Az Osztrák-Magyar Monarchia idején elkövetett erőszakos magyarosítást olyan történelmi tényként kezeljük, amelyet még mi magyarok se vitatunk....
Úgy tűnik, mégis rendelkezik Karácsony Gergely az MSZP számára hasznos képességekkel. Mondjuk nem csoda, aki bele tud...
Emmanuel Macron bejelentette, hogy kivonják a francia csapatokat Nigerből és bezárják nagykövetségüket Niamey-ban. A puccs óta mélyponton...
Pottyondy Edina a közéletben eddig csak kevesek által elért mélységekbe süllyedt. A Momentum 360 fokos fordulatot vett...
Állítólag feketék építették a Stonehenge-et, sőt a régi britek mind feketék voltak. Erről egy gyerekeknek szóló könyv...
A Karantén ebben az adásban kiemelten foglalkozik a Gyurcsány-Dobrev-klán viselt dolgaival, akik egyre büszkébbek a 2010 előtti...
Másra nem tudunk következtetni a hét bombahíréből, mint hogy Ukrajna beperelne minket, amiért nem képviseljük elég lelkesen...
Miközben Ukrajna még a szövetségeseit is feldühítette a gabona-ügy kapcsán, a valóság az, hogy a szóban forgó...
Miley Cyrus bátyja alaposan magára haragította a feminista jóeNbereket, amikor azt a nyilvánvaló igazságot kezdte fejtegetni, hogy...
“Isten az emberre bízta a Földet, de nem azért, hogy kizsákmányolja azt. Hogy mennyire élünk vissza az...
Ha péntek, akkor Nizva Szúk, azaz piac Nizvában. Az iszlám vallás szent napján tartják a nagy piacot,...
A Grund legutóbbi adásában Hoppál Hunor vendége Móna Márk, a Hír TV szerkesztő-riportere volt. A legfrissebb közvélemény-kutatások...
Aki ismeri, tudja, hogy Pityinger Lászlóval (Dopeman) az élet nagy dolgairól bármikor lehet beszélgetni egy jót. Ezúttal...
Azerbajdzsán sikeresen lezárta a terrorellenes hadműveletet a Hegyi-Karabah régióban, és tűzszünet lépett életbe az örmény szeparatisták és...
Sokszor tapasztaljuk, hogy fiatalok a szülővé válás előtt kutyát vesznek annak érdekében, hogy elkezdjék elsajátítani a felelősségvállalást,...
A mai Pankrációban visszatértünk az eredeti formátumhoz, és ismét lezárt borítékból húztuk ki a vendégek által bedobott...
Már a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) érdeklődését is felkeltették az OnlyFans-tartalmak. Na, jó talán nem...
A Hardcore Hobbista nemzetközi kishírfigyelőjében megtudjuk azt, hogy Svédisztánban a szír és görög drogbandák csak akkor nem...
A bakui kormány kedd délután elrendelte a terrorizmus elleni hadműveletet Nagorno-Karabah (Hegyi-Karabah) régióban. A szakadár területen az...
Vörös Tamás, a Fidesz józsefvárosi frakcióvezetője volt a PestiSrácok Mi kérdezünk című műsorának vendége, aki részletesen beszélt...
“Hunyadi János és Mátyás személye azért fontos számunkra, mert az ő tetteik világosan megmutatják, hogy a magyar...
A józan ész számára nehezen érthető, miért jó az bárkinek is, hogy az “ukrán” gabona nem jut...
Az európai nagyvárosokban úgy terjednek a no-go zónák a migránsok millióinak bevándorlásával, mint a mocsár – állapította...
Ursula von der Leyen tombol, bár igazából érthetetlen, miért, hiszen ő támogatja a bevándorlást, és ő volt...
Elképesztő látvány fogadja az embert azon a délvidéki tanyán, ahol néhány napja afgán embercsempészek tűzharcba keveredtek a...
Orbán Viktor ismét megbukott. Ezúttal a várban, és egy kicsit a Margit hídon is. Pankotai Szent Johanna...
Jemenben katonai szakértők egymillióra becsülik az aknák számát, amelyet a felekezeti alapon kitört polgárháborúban ástak el az...
Több mint százan kerekedtek fel Vas vármegyéből, hogy a három évtizede szövődő testvértelepülési kapcsolatok jegyében, a Hunyad...
Történelmünk legkilátástalanabb időszaka volt a török kiűzése előtti néhány évtized. A több, mint száz éve a szultán...
Bográcsozás közben verekedett össze a vele egyet nem értőkkel egy szlovák képviselőjelölt, és a volt szlovák miniszterelnök...
A fényességes nyugati oktatás ismét előttünk jár. Annak ellenére, hogy nem friss hír, annál érdekesebb: Oregon államban...
Van, amikor az ember úgy érzi, hogy valami nem nagyon stimmelhet a felfogóképességével, pedig csupán a baloldal...
Újlipótváros is megrendezte a maga szárszói dzsemboriját, amit bátran a messzi Margitszigetre álmodtak meg. A Kurtz ezredes...
Megjelent a játékvilág új nagy durranása, a Starfield. Aki nem szokott játszani, az azt hiheti, hogy ez...
Joe Biden ellen elindulhat az impeachment-eljárás. A feltételes mód annak szól, hogy még mindig nem találtak közvetlen...
Nagy várakozással tekintettek a budakesziek arra, hogy megépüljön az új egészségközpont. Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium...
Az ötlet már alapjáraton abszurd volt, hogy egy német kancellárnak, aki még lovagolni sem szokott emlékművet emeljenek,...
Füssy Angéla számtalanszor járt már Ukrajnában. Hol segítséget vitt, hol információt hozott. Ellenben a magukat csak “független...
Ti rábíznátok a városotok vezetését, és ezáltal közvetett módon az életetek irányítását valakire, akit bármikor megalázhatnak, és...
Závecz Tibor közvélemény-kutató az mondta egy korábbi elemzésében, hogy nincs olyan ellenzéki polgármester, akit biztos bukás fenyegetne...
Német hírügynökségek szerint az ukrán hadsereg támadást indított a Krím-félsziget ellen. Az ARD köztévé szerint hatalmas robbanások...
Nem kérdés, hogy Wittner Mária az egyik legnagyobb XX. századi hősünk – mondta Máthé Áron történész, a...
A tejiparnak sosem volt könnyű dolga az állatvédők folyamatos támadása miatt, most azonban megtalálták a “tehénkizsákmányoló” iparág...
Tudom, tudom nagyon sokan beszéltek már az ELLE magazin legújabb címlapjáról, sőt a tévében és a rádióban...
Peter Beuth, Hessen tartomány belügyminisztere elbocsátotta mind a húsz kommandóst, akik Frankfurt am Main speciális alakulatában az...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS