rosszabbul? Ja Karácsonynak papírja van arról, hogy Budapest NETTO befizetője a költségvetésnek.
Édi
2024-05-04 at 12:39
Egyenest és sürgősséggel az ATM-be a Víg számlára, nehogy a főváros rátegye a mocskos kezét.
Boki
2024-05-04 at 12:02
Remélem mindenki forinttal nyilvánosan pontosan fognak elszámolni .
Solaris
2024-05-04 at 10:38
Azonnal vissza kell utalni.
Karigeri ne vegyen nekünk villamost.
Mermég újraválasztyák.
Mennyünkgyalog.
Aztabalossorosminráncsgyurcsánymindenit!
Hallottunk már a szabad akaratról?
2024-05-04 at 09:10
@ila halo 2024-05-04 at 08:11
Igen, én is ezt kérdezem.Ez, hogyan lehetséges? Minden törvény gumiból van??? Tényleg mindent, és annak ez ellenkezöjét is büntetlenül lehet végrehajtani?
Baranyai Kisvárosi
2024-05-04 at 08:47
Remélem mire megérkezik a pénz Gelgő már előzetesben lesz a híd botrány miatt.
ila halo
2024-05-04 at 08:11
Hát az meg hogy létezik, hogy az Ország nem kapja meg a visszatartott, de jogos fejlesztési forrásokat, ám a Főváros ekkora támogatásban részesül??? Milyen alapon választják külön az országtól a fővárosát??? Na, ezt magyarázza meg az EU.
na4
2024-05-04 at 07:40
Ez a barom csak ezt tudja: a mások pénzét költeni. Ez is elfolyik majd a lefolyóba, mint a többi. Téged ez sem ment már meg hülye tirpák.
Cassandro
2024-05-04 at 07:32
Egy nagy táskával kapott belőle Víg Mór és Perjés Gábor is!
Kétes
2024-05-04 at 07:31
És ebből mennyit kap az A-Híd Zrt?
Usgyi
2024-05-04 at 07:00
Még ha meg is valósulnak ezek az ígéretek, az már biztosan nem a választások előtt történik. Eredmény nem fog látszani, csak az elmúlt 5 év töketlenkedése. A választások után meg az ellenzék visszaáll a kormányellenes hergelő üzemmódba, és a fejlesztések akkor abban már nem segítenek.
Szóval Karácsony hozta a szokásos formáját.
Viktor Hideg
2024-05-04 at 06:37
Ezt mind megteheti mert az emberek, főleg a Budapestiek megengedik nekik. Hiszen a gazdájuk ez a szemét baloldali bagázs! Esküszöm vissza kellene állítani Székesfehérvárat mint a magyar nemzet fővárosát azt hagyni ezt a gyökér balliberális bagázst a gyöpösödött budapestiekkel együtt!!
Hajrá Fidesz!
Amarna
2024-05-04 at 06:33
Aha
Tömik a libsiket sorosék
Holnapra MINDNEN FILLÉRNEK NYOMAVÉSZ
Štefan Karácsony
2024-05-04 at 04:48
Remek!
El kell vonni 300 milliárdot a Butapestnek szánt állami költségvetésből és odadni a falvaknak!
Amúgy ez a nyámnyila tutyi mutyi Karácsony kezd a tenyerembe mászni!
Na de egyet nem értek s ezt a banki tapasztalatból tudom, hogy támogatást olyannak, aki csődbe van a bankok nem adnak! Akkor Butapest miért kap az EU-tól ekkora összeget?
Ki fogja visszafizetni?
Úgy mint a 4-s metrót az egész ország?
Ennyire hülyék vagyunk gyerekek?
Szlovákiából……
Ludas
2024-05-04 at 02:08
Tényleg,akkor el kell vonni pont 300 milliárdot Budapestől a vidék fejlesztésre.
Sün Balázs
2024-05-04 at 01:16
Ahogy elnéztem a listát, hogy mire akarja fordítani Karácsony ezt a hatalmas összeget, az elvégzendő feladatok között egyáltalán nem láttam semmit arról, hogy az általa annyira kritizált fővárosi egészségügyi ellátásra egy fillért sem akar költeni.
