Pesti Srácok

A Czeglédy-ügy károsultjai az MSZP, a DK és Gyurcsány Ferenc károsultjai

A Czeglédy-ügy károsultjai az MSZP, a DK és Gyurcsány Ferenc károsultjai

A Fidesz és a KDNP szerint azok a diákok, akik nem kapták meg a jogosan nekik járó munkabérüket Czeglédy Csaba cégétől, tulajdonképpen az MSZP-nek, a DK-nak és Gyurcsány Ferencnek a károsultjai - mondta Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus azt követően nyilatkozott, hogy a gazdasági bizottság megtárgyalta a Fidesz és a KDNP határozati javaslatát, amelyben felkérik a kormányt, hogy kártalanítsa az érintett diákokat.

Hollik István hozzátette: a kártalanítás mellett kezdeményezésük másik célja, hogy a kormány által kifizetett kárrendezés költségének végső teherviselője a károkozó legyen.

Rámutatott: mivel erős a gyanú, hogy a Czeglédy-ügy az MSZP és a DK pártfinanszírozási botránya, ezért úgy gondolják, ha ennek bizonyítottsága megalapozott, akkor a kárt végső soron az MSZP-nek és a DK-nak kell megfizetnie, a nekik nyújtott állami támogatásból kell a pénzt levonni.

PestiSracok facebook image

MTI; Fotó: Friss Hírek

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.