Pesti Srácok

Csökkent a koronavírus halálos áldozatainak napi száma Olaszországban

null

Olaszországban túllépte a 15 ezret az új típusú koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma, egy nap alatt 681-en vesztették életüket, a legkevesebben az elmúlt egy hét során – közölte szombat esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság.

Február 20. óta most először csökkent az intenzív osztályokon kezeltek száma. A halottak száma csökkent az egy nappal ezelőtti 766-hoz képest. Az utóbbi egy héten az elhunytak száma most először maradt hétszáz alatt. Angelo Borrelli, a polgári védelmi hatóság vezetője hangsúlyozta, hogy március 26-án az egy nap alatt elhunytak száma megközelítette az ezret. A diagnosztizált fertőzöttek száma viszont 2886-tal emelkedett a szombati 2339-hez képest. Az azonosított fertőzöttek száma jelenleg 88 ezer felett van: 63 százalékuk nem szorul kórházi kezelésre. Négyezernél valamivel kevesebben vannak intenzív osztályon.

Franco Locatelli, a Közegészségügyi Hivatal (Iss) elnöke kiemelte, hogy a járvány olaszországi terjedése kezdetétől ez volt az első alkalom, hogy az intenzíven kezeltek száma csökkent, 74 beteggel. A gyógyultak száma elérte a 20 996-ot. A gyógyultakat és a halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma meghaladta a 124 ezret. Több, mint 650 ezer vírustesztet végeztek. Locatelli hozzátette, hogy a számok továbbra sem engedélyezik az óvintézkedések enyhítését.

PestiSracok facebook image

– hangoztatta az egészségügyi szakértő. Megjegyezte: az óvintézkedéseket megsértők a halottak emlékét sértik meg. A tájékoztatón elhangzott, hogy nyolcvanra emelkedett a járványban elhunyt olasz orvosok száma, tízezer felett van a megbetegedett egészségügyi dolgozóké. Az új koronavírus-fertőzésben életét veszítette a kormányfő, Giuseppe Conte egyik személyi testőre is, 52 évesen.

Több, mint másfél hónap bezártság után a rendkívüli jó időben egyre több embert látni az olasz utcákon. A belügyminisztérium adatai szerint az országos kijárási korlátozás március 11-i bevezetése óta 4,6 millió ellenőrzést végeztek, és több, mint 173 ezer személy ellen indult feljelentés, mivel indokolatlanul tartózkodott az utcán. Az utóbbi két napban 15 ezren sértették meg a kijárási korlátozást. A gócpont Milánóban 38 százalékra emelkedett az otthonukat elhagyók száma. Nápoly sikátorai megteltek utcai árusokkal és vevőkkel. Emilia-Romagna tartomány kormányzója rendelettel tiltotta be a szabadban sétálást és a kocogást a tavaszi szünet napjaiban. Az egészségügyi hatóságok továbbra is hangsúlyozzák, hogy az óvintézkedések április 13-ig tartó meghosszabbítása után sem várható ezek teljes feloldása. A korlátozások fokozatos enyhítéséről majd a számok függvényében döntenek. A Corriere della Sera című napilap értesülései szerint azonban a termelési ágazat jelentős nyomást gyakorol a római kormányra a minél gyorsabb újraindítás érdekében, attól tartva, hogy az olasz gazdaság "pótolhatatlan veszteséget" szenved az európai és nemzetközi versenytársakkal szemben.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még