Ismét összeverbuválódott a diákság színe-java, reprezentálva magukat az elnyomó orbanisztáni diktatúra ellen, ami majd ellehetetleníti őket a életben, ha egyszer kikerülnek az iskola padjaiból. A Deák térről indult meg körülbelül 1000-1500 ember a Parlament felé, két, már megszokott panelt skandálva: “Semmit rólunk, nélkülünk”, valamint “Szabad ország, szabad oktatás”. A tüntetők között nem csupán diákok, idősebbek is felvonultak, illetve az elmaradhatatlan Ligetvédők, és Deviza-hitelesek is felütötték a fejüket, mondván, vagy együtt buktatják meg az Orbánt, vagy sehogy. A Kossuth térre érkezve a teret majdnem félig ellepő “gigatömeg” a színpad köré gyűlt, és hallgatták az újdonságokkal érdemben nem szolgáló felszólalók buzdító beszédeit, amik leginkább azt sérelmezték, miért nem képes őket komolyan venni a kormány. Az FDP porondmestere egyébiránt beszédeivel és lelkesedésével inkább hasonlított egy kirekesztett figyelemhiányos kisiskolásra, aki bár nem dohányzott, a tanórák közti szünetekben mégis kisurrant az osztály krémjével, hogy a háttérből hallgathassa, miről beszélgetnek a “menő cigisek”. Persze mindig kiemelik, fontos, hogy ne vigyék bele a politikát az oktatásba, ennek ellenére március 12-ére vitaestet szerveztek Vona Gábor, Szél Bernadett és Karácsony Gergely képviseletével az oktatási rendszerről. Kasszandraként megjósolták, valószínűleg a kormány erre a tüntetésre sem fog érdemben reagálni, így következő tüntetésük időpontját is bejelentették március 15-ére, az Operaháznál.
Nézze meg a PS-Videót!
Vezető kép: PestiSrácok.hu/Horváth Péter Gyula
Készítette: Ambrus Petra, SZDM
Facebook hozzászólás
Károly
2018-02-25 at 11:25
Tüntizők, van e tudásotok, ismeretetek arról, hogy március 15-én a magyarok mire emlékeznek, mit is ünnepelnek????
Úgy tűnik nem tudjátok, ezért tüntiztek.
Még van idő, nem késő járjatok iskolába és tanuljatok, pótoljátok hiányos ismereteiteket.
Ezek után, valószínű, hogy a tudás birtokában, március 15-én emlékeztek és ünnepeltek, és a lebutított tüntizésre felbújtókat eltanácsoljátok.
zeusz
2018-02-25 at 08:40
Érdekes! Csak a pesti suhancok tüntettek. A megyei jogú városokban és egyéb helyeken miért nem? Talán a vidéki iskolások másképp vannak nevelve ! Ott még valószínüleg működik a CSALÁD ! EGy fecske nem csinál nyarat.Ezek a hőbörgők nem fogják előbbre vinni az országot. Én munka mellett tanultam ,és vittem valamire. Ezekből nem lesz semmi és ha apuci meg anyuci nem finanszírozza őket ,remélem éhen döglenek.Rohadt dologtalan banda.Tartsa el őket fletó. Van hozzá elég lopott vagyona.
Fklara
2018-02-25 at 06:46
Köszönjük, hogy Ön is felhívta rá a figyelmet. Ott leszünk!
Nos mennyi?
2018-02-25 at 00:19
Te ballib bunkócska vöööt ballib sajtó ami 40ezret irt ,volt ami 501ezret te szarkupác.
Nos mennyi?
2018-02-25 at 00:21
Bocs …. vóóóót-vöööt ami 50ezset irt.
Soros György
2018-02-24 at 19:07
Bocsánat, hazudtam. Kétszáz fizetett komcsigyerek vett csak részt a tüntetsen.
Zsebe László
2018-02-24 at 17:28
Ezer ember?!
Basszátok meg az a középiskola amiből pénteken kiléptem, abban majd ennyien vannak!
Genetikai selejtek.
KITT
2018-02-24 at 17:21
Szerintem elég jó volt a színvonal, a zoktatás monjon le 🙂
alvi01
2018-02-24 at 17:12
Miért van az, hogy aki más véleményen van, mint a fideszesek, az rögtön sorosista, ballib, stb?
mirr-murr
2018-02-24 at 16:20
Szerintem a résztvevők 20-25%-a csak a buli kedvéért volt ott. A nagyik nem tartoznak bele a százalékba! Ők meggyőződésesek, csak ráfogják az unokára, hogy miattuk vannak ott.
BALLIBERÁLIS ÁRULÓK
2018-02-24 at 15:39
Már ne ,hogy úgy szétlopjátok és tönkretegyétek Magyarországot ,na és az EU-t ahogy meglopjátok a balliberális Gyurcsány bandátok által mint 2002 évtől 2010 évig csináltátok.TE IS ELQÚRTAD GYURCSÁNYIVADÉK.AZ EGÉSZ CEU-T KITERELTÉTEK ,FELÉT MEG KÜLFÖLDRŐL IMPORTÁLTÁTOK.
roky
2018-02-24 at 15:04
Ez a Ateista barom nagyon okosat mondott a kötelező hittanról ami választható eldönti a szülő.hogy erkölcstant tanul vagy hittant a gyerek egyébként az alapvető műveltség része mindegyik erre az idiótára is ráfért volna akkor nem beszélni ilyen hülyeséget a komcsi faggyú
KITT
2018-02-24 at 15:02
Én csak annyit szeretnék kérni, hogy ne a Petra csinálja ezeket a videókat, mert nagyon elvonja a figyelmet, pedig biztos a hülye gyerekeknek is sok fontos mondanivalójuk volt 🙂
mirr-murr
2018-02-24 at 16:15
Pedig az olyan jó poén volt, amikor a manus azt mondta: Pesti Srácoknak nem nyilatkozok! De a pesti lányoknak szívesen!
Hajrá Petra! Később lehetne csinálni egy Pesti Lányok oldalt, mert nem mindenki rajong a fiúkért!
Névtelen
2018-02-24 at 14:41
a devizahitelesek mit kerestek a tüntin?
Lakatos Eduardo Nintendo, az ifjabb
2018-02-24 at 14:48
Devizát. Ha már Gyurcsányéknak nem kell állniuk a kontót a nekik okozott kár miatt .. akkor jó lesz George Schwartz judás pénze is.
Gyurcsányt a tolvajt...
2018-02-24 at 15:42
…bizti Gyurcsányt …..
PuhaaZorrod 🤡
2018-02-24 at 14:06
Szépet álmodik a nyomor. 😜🤡
esvány
2018-02-24 at 13:57
Nekem az ad megnyugvást, -látva ezt a semmirekellő bandát- hogy mire ezek termelnék meg a nyugdíjamat, én már valószínűleg két méterrel a föld felszíne alatt leszek.
FaraMuci
2018-02-24 at 13:57
Hogy Rékasy Gender Zsebicica ” ligetvédő” széllovag ott hámozott, rendben van. Minek tanulni?! Kár belé!
De a devizahitelesek?! Ők miért nem Szemlőhegyen tünciznek, vagy Bajnai bécsi kastélyánl?
A ligetvédők és a devizahitelesek is utálnak tanulni?
Névtelen
2018-02-24 at 13:55
165000
PuhaaZorrod 🤡
2018-02-24 at 14:08
165, fejenként ezer gempa? 😎
Edwin
2018-02-24 at 13:48
Mondjál millákat az legalább viccesebb.
Mária néni
2018-02-24 at 13:46
Képzeljétek Aranyoskáim !
Volt olyan idős résztvevő nő aki utazott már a ÖTÖS Metrón.
Mondtam is neki, legközelebb ne felejtsen el leszállni.
Monalisa
2018-02-24 at 13:21
A nyagymamáknak meg a nagypapáknak ha eddig nem jött meg az eszük, ezután már nem is fog. Ha hgyják magukat rávenni a már eleve baloldali eszméjekkel agymosott unokáival hogy együtt menjenek demonstrálni akkor itt már nagy baj van. ök már nem fogják megérni az unokáiknak a jövöben való életmódját ha valamikor véletlenül újra a kommunisták gyöznének, de annyi eszük már lehetn hogy legalább tapasztalatból elmondják a gyerekeknek hogy mit müveltek amikor még hatalmon voltak és megértetni velük hogy a kommunisták alatt egyáltalán nem lesz jövöjük
R1a
2018-02-24 at 13:12
Milyen ember lesz az ilyen antiszociális, pszichopata lényekből?
Névtelen
2018-02-24 at 13:40
Baloldali választó.
kapd be ezt is
2018-02-24 at 13:10
Most hazudtok ,mert volt akitek 50ezret ,volt aki 40 ezret hazudott ,te szaralak.
Blazko
2018-02-24 at 13:09
Ne is tanuljatok drágakicsi kotonszökevények mer az koptassa a zagyatokat és akkor nem lehettek majd olyan fejlett setét bunkók mint a veletek tüntiző limburnyák tótyák meg tátyák!
ez ez ez
2018-02-24 at 13:08
Sorosod kivezényelte a teljes CEU pártfőiskolátokat ,több mint a fele külföldről jött.
mnnb
2018-02-24 at 13:05
Mitől ilyen elhízottak ezek a kivénhedt a kádári diktatúra még ma is népen élősködő párttitkárai?
Krisztina
2018-02-24 at 13:12
Sok a nyugdíj. Volt egy régi komcsi katonatiszt ismerős, kinek a nyugdíja 2000-ben 204000 Ft volt. Na számold ki, akkor most mennyi? Szerinted miért a Gyurcsány bandában tengeti az összes szerény nyugdíjas életét. Mint a Simon az éhség menettel.
Edwin
2018-02-24 at 13:47
Magas nyugdíj jószerével abból a rendszerből csak annak jutott, aki káder volt vagy azoknak valamien csókos rokona.
Szexuális zaklatás Panda
2018-02-24 at 12:36
ja Pápua Új-Guinea-n te agyhalott milliárdos szar!
Szexuális zaklatás Panda
2018-02-24 at 12:32
és ezek a retkes vérkommunista nyuggerek hányszor buktak hogy ott basszák a kurva anyjukat?Remélem ezek közül sok fog megdögleni április 8-ig.