Pesti Srácok

Csoda történt! Brüsszel elismeri a határvédelmi kiadásaink egy részét és valamennyit még meg is térít

Csoda történt! Brüsszel elismeri a határvédelmi kiadásaink egy részét és valamennyit még meg is térít

Az Európai Unió és az Európai Bizottság elismer mintegy 300 millió eurót Magyarország extra kiadásaiból, amelyeket a schengeni határok védelmére fordított. Ez még nem minden, a közeljövőben ebből az összegből 54 millió eurót még megtéríteni is hajlandóak - hangzott el percekkel ezelőtt a Kormányinfón, ahonnan kollégánk tudósít majd bővebben.

A kormány számításai szerint eddig egyébként körülbelül 900 millió eurót fordítottunk határvédelemre, azaz háromszor annyit, mint amennyit Brüsszel most elismert. A határvédelmi feladatok ellátásával pedig nem csak Magyarország biztonságát védtük, védjük folyamatosan mind a mai napig, hanem az Európai Unió külső határait is.

Éppen ezért határozott kormányzati álláspontja Magyarországnak, hogy ehhez az összeghez az uniónak valamennyivel hozzá kell járulnia.

Orbán Viktor miniszterelnök pontosan egy évvel ezelőtt írt levelet Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének, azt kérve, hogy a brüsszeli testület 50 százalékban járuljon hozzá a magyar határvédelmi költségekhez.

PestiSracok facebook image

– írta Orbán Viktor, kiemelve: az európai állampolgárok biztonságát is a magyar adófizetők finanszírozták. Az európai határok megvédése összességében 270 milliárd forintunkba került - írta akkor a kormányfő és a költségek azóta csak tovább növekedtek.

Összegszerűen akkor 442 millió eurót kért a szolidaritás jegyében az EU-tól a magyar miniszterelnök. Az ellenzéki sajtó pedig hangosan károgta, hogy na, ilyen biztosan nem lesz. Brüsszel egy eurót nem fog kifizetni a kért pénzből, hiszen eddig már 900 millió eurót kaptunk határőrizeti és rendészeti kiadásokra az EU-tól, s 2020-ig Magyarország összesen 71 milliárd forintnyi támogatást kap kizárólag határvédelemre.

Az elmúlt egy évben erőteljesen átrendeződtek a viszonyok az Európai Unióban, ráadásul a jövő évi uniós választások egészen új hangot, irányultságot hozhatnak, hiszen világosan látszik, hogy egyre több tagállam kormánya ismeri fel a migrációs válság veszélyeit és következményeit. Németországban például, ahol elsőként hirdették meg a "Willkommen-kultúrát" és tárták szélesre a kapukat a bevándorlók előtt, napok óta óriási tömegek tüntetnek az illegális bevándorlás és a migránsbűnözés ellen.

Ennek az európai átrendeződésnek a következménye, hogy egyre többen látnak szövetségest Orbán Viktorban és a magyar kormányban, és ismerik el a magyar migrációs politikát. Mindenképpen jelzésértékű, hogy az eddigi konkrét elutasítás helyett, egy év elteltével, ha csak részben is, de elismerik, hogy jogos Magyarország követelése, és még fizetni is hajlandóak. Még ha ugyan nem is konkrétan a kerítésépítésért fizetnek, hanem határvédelmi kiadásokra, ezzel a lépéssel végre elismerik, hogy a Magyarországon felállított határkerítés egész Európát védi!

Részletek hamarosan!

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.