reklámtender
Mi kérdezünk – Láng Zsolt: hiába sugallják Karácsony Gergelyék, egyáltalán nem lefutott a főpolgármester-választás Budapesten
Láng Zsolt, a Fidesz budapesti elnöke, kormánybiztos volt a Mi kérdezünk vendége, aki a jövő évi önkormányzati választások budapesti esélyeivel kapcsolatban elmondta, hogy hiába a pökhendi és magabiztosnak látszó Karácsony Gergely, egyáltalán nem lefutott a budapesti eredmény. Karácsony Gergelyék vélhetően egyre jobban kapkodnak és a budapesti erődöt semmiképpen sem szeretnék elveszteni. A tettek azonban nem igazolják azt a hatalmas igyekezetet, amit a szavak által tárnak elénk a baloldali potentátok. Láng Zsolt rávilágított arra, hogy nem szabad elfelednünk azokat a vérlázító tetteket és blamázsokat, amelyeket a főváros baloldali vezetése 2019 óta lenyomott a budapestiek torkán. Hiszen volt olyan reklámtender, amit nemtörődömség és ostobaság miatt bukott el a főváros, itt évente egymilliárd forintot vesztett Budapest, de érdemes a szocialista főpolgármester-helyettes, Tüttő Kata exférjének nevetséges, ám felháborító busztenderét is megemlítenünk, ahol Leisztinger Tamás cégének csupán olyan apróságokkal gyűlt meg a baja, hogy nem voltak buszai és alkalmazottai, de legalább offshore cégről beszélhetünk. A Fidesz budapesti elnöke beszélt a nemzeti oldal kerületi esélyeiről, az egymással torzsalkodó baloldali erőkről, akik építkezés helyett csupán káoszt hoztak Budapestre, végül kormánybiztosként az uniós pénzek visszatartása és a közép-magyarországi régió lehetőségei is szóba került. Nézzétek meg műsorunkat!Karácsonyék megmókolták – Újabb milliárdos tételtől esett el a fővárosi tömegközlekedés
Hiába magyarázzák a bukott bizonyítványt Karácsony Gergelyék: elszórták a megtakarított pénzt és csődbe vitték Budapestet – írja Facebook-bejegyzésében a budapesti Fidesz.Láng Zsolt a Pesti Riporterben: Karácsony és csapata ott folytatja, ahol Demszkyék 2009-ben abbahagyták (Videó!)
A Pesti TV Pesti Riporter című műsorának keddi adásában Szűcs Gábor műsorvezető először Láng Zsolttal, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetőjével beszélgetett az elbaltázott budapesti busz- és reklámtenderről, Karácsony Gergely városvezetésre való alkalmatlanságáról, valamint szóba került a kormánypárt fővárosi tisztújítása is.Karácsony már húsz busz árát elpazarolta a BKV reklámtenderén, két év alatt kétmilliárd forintot bukott a főváros
Karácsony még frissen beiktatott főpolgármesterként azonnal megtorpedózta a már csak aláírásra váró BKV reklámtendert, azóta is nagy a fejetlenség. Karácsony Gergely hiába ígérte, hogy új közbeszerzést folytatnak le a tárgyban, amely eredményeképp jóval magasabb összeghez jut majd hozzá Budapest, mindez máig nem valósult meg. Sőt, a két éve tartó helyzet súlyos veszteségeket termel: a BKV naponta nagyjából 2,6 millió, havonta mintegy 80 millió, évente csaknem egy milliárd forintot bukik. Az ablakon kidobott gigantikus összegből a folyamatosan járműproblémákkal küszködő BKV-nak hozzávetőlegesen húsz, teljesen új buszt is lehetett volna vásárolni- hívta fel rá a figyelmet a Világgazdaság.Láng Zsolt magyarázatot vár Karácsony Gergelytől a szabálytalan tenderkiírással kapcsolatban
Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője levélben kért tájékoztatást Karácsony Gergely főpolgármestertől az újabb szabálytalan tenderkiírásról – írja a Budapesti Fidesz legújabb Facebook-bejegyzésében. 2020 decemberében írt ki hét fővárosi cég közösen egy 856 millió forintos keretösszegről szóló pályázatot médiavásárlási szolgáltatásokra, azonban a közbeszerzést visszavonták, miután a Közbeszerzési Hatóság eljárást indított a pályázat törvénysértő mivolta miatt, abban ugyanis a versenyt jelentősen korlátozó kikötés szerepelt. A Facebook-bejegyzésben azt írják, a pályázat visszavonása helyes döntés volt, de felmerül a kérdés: hogyan kerülhetett bele egyáltalán egy ilyen diszkriminatív feltétel a pályázati kiírásba?Ifjabb Lomnici: a BKV-reklámtender megakadályozásával Karácsony Gergely hűtlen kezelést követhetett el
Milliárdoktól esik el Budapest a baloldali fővárosi vezetés miatt, mivel Karácsony Gergely politikai okokból megakadályozta a BKV-reklámtender egyik jelentkezőjének győzelmét. Az Origo megkeresésére a Századvég jogi szakértője, ifjabb Lomnici Zoltán elmondta, hogy ezzel Karácsony Gergely hűtlen kezelést követhetett el.Ajánljuk még