Pesti Srácok

David Cameronnal egyeztetett Áder János

David Cameronnal egyeztetett Áder János

Elsősorban környezetvédelmi kérdésekről tárgyalt David Cameron brit miniszterelnökkel kedden Londonban Áder János köztársasági elnök. Cameron a Downing Street-i miniszterelnöki hivatalban fogadta a magyar államfőt.

Áder János azon a nagyszabású rendezvénysorozaton vesz részt, amelynek keretében e héten bemutatják Nagy-Britanniában Becket Szent Tamás, Canterbury mártír érseke Esztergomban őrzött ereklyéjét.

A brit kormányfővel tartott megbeszélése után Áder János magyar újságíróknak elmondta: felvetette Cameronnak – és felvetése kedvező hozzáállásra talált -, hogy a párizsi klímacsúcson elért megállapodás lendületét felhasználva a világ tíz legnagyobb szennyezőanyag-kibocsátó országa, köztük Nagy-Britannia a következő három évben külön tárgyalásokat folytathatna, amelynek eredményeként a párizsi megállapodásban foglaltaknál is ambiciózusabb javaslattal állhatnának elő az első felülvizsgálati időpontra.

PestiSracok facebook image

Ennek célja a még rövidebb idő alatt még nagyobb kibocsátás-csökkentés elérése lehetne – mondta a köztársasági elnök. Az idő sürget, hiszen „ha klímaváltozással kapcsolatos nemzeti vállalásokat összeadjuk, akkor is nagyon messze vagyunk a kétfokos cél elérésétől” – mondta Áder János, a globális felmelegedés mértékére meghatározott kétfokos felső tűréshatárra utalva. Kifejtette: a tíz legnagyobb szennyezőanyag-kibocsátó ország felelős a globális károsanyag-kibocsátás több mint 60 százalékáért.

Áder János a brit kormányfővel tartott megbeszélésén felvetette annak lehetőségét is, hogy a fejlett ipari országok alkotta gazdasági együttműködési és fejlesztési szervezet (OECD) koordinálásával akár a hét vezető ipari hatalom (G7), akár a húsz legnagyobb ipari és feltörekvő gazdaság (G20) egyesítse kutatásait az alternatív energiaforrások felhasználásával megtermelt fölös energia költséghatékony és környezetbarát tárolásának technikai megoldására.

A köztársasági elnök szerint jóllehet a világ egyre több pénzt fordít az alternatív energiaforrások felhasználásának fejlesztésére, de a legnagyobb probléma ebben az, hogy az így megtermelt többletenergiát nem lehet tárolni. Áder János szerint a brit kormányfő ebben a kérdésben is nyitottnak mutatkozott. A köztársasági elnök elmondta, hogy a brit EU-tagságról június 23-ára kiírt népszavazás csak röviden került szóba. Cameron kifejtette a megbeszélésen, hogy az új felmérések alapján a bennmaradást pártolók vannak többségben. A brit miniszterelnök bízik abban, hogy a népszavazás eredményében is a mostani felmérések tükröződnek majd – mondta Áder János.

Az államfő kedd délután a Westminster-apátságban, az anglikán egyház londoni koronázó főtemplomában megkoszorúzta az ismeretlen katona sírját. Előzőleg elhelyezték az apátság főoltárán Becket Szent Tamás Esztergomból hozott ereklyéjét.

A relikviát a Westminster-apátság főesperese, John Hall fogadta és helyezte el az oltáron. A keddi szertartáson jelen volt Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek. Erdő Péter előző nap szentmisét mutatott be a közeli Westminster székesegyházban, az angol-walesi katolikus közösség londoni főtemplomában, ahol a szertartás idejére szintén elhelyezték Becket Szent Tamás ereklyéjét.

Áder János kedden a londoni magyar nagykövetségen találkozott a januárban alakult Angliai Magyar Tudósklub tagjaival, és a Magyar Érdemrend Középkeresztje kitüntetést adományozta Sir George Raddának, vagyis Radda Györgynek, az Oxfordi Egyetem professzorának.

Forrás: Magyar Idők, fotó: MTI

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.