ps-videó
Harminckét éve született meg Németország (PS-Videó!)
1990. október 3-án jelentették be Németország újraegyesítését, ezzel a korábbi szocialista blokkhoz tartozó Német Demokratikus Köztársaság hivatalosan is csatlakozott a Vasfüggöny túloldalára került Német Szövetségi Köztársasághoz. A nevezetes bejelentés véget vetett a német állam 45 éves megosztottságának, szimbolikusan pedig a hidegháborút is lezárta, hiszen ezek a területek a szovjet–amerikai szembenállás – az európai hatalmi játszma – során mindvégig kulcsfontosságúak maradtak.Különvélemény – A baloldali politikusoknak sikerült trendet csinálniuk a rendőrök provokálásából
Megszokhattuk, hogy az elmúlt évtizedben minden balos tüntetésen kellékként használják az ellenzéki politikusaink a helyszínen tartózkodó rendőröket. Megszokott az is, hogy addig provokálják őket, amíg eljárást nem kezdeményeznek velük szemben, ami tökéletesen biztosítja számukra az óhajtott áldozati pózt. Hogy mindez miként ragadt át az arra fogékony közönségre, az a Különvélemény aktuális epizódjából kiderül. Nézzétek vissza a teljes beszélgetést!Ákos a PS-nek: Sosem érdekelt, hogy mit gondolnak a hitemről (videó!)
Exkluzív interjút adott a PestiSrácoknak Kovács Ákos előadóművész, amelyben őszintén beszélt világnézetéről. A hazai zenei élet ikonjaként emlegetett művészt annak apropóján kérdeztük, hogy egy évvel ezelőtt, az 52. Eucharisztikus Kongresszuson ingyenes koncertet adott, amely miatt a haladó-független sajtó természetesen azonnal támadásba lendült. De ő volt az a magyar zeneszerző is, akit új himnusz megírására kért fel Erdő Péter bíboros. Az interjúból kiderül, miként készült el ez a dal, valamint azt is megtudhatják, hogy az énekes miként vélekedik Istennel való kapcsolatáról. Szavai szerint "nagy szükségünk lesz a hitre, mert abban az időszakban, ami ránk vár, nagy feladat vár a keresztény közösségekre". Úgy fogalmazott: egymás számára reménnyé kell váljunk. Kérdésre válaszolva azt is kifejtette, mit gondol a jelenkor kihívásairól, miért gondolja elhibázottnak az eddigi zöldpolitikát és annak következményeit, de az is kiderül: néhány éve még konteónak tartotta, hogy világméretű válság következhet be. A jelenlegi energia- és élelmiszerválság, valamint a migráció témában is kíváncsiak voltunk arra, mit gondol az énekes, aki arról is beszélt stábunknak, hogy egy nemzetségként gondol a hívő közösségekre, hiszen "Istenre emeljük tekintetüket és rá bízzuk életünket".Exkluzív PS-interjú Ákossal! (ELŐZETES)
Exkluzív tartalommal jelentkezik a PestiSrácok.hu, hiszen Kovács Ákos énekessel, vagy ahogy mindenki ismeri, Ákossal beszélgettünk, akivel többek között együtt tekintettünk vissza az 52. Eucharisztikus Kongresszusra, amelyet Budapesten tartottak 2021. szeptember 5–12. között. Ákos volt az a magyar zeneszerző, akit Erdő Péter bíboros felkért arra, hogy a világméretű eseményre egy új himnuszt írjon. A szombati napon debütáló, teljes terjedelmű beszélgetésből megtudhatjátok azt is, hogyan készült el az új, "régi" himnusz; Ákos beszél az Istennel való kapcsolatáról, és arról is, hogy milyen párhozamot vélt felfedezni az 1938-as és a 2021-es Kongresszus között. Nézzétek meg az előzetest, szombaton pedig a teljes interjúval jelentkezünk!Varga Judit: Fontos üzenet a jobboldali közösség számára, hogy maradjunk együtt és legyünk erősek (PS-videó!)
A Bálványosi Szabadegyetemen Varga Judit igazságügyi miniszter a PestiSrácok.hu-nak adott villáminterjúban több, promt témában is kifejtette véleményét. Kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: az elsöprő áprilisi választási győzelemről az Európai Parlament képviselői próbáltak inkább nem beszélni, csakúgy, mint ahogy a balliberális média sem számolt be róla részletesen. Hozzátette: az európai konzervatívok számára bátorságot és lendületet, egyfajta dinamikát adott a negyedjére is kétharmados felhatalmazással megválasztott Orbán-kormány sikere. Varga Judit úgy véli: rengeteg közös nevező van ezekkel a patrióta, konzervatív közösségekkel Európa-szerte. A tárcavezető aláhúzta: a 2024-es választások előtt az az igazán nagy üzenet számunkra, hogy "szerezzük meg a szövetségeseinket és legyünk képesek elhinni, hogy legyőzhető az európai baloldal. Fontos üzenet a jobboldali közösség számára, hogy maradjunk együtt és legyünk erősek, főleg a józanság talajára visszajusson az európai elit politikája" - hangsúlyozta Varga Judit Tusnádfürdőn. A kormánypárti politikus a PestiSrácok.hu kérdésére válaszolva arról is beszélt, hogy miért gondolja úgy, hogy nemsokára az elhibázott uniós politika miatt komoly társadalmi hasadás következik be a nyugati országokban. Varga Judit a jogállamiságról is kifejtette véleményét, amennyiben kíváncsi arra, hogy pontosan miként definiálná a vitatott fogalmat, hogyan látja Európa jövőjét, nézze meg videónkat!Tusványos '22: párbeszéd, párbeszéd, párbeszéd - PS-interjú Sándor Krisztina főszervezővel a nulladik napon (videó!)
Idén két év kényszerszünet után ismét megrendezik Tusnádfürdőn a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet. 1990 óta a határon túli és az anyaországi magyarság legfőbb találkozási helye a Tusványos. A rendszerváltást megelőző időszakban a kommunista rezsimek lemondtak az összes erdélyi és a többi, trianoni határokon kívül rekedt magyarról. Ezt a sebet kezdte el begyógyítani 1990-től kezdve Tusványos. Mára a szabadegyetem lett a magyar-magyar és a magyar-román párbeszéd legfőbb színtere. Az eseményt hagyományosan az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács és a Fideszhez is köthető, Kisebbségekért Pro Minoritate Alapítvány szervezi. A 31. Tusványos fő témái a nemzetpolitikán, a magyar-magyar - és a magyar-román párbeszéden kívül természetesen a szomszédban zajló háború, illetve Európa jövője. Ferkó Dániel Sándor Krisztinával, Tusványos főszervezőjével, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnökével készített interjút.Tusványos a nulladik napon - Ferkó Dani jelenti (PS-videó)
Két év kihagyás után ismét rajtol az immár 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem, közismert nevén a Tusványos. Ezúttal a Covid sem lesz képes megakadályozni, hogy közel 70 ezer fiatal és idős, erdélyi és anyaországi magyar gyűljön össze a székelyföldi Tusnádfürdőn. Idén is lehet majd rövidnadrágos politikusokkal találkozni a fesztiválon, lesz magyar-magyar politikusi csörte, és természetesen nemzetpolitika minden mennyiségben. Orbán Viktor miniszterelnök szombaton tartja meg hagyományosnak mondható politikai helyzetértékelését. A Pestisrácok.hu csapata azonban már a 0. napon a helyszínen járt.Exkluzív PS-videó a déli határról!
Tíz percben foglaltuk össze, mi minden történik most a déli határon. A kerítés túloldalán, csak Horgoson százával táboroznak az illegális bevándorlók, szinte kizárólag fiatal férfiak. Elhagyatott romos épületekben tanyáznak, vagy éppen a határátkelő mellett sátraznak, de a település központjában is mindenhol ott vannak, ami félelemmel tölti el az ott élő magyarokat. A határ magyar oldalán rendőrök, mezőőrök, polgárőrök őrzik, pásztázzák egész nap a külső területeket, hogy megállítsák az immár naponta többször tucatjával átjutó határsértőket. A migránsok a kukoricásban szurikátáznak, a sétáltatók meg dolguk végeztével jelentenek az embercsempésznek, majd leülnek a rendőrség épülete elé, várva, hogy visszavigyék a kerítésen túlra és felvehesse az újabb csoportot. Van, akinek a migráció egy éveken át tartó kísérletezés egy jobb élet reményében, és olyan is akad, akinek jó üzlet. Egy biztos: a határvidéken élőknek folyamatos félelem, aggodalom, a nyugodt békeidők vége, azoknak pedig, akik a határt védik, részben családjuk biztonságáért, részben schengeni kötelezettségből jelenleg egy végtelennek tűnő szolgálat.A hagyományos családmodell mellett álltak ki a keresztények a Pride napján (PS-videó!)
A hagyományos családmodell melletti kiállás volt a célja annak a rendezvénynek, melyet „Őrtüzek gyúlnak” címmel hirdettek meg szombaton. Stábunk a helyszínen forgatott, a Deák téren azonban nem csupán a hívő emberek, hanem a Pride résztvevői is felbukkantak. A finoman szólva is különös öltözékben feltűnősködő fiúk, lányok, illetve "valamilyen" nemű emberek közül többen kinevették vagy gúnyolták a keresztényeket, legtöbbjük viszont ahhoz már nem volt elég bátor, hogy kameránk előtt is felvállalja cinikus véleményét. Persze az is kiderült, hogy a gúnyolódók közül többeknek szinte semmilyen fogalmuk sincs arról, miért is kell kiállni az LMBTQ mellett, és arra sem tudtak választ adni, miért homofób a magyar kormány.Ajánljuk még