Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA - Minden tizedik percben meghal egy gyermek

Az izraeli n12 tv-csatorna szerint késik a tűzszünet, aminek helyi idő szerint délelőtt 10.00 órakor kellett volna életbe lépnie. A kormány nemzetbiztonsági tanácsadója, Cahi Hangebi szerint a fogolycsere pénteken fog megtörténni. A konkrét okokat nem nevezte meg, csak annyit fűzött hozzá, hogy a tárgyalások folyamatosak a Hamásszal. A Jerusalem Post nevű napilap szerint egy komplikáció lépett fel az utolsó pillanatban.

Az ENSZ és a Gázai-övezetben dolgozó segélyszervezetek szerint minden tizedik percben életét veszti egy gyermek és kettő másik megsebesül a harcokban. A civil veszteségek továbbra is rendkívül magasak. Az al-Jazeera tévécsatorna drámai felvételeket mutatott be, ahogy a hozzátartozók az al-Kudsz kórház előtt közösen imádkoztak, majd mindenki elvitte a saját halottját. Mindenki abban reménykedik, hogy a tűzszünet holnap valóban életbe lép.

A Fehér Ház igyekszik elérni, hogy a tűzszünetet kiterjesszék Ciszjordániára is, ahol már napok óta fegyveres összecsapások vannak palesztinok, felfegyverzett radikális telepesek és az IDF között. Állandóak a harcok Dél-Libanonban is. Joe Biden szeretné elérni, hogy a tűzszünet alatt mindkét helyen hallgassanak a fegyverek.

A német rendőrség négy szövetségi tagállamban tartott razziát a Hamász és a Szamidun (Palesztin Szolidalitási Hálózat) nevű szervezetek ellen. Összesen 15 épületet vizsgáltak át és dokumentumokat, valamint adathordozókat foglaltak le. A házkutatások előzménye az, hogy november másodika óta mindkét szervezetet betiltották Németországban. A Hamásznak 450 aktív tagja van Németországban, akik szimpátiatüntetéseket szerveznek és pénzt gyűjtenek a terrorszervezetnek. A Hamász és a Szamidun több demonstrációt is szervezett az elmúlt hetekben, ahol nyíltan Izrael és az USA ellen hergeltek, zászlókat égettek és összecsaptak a rohamrendőrökkel. Németországban és általánosságban véve Nyugat-Európában nagyon megnőtt az antiszemita támadások száma.

PestiSracok facebook image

Moldova nem adott át Ukrajnának egyetlen hadkötelest sem, és a jövőben sem tervezi ezt – közölte Igor Zaharov, az ország külügyminisztériumi szóvivője szerdán a Moldovai Rádióval.Erre nincs jogi mechanizmus – magyarázta Zaharov -, mivel a két ország között “nincs és nem is volt megállapodás a hadi korú személyek kiadatásáról”.Több mint 850 ezer ukrán menekült Moldovába a Kijev és Moszkva között zajló ellenségeskedések közepette. Túlnyomó többségük továbbvándorolt más uniós tagállamokba, és becslések szerint csak 80 ezren maradtak az országban. Az ukrán hatóságok többször is felvetették, hogy valahogyan vissza kellene szerezni külföldről a katonaköteles korú személyeket. Augusztusban Volodimir Zelenszkij elnök kormánypártjának egyik vezető törvényhozója, David Arahamia azt mondta, hogy Kijev megpróbálhatná elérni a behívottak kiadatását az EU-tól. Több uniós állam, köztük Németország, Ausztria, Magyarország és Csehország még csak fontolóra sem vette az ukránok kiadatását, arra hivatkozva, hogy az általuk befogadott embereket menekültként kezelték, és nem szabadna büntetni őket a behívók megkerülése miatt.

A szerdai orosz hadijelentés szerint az elmúlt nap folyamán öt frontszakaszon hét ukrán támadás hiúsult meg, és az érintkezési vonal mentén mintegy 520 ukrán katona esett el vagy sebesült meg. A legtöbb támadást, hármat, a zaporizzsjai frontszakaszon kísérelt meg az ukrán fél, a legnagyobb emberveszteséget, mintegy 115 főt pedig a Donyeck környékén vívott harcokban szenvedte el.

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.