Az Európai Unió hosszú távú költségvetéséről és a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását célzó pénzalapról júliusban elfogadott megállapodás csütörtökön elért megerősítése mérföldkő a járvány elleni védekezés sikerében – jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben, az uniós tagországok vezetőinek kétnapos tanácskozását követően, pénteken.
A kormányfői fórum munkáját irányító Michel sajtótájékoztatóján közölte, hogy a korábban felvetődött nehézségek áthidalását követően az EU-nak az oltóanyagok tagországok közötti méltányos és igazságos elosztásának kulcsfontosságú feladatára kell összpontosítania figyelmét. Michel történelmi jelentőségűnek nevezte azt, hogy az uniós tagállamok vezetői új éghajlatpolitikai célkitűzésekről egyeztek meg, amelyek szerint az EU 2030-ig legalább 55 százalékkal csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását.
A megállapodással Európa vezető szerepet vállalt a káros éghajlatváltozás elleni küzdelemben, és a 2015-ös párizsi klímacélok megvalósításában
– emelte ki. Az elnök a transzatlanti kapcsolatok helyreállításának fontosságát hangsúlyozta, és azt, hogy az új amerikai adminisztráció hivatalba lépéséig az uniónak azonosítania kell azokat a területeket, amelyeken még szorosabb szövetséget kíván kialakítani egy olyan országgal, amely barát és szövetséges, és amellyel közös értékeket vall. Tájékoztatása szerint a Földközi-tenger keleti medencéjében kialakult, illegálisnak tartott török szénhidrogén-kitermelés miatti konfliktussal kapcsolatban a vezetők arról határoztak, hogy egy márciusig elkészülő jelentés alapján döntenek majd a következő lépésekről, szükség esetén akár korlátozó intézkedések meghozataláról Ankarával szemben. Kijelentették: az EU továbbra is hajlandó pénzügyi segítséget nyújtani a szíriai menekültek befogadásához, ugyanakkor felszólították a török kormányt a migrációs áramlatok felelősségteljes kezelésére és az embercsempész-hálózatok elleni küzdelem fokozására.
A csúcstalálkozón elfogadott zárónyilatkozatba foglalt valamennyi területen elért megállapodás és döntések az EU egységét, összetartozását és bizalmát mutatják és erősítik. Bizonyítják, hogy az unió a nehéz és megosztó kérdések megoldásában is képes a jó irányba terelni Európa jövőjét
– tette hozzá az Európai Tanács elnöke.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az EU-ból idén kilépett Egyesült Királysággal megkötni kívánt kereskedelmi megállapodással összefüggésben arról beszélt, hogy az egyezség elmaradásának nagyobb a valószínűsége, mint a létrejöttének. Kijelentette: a megállapodás kilátásai rosszak, a helyzet nehéz, a fő akadályok továbbra is fennállnak.
A tárgyalások folytatódnak, vasárnapig kiderül, hogy lehetséges-e megállapodásra jutni
– tette hozzá. Szavai szerint a halászat szabályozása továbbra is kiemelkedő kérdés, a tárgyalók ezen a területen még nem találták meg a megoldást a nézetkülönbségek áthidalására. Az uniós források felhasználásához kötött jogállamisági feltételrendszerrel összefüggésben Ursula von der Leyen azt mondta, hogy a mechanizmus január 1-jétől alkalmazandó; az uniós bizottság ekkortól vizsgálja az idevágó eseteket akkor is, ha a tagállamok az uniós bírósághoz fordulhatnak a rendelet jogszerűségének ellenőrzésére.
A bizottságnak bizonyos időre még szüksége lesz a feltételességi mechanizmus iránymutatásainak kidolgozásához
– tette hozzá.
Angela Merkel, az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Németország kancellárja elmondta: a költségvetésről és a helyreállítási alapról szóló vita a kölcsönös bizalom légkörben zajlott, ami azt bizonyítja, hogy a tagállamok között húzódó, gyakran mély ellentétek ellenére – nyílt párbeszéd mellett – minden álláspont érvényesülhetett. Az éghajlatpolitikai célokról szóló egyezséget illetően Merkel arra hívta fel a tagállamok figyelmét, hogy a munka nagy része még hátravan; most a célok megvalósítását segítő nemzeti stratégiák kidolgozásának ideje kezdődik. Emmanuel Macron francia elnök üdvözölte a Törökország elleni szankciók előkészítését. Mint mondta, az EU nem tűrheti tovább az ankarai vezetés olyan cselekedeteit, amelyek a stabilitást veszélyeztetik a térségben. A klímapolitikai megállapodással kapcsolatban Macron kiemelte: az EU bizonyította, hogy kész teljesíteni célkitűzéseit; a csúcstalálkozón az unió megmutatta cselekvőképességét, hiszen a legfontosabb területeken jelentős döntéseket hozott.
António Costa portugál kormányfő pénteken kiemelte: a helyreállítási terv végrehajtása a január elsejétől hivatalba lépő soros portugál EU-elnökség egyik fő prioritása lesz. Mark Rutte holland kormányfő történelminek nevezte a jogállami mechanizmusról szóló megegyezést. Hangoztatta, hogy kemény hangvételű tárgyalások vezettek a végső megoldáshoz. Azt mondta, hogy a mechanizmust nem módosították, annak ellenére, hogy Lengyelország és Magyarország ragaszkodott volna további változtatásokhoz is. Alexander De Croo belga miniszterelnök szerint az Európai Unió Bírósága képes lesz pártatlan útmutatást adni arról, hogy a mechanizmus megfelel-e az uniós jognak. Hozzátette: a bírósági eljárásnak gyorsított folyamatban kell megtörténnie.
Forrás: MTI ; Fotó:Dean Mouhtaropoulos/Getty Images
Facebook
Twitter
YouTube
RSS