Két nap csönd: Mindenszentek és Halottak napja. Két olyan nap, amely – úgy tűnik – egyre visszavonhatatlanabbul egészül ki a harmadikkal, Halloweennel. Akárhogy is tiltakozott ellene a nemzeti érzés, akárhány mémet is tett ki a Facebookra a felháborodott emberek tömege, a csontvázas-kifestett jelmezbál ellepte már a pesti utcákat is, gyermekeink pedig örömmel vesznek részt ebben a mókában, hisz lehet ijesztgetni, maskarázni.
DOBÓ ISTVÁN PÉTER – PestiSrácok.hu
A szülők berzenkednek: „Magyarország ellenáll, itt nincs Halloween, itt halottak napja van!” – mondják dühödten sokan, ezzel szemben – úgy tűnik – a Halloween már átlépte a szellemi határokat, és elfoglalta a maga helyét egy következő, most még „lemaifiatalozott” generáció életében. Elindult immár a befogadás: a düh egyre kisebb, az ellenkezés egyre gyengébb, és végül rájövünk, hogy ez a maskarádé egyáltalán nem is akkora baj, hogy beköszöntött hazánkba, hisz ha nem lenne minden ősszel ez a kis cirkusz, észre se vennénk a lényeget: az utána következő szent ünnepeket.
A tulajdonképpen nem ma kezdődött, és ma egyre többet emlegetett „kultúrharc” egyik kiváló példáját láthatjuk ugyanis a fenti kis történetben. Hisz végeredményben kaptunk egy ünnepet azáltal, hogy meg kellett védenünk. Emlékezhetünk: Mindenszentek és Halottak napja csupán 2000 óta ünnep hazánkban, előtte majd’ 50 éven át ez az ünnep nem az „átmaszkírozott”, „átformált” ünnepek, hanem a végleg eltörölt, hétköznappá tett emléknapok közé tartozott.
Halottak napja nem létezett. Mindenszentek meg aztán pláne nem. Persze a Vasfüggöny túloldalán, ha úgy tetszik, szerencsésebbek voltak, és igaz, valóban amerikai hatásra, de végül is kialakult ez a Halloween, ami nyilván ebben az esetben is pont olyan kommersz és felületes, mint az amerikaiak karácsonya, amivel szemben a kultúrharcos hagyományvédők pont olyan hevülettel tiltakoznak.
Pár hónap múlva nem attól lesz hangos az internet, hogy mennyire visszataszító, hogy Krisztus születését ellepik a száncsengős, télapós, cukros-nyalókás-koboldos giccsek? Hogy „nem szól másról, mint a zabálásról”, hogy kiüresedett maskarádévá silányult egy szent ünnep? Valószínűleg ezt borítékolhatjuk. Azonban az, hogy most ezt megtehetjük, paradox módon pont annak köszönhető, hogy a kommersz Halloween visszaadott nekünk egy ünnepet az évben. Lássuk tehát a permanens kultúrharc pozitív oldalát is, és ne rögtön a tagadás, hanem inkább a józan gondolkodás legyen a válasz.
Miről szól azonban valójában Mindenszentek és Halottak Napja? Mit kezdhetünk ezekkel a rég elfeledett és háttérbe szorult ünnepeinkkel, ha már oly nagy hevülettel odatettük a maskarás-csokigyűjtögetős bulival szembe, megfeszítve önérzetünket? Mert igazából különösebb néphagyomány, ismertebb szokás nálunk e napokhoz nem kötődik. Talán csak a mécsesektől világos temető látványa éghetett szívünkbe, azt azonban „tipikusan magyar” szokásnak nehéz lenne tekinteni.
Az egyik lehetőség az, hogy igazából ezek az ünnepek általában őszi forradalmunk, forradalmaink emléknapjai körül vannak. A halottak napi híreket a Tisza István-megemlékezés, 1956 mártírjainak emlékezete is átlengi, hisz alig pár nap választja el egymástól ezeket az eseményeket. A magyar népnek valami különös vonzalma van az őszhöz tehát, ahol Halottak napja egyszerre fejez ki gyászt és bizakodást. Őseinkre, hőseinkre emlékezünk, halottainkra, a gyászra, visszahozhatatlan veszteségeinkre.
A Tisza Istvánnal megölt Monarchia ugyanúgy nem jött soha vissza többé, ahogy a 301-es parcellában sem lehetett mécseseket gyújtani az ismeretlen hősöknek majd’ 30 éven át. Vajon eszünkbe jutna-e az, hogy soha nincs végső győzelem? Vajon emlékeznénk-e arra, hogy a harcok veszteségekkel, áldozatokkal is járnak? Vajon tudatosítanánk azt, hogy az a kultúra, amit most minden erőnkkel védelmezünk, igazából pont úgy egy hasonló folyamat részeként jött létre, és folyamatosan alakul, formálódik?
Őseink és hőseink sírján nyugszik, ez nyújtja neki a szilárd alapot. És bizony, nem sok idő múlva mi is ott fogunk nyugodni, és most lehordott, maskarákba bugyolált és önfeledten cukorkát majszoló gyerekeink lehet, pont azért fogják tudni, hogy másnap ki kell menni sírunkhoz és tenni rá egy virágot, mert visszakapták a gaz nyugattól ezt a borongós őszi három napot.
Kiemelt kép: Horváth Péter Gyula/PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS