Ma valószínűleg nem tudjuk meg, hogy ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke, de már világosan látszik, hogy az amerikai progresszió nem volt képes legyőzni a nagybetűs Amerikát. Trump sokkal jobban szerepel, mint azt a közvélemény-kutatások jósolták (a szakmailag megbízhatóak is), ami azt jelenti emberi nyelvre lefordítva, hogy a Trump-szavazók már tömegesen titkolják a politikai nézeteiket, mert akkora a liberális nyomás a konzervatívokon. Más országban ezt már minimum hibrid rezsimnek, de inkább diktatúrának neveznénk.
Nem sikerült tömeges protestszavazást provokálnia a demokratáknak, sokkal inkább úgy látszik, hogy a Trumpra adott szavazatok fejeznek ki valamiféle ellenkezést, ahogy négy éve is, most is az agyatlan, elmebeteg progresszióval szembe helyezkedő amerikaiak választják meg Trumpot. Amerika már-már végzetesen kettészakad, nem a bőrszín mentén, ahogy azt a hülye progresszívek hiszik, hanem a normálisak és az elmebetegek útja látszik végérvényesen kettéválni. Első rátekintésre a feketék, a latínók és egyéb kisebbségek is egyre nagyobb számban és arányban szavaznak a republikánusokra, és még Trumpra is.
A szenátus szinte biztosan a republikánusoké marad, vagyis a demokraták nem tudják törvénymódosítással elfoglalni a Legfelsőbb Bíróságot, amelyet a konzervatívok éppen most foglaltak vissza a liberális ultráktól. A demokraták, a “nagy demokraták” természetesnek veszik, hogy a Legfelsőbb Bíróság az övék és ennek birtokában folyamatosan tolhatják az elmebaj irányába az alkotmány értelmezését. Amerika nem a népakaratból lett olyan amilyen mostanra, a lassan negyvenéves folyamatos liberális agymosás ellenére sem, hanem azért mert a demokraták folyamatosan jogászkodással, az alkotmány nyilvánvaló ultraliberális átértelmezésével számtalan abszurd emberi jogot és procedúrát erőltettek rá Amerikára.
Obama elnöksége azonban ráébresztette a normális embereket, hogy hová vezet a liberális szélsőségesek Fehér Házba kerülése. Obama ellen mindkétszer erősen centrista republikánus indult, később mindkettő tulajdonképpen át is állt a demokratákhoz. Alapvető dogmának tűnt Trumpig, hogy csak középről lehet elnökválasztást nyerni. Amikor Sanderst kicsinálta a Clintont támogató demokrata pártvezetés, azonban nem egy centrista jelöltet részesítettek előnyben, hanem csak a saját emberüket, a deep state egyik arcát akarták beültetni a tutiba.
De mire 2016 lett, a demokraták annyira radikalizálódtak, amire Clinton jelöltségével még rá is tettek egy lapáttal, hogy már Trump is centrista jelöltnek számított tulajdonképpen, a centrista jelöltek hagyományos sótlansága, unalmassága nélkül. A nagy pártok centrumainak hagyományos együttműködése teljesen a múlté lett, pedig senki sem gondolta, hogy a Bill Clinton körüli botrányok vagy Bush első győzelmének körülményei után még tovább lehet rombolni az amerikai politikai közhangulatot. Botrány botrányt követ emberemlékezet óta, és gyakorlatilag végtelen távolságra került egymástól a két politikai oldal. Mindezt úgy, hogy a republikánusok nagyon erősen bemozdultak az eredeti politikai közép felé. Még a fontos identitáspolitikai kérdések egy részének esetében is megtették ezt. Gyakorlatilag minden nyugati országban bekövetkezett ez, az egész politikai