A fővárosban az önkormányzatok által fenntartott szakorvosi rendelőkben 2-3-4 héttel későbbi időpontra adnak időpontot a vizsgálatokra.
SZÉGYEN!!!!
Sün Balázs
2024-05-04 at 01:09
Karácsony magának vindikálja ezt a sikert, pedig teljesen egyértelmű, hogy ezeknek a fejlesztéseknek a megvalósítását a a kormány is támogatta, így lehetett csak a támogatási igényt az EU-hoz benyújtani.
De erről a semmihez sem értő főpolgármester egy szó említést sem tesz!!! Csak egyszerűen dicsekszik ezzel az elért eredménnyel.
Tényleg változás kell a fővárosban!
Vánnyadt bácsi
2024-05-04 at 01:08
@naprózsa: szerintem is
De ha nem Karigeri nyeri, lehhet el sem utalják!
Naprózsa
2024-05-03 at 23:52
Választások előtt most beígérik a fűt-fát-bokrot, választás másnapján meg ezt a pénzt is ellopják.
Talpra magyar!
2024-05-03 at 23:35
És a balliberális zöld Karácsonyék fővárosi milliárdokat nem tesznek hozzá mert azokat a több 100 milliárdokat is ellopták. Érdekes hogy annak a Karácsonynak adnak 300milliárd forint eu-s pénzt aki pontosan akkor volt Gyurcsány tanácsadója amikor Demszkyéknek megengedték hogy szdsz-esekként az mszp-sekkel együtt elloptak 167mmilliárd forintot a 4-es metró állami fővárosi és eu-s milliárdjaiból amiből szinte 60milliárd forint eu-s támogatás volt.
bl
2024-05-03 at 22:57
Annyira kellett a pénz a lóvéra, hogy amikor a covid kezdődött, lejárt szavatosságú hypóval takarítottak az idősotthonban. Kineveztek valami új vezetést, akik aztán lázas munkát végeztek, ilyen lázas munkával telt az elmúlt 5 év városszerte. Az unió meg áldását adja rá. Hehehe.
bl
2024-05-03 at 22:53
Kecskére a káposztát? Hú ebből mekkorát lehet majd mutyizni!! Hehehe.
TalEle
2024-05-03 at 22:33
Hát, ezért írjuk már hosszú évek óta itt a PS hasábjain is, hogy Budapestnek, – mint az ország leggazdagabb önkormányzatának – már régóta “önfenntartónak” kellene lennie… Mert Budapest a “nemzet fővárosa” Fidesz-blablát félre kellene már tenni és egyetlen adóforintot sem szabadna Budapestre pazarolni, amivel, implicite, a nemzetrontó, sorosista Gyurcsányékat támogatja az ország!
Matu
2024-05-03 at 22:19
Bőven volt pénz akkor is a kasszában, amikor Kamugeri átvette. Ha azt el tudta tüntetni nyom nélkül, ezt sem lesz nehezebb! Az EU pedig elveri a kormányon,…mint mindig…
Az EU annak idején már a csatlakozásnál megzsarolta Magyarországot
2024-05-03 at 21:51
Most olvastam, eddig erről nem tudtam, miért nem erről ír mi den demokratikus, polgári sajtó:
https://www.magyarhirlap.hu/europai-unio/20240503-igy-zsarolta-meg-magyarorszagot-az-eu-a-csatlakozas-elott
Akkor is csak a Fidesz
2024-05-03 at 21:15
Vesszen Karácsonyi és az egész tömeggyilkos náci korrupt terrorista moslék. Le velük! A világ legundorítóbb korrupt maffiabandája, mindnek börtönben a helye. Budapesttől pedig mi den oénzt vegyen el a kormány, és adja oda a vidéknek.
Sanyáta
2024-05-03 at 21:03
Lipi lopi lesz!Más pénzével könnyen verheti a más f……t.A szemét kurva mamikájukat, most van pénz, majd mondhatja Karácsony ő intézte el….A választás előtt…ezt a szemfényvesztést senki nem hiszi el!!! Ez egy csaló gazember….maguknak szétosztották a lóvét, most megkapják az új lóvét, amit ismét ellehet csórni a haverokkal!!