Pesti Srácok

Mi kérdezünk – Láng Zsolt: hiába sugallják Karácsony Gergelyék, egyáltalán nem lefutott a főpolgármester-választás Budapesten

Láng Zsolt, a Fidesz budapesti elnöke, kormánybiztos volt a Mi kérdezünk vendége, aki a jövő évi önkormányzati választások budapesti esélyeivel kapcsolatban elmondta, hogy hiába a pökhendi és magabiztosnak látszó Karácsony Gergely, egyáltalán nem lefutott a budapesti eredmény. Karácsony Gergelyék vélhetően egyre jobban kapkodnak és a budapesti erődöt semmiképpen sem szeretnék elveszteni. A tettek azonban nem igazolják azt a hatalmas igyekezetet, amit a szavak által tárnak elénk a baloldali potentátok. Láng Zsolt rávilágított arra, hogy nem szabad elfelednünk azokat a vérlázító tetteket és blamázsokat, amelyeket a főváros baloldali vezetése 2019 óta lenyomott a budapestiek torkán. Hiszen volt olyan reklámtender, amit nemtörődömség és ostobaság miatt bukott el a főváros, itt évente egymilliárd forintot vesztett Budapest, de érdemes a szocialista főpolgármester-helyettes, Tüttő Kata exférjének nevetséges, ám felháborító busztenderét is megemlítenünk, ahol Leisztinger Tamás cégének csupán olyan apróságokkal gyűlt meg a baja, hogy nem voltak buszai és alkalmazottai, de legalább offshore cégről beszélhetünk. A Fidesz budapesti elnöke beszélt a nemzeti oldal kerületi esélyeiről, az egymással torzsalkodó baloldali erőkről, akik építkezés helyett csupán káoszt hoztak Budapestre, végül kormánybiztosként az uniós pénzek visszatartása és a közép-magyarországi régió lehetőségei is szóba került. Nézzétek meg műsorunkat!

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.