Pesti Srácok

A hagyományos családmodell mellett álltak ki a keresztények a Pride napján (PS-videó!)

null

A hagyományos családmodell melletti kiállás volt a célja annak a rendezvénynek, melyet „Őrtüzek gyúlnak” címmel hirdettek meg szombaton. Stábunk a helyszínen forgatott, a Deák téren azonban nem csupán a hívő emberek, hanem a Pride résztvevői is felbukkantak. A finoman szólva is különös öltözékben feltűnősködő fiúk, lányok, illetve "valamilyen" nemű emberek közül többen kinevették vagy gúnyolták a keresztényeket, legtöbbjük viszont ahhoz már nem volt elég bátor, hogy kameránk előtt is felvállalja cinikus véleményét. Persze az is kiderült, hogy a gúnyolódók közül többeknek szinte semmilyen fogalmuk sincs arról, miért is kell kiállni az LMBTQ mellett, és arra sem tudtak választ adni, miért homofób a magyar kormány.

Az evangélikus templom közelében felállított színpadon a történelmi felekezetek lelkipásztorai mellett orvos, szociálpolitikus és újságíró is beszédet mondott, az eseményen feltűntek a patrióták is. A rendezvényen elhangzott: eddig nem volt szükség arra, hogy a keresztények kiálljanak a normalitás mellett, de elkövetkezett ennek az ideje. Az Ádám-Éva Misszió által életre hívott rendezvényen mások mellett Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek, Osztie Zoltán katolikus pap, Tárkányi Ákos szociálpolitikus, Muzslai Gábor és Etelka, a 2=1 házasmisszió vezetői és Vágvölgyi Gergely, a Vasarnap.hu főszerkesztője is felszólalt. Kifejtették: a gender-ideológia nem tiszteli sem a kereszténységet, sem annak képviselőit, sőt, a normalitást sem, már a keresztből is gúnyt űznek. Stábunk kérdésére válaszolva többen arról beszéltek, hogy valóban nagy gondot jelent a genderpropaganda előretörése, mert visszafordíthatatlan, káros folyamatot indítanak el. Volt, aki úgy vélte:

Egy fiatal srác szerint a kereszténységben az összetartás a legvonzóbb számára, ami felekezettől és nemzeti hovatartozástól függetlenül is erősnek bizonyul. Budaházy Edda Szilágyi Ákossal és Gaudi-Nagy Tamással érkezett, akik a PestiSrácoknak azt mondták: küzdelmes nap áll mögöttük. Megtudtuk, kisebb konfliktus is kialakult a Fővám térnél, ahol az "Amnesty zsoldosai" felvonultak előttük, majd határozott fellépésüknek köszönhetően visszahőköltek. Budaházy Edda úgy fogalmazott, nem a homoszexuálisokkal, hanem a homoszexuális propagandával van gondjuk. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője arról is beszélt, a gyermekvédelmi törvény már életbe lépett, Gaudi-Nagy Tamás ismertetése szerint ez alapján már komoly szankciókkal lehet sújtani azokat, akik a 18 év alattiaknak szóló szexuális propagandát terjesztik.

PestiSracok facebook image

- hangsúlyozta Gaudi-Nagy Tamás.

Stábunknak többen arról beszéltek, a Pride résztvevői között leginkább külföldieket láttak, a PestiSrácoknak azonban egy magyar biszexuális lány nyilatkozott arról, hogy 13 évesen ismerkedett meg a genderideológiával az internet segítségével. Elmondása szerint azért megy a Pride-ra, hogy kiálljon a hite mellett, ami nem más, mint az elfogadás. A keresztény rendezvény fókuszában pedig arra a megbonthatatlan szeretetkötelékre hívták fel a figyelmet, mely szerint a család egy nő és egy férfi szövetsége, s melyből gyermekek születnek. A konzervatív emberek jelenlétükkel a hagyományos családmodell – ahogy fogalmaznak: az Isten szerinti család – mellett álltak ki.

Nézzék meg helyszíni összefoglalónkat, higgyék el, érdemes!

Operatőr: Ragács András

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.