Pesti Srácok

Karácsony már húsz busz árát elpazarolta a BKV reklámtenderén, két év alatt kétmilliárd forintot bukott a főváros

Karácsony már húsz busz árát elpazarolta a BKV reklámtenderén, két év alatt kétmilliárd forintot bukott a főváros

Karácsony még frissen beiktatott főpolgármesterként azonnal megtorpedózta a már csak aláírásra váró BKV reklámtendert, azóta is nagy a fejetlenség. Karácsony Gergely hiába ígérte, hogy új közbeszerzést folytatnak le a tárgyban, amely eredményeképp jóval magasabb összeghez jut majd hozzá Budapest, mindez máig nem valósult meg. Sőt, a két éve tartó helyzet súlyos veszteségeket termel: a BKV naponta nagyjából 2,6 millió, havonta mintegy 80 millió, évente csaknem egy milliárd forintot bukik. Az ablakon kidobott gigantikus összegből a folyamatosan járműproblémákkal küszködő BKV-nak hozzávetőlegesen húsz, teljesen új buszt is lehetett volna vásárolni- hívta fel rá a figyelmet a Világgazdaság.

Folytatódik a fejetlenség a BKV reklámtendere kapcsán: a két év halogatás után szeptember elején végre kiírt eljárás mindössze alig egy hónapot ért meg és október közepén már vissza is vonták. A pályázati dokumentációban az olvasható, hogy a közbeszerzést eredménytelennek minősítették, de „valószínűsíthetően” megismétlik majd. Az okokról a tömegközlekedési vállalat azt írta a Népszava megkeresésére, hogy az érdeklődő cégek részéről számos kérdés és észrevétel érkezett a társaság felé, ebből kifolyólag szükségessé vált a kiírás újbóli áttekintése. Erre viszont az ajánlattételi határidő közelsége miatt már nem volt lehetőség, ezért inkább visszavonulót fújtak.

Hátrányos állapot

A portál rámutatott, hogy döntés változatlanul fenntartja a 2019 novemberében létrejött, Budapest és a BKV költségvetése szempontjából kifejezetten hátrányos állapotot. Az akkor frissen főpolgármesterré választott Karácsony Gergely első intézkedéseinek egyikeként megtorpedózta a már csak aláírásra váró reklámtendert. A még a Tarlós érában - hosszas huzavona után - lebonyolított közbeszerzésre a francia hátterű multi, a JCDecaux Hungary Zrt. (JCD) érvényes ajánlatot nyújtott be és havi 142 millió, évi több mint 1,7 milliárd forintot fizetett volna a járműágazathoz, illetve a tömegközlekedési infrastruktúrához tartozó reklámfelületek négy plusz opcionálisan további négy évre szóló hasznosítási jogáért. Csakhogy erre a pénzre máig nem ismert indokból a közgyűlés a főpolgármester indítványára nemet mondott, a megállapodás megszületését pedig egy határozattal ellehetetlenítette.

PestiSracok facebook image

Kétmilliárdot égetett el a főváros vezetése

Ezzel érvényben maradt az az évtizedes modell, hogy a budapesti tömegközlekedés reklámfelületeit a Peron Reklám Kft. és a Promix Zrt. hasznosítja, amelyért havonta összesen 63,7, évente tehát körülbelül 765 millió forintot szed be a főváros a két cégtől. Ez körülbelül két és félszer kevesebb annál, mint amit a JCD ajánlott. Karácsony Gergely ugyan azonnal megígérte, hogy új közbeszerzést folytatnak le a tárgyban, amely eredményeképp jóval magasabb összeghez jut majd hozzá Budapest, mindez azonban máig nem valósult meg. Sőt, az immáron szinte napra pontosan két éve tartó helyzet súlyos veszteségeket termel: a BKV naponta nagyjából 2,6 millió, havonta mintegy 80 millió, évente csaknem egy milliárd forintot bukik. Tehát ebben az ügyben 2019 novemberétől 2021 októberéig majdnem kétmilliárd forintot égetett el a városvezetés, miközben a Covid-járvány nyomán bezuhant utasforgalom enyhítésére a tömegközlekedésnek minden forintra szüksége lenne. Nem beszélve arról, hogy a folyamatosan járműproblémákkal küszködő BKV-nak ebből az összegből hozzávetőlegesen húsz, teljesen új buszt is lehetett volna vásárolni.

Forrás: Világgazdaság; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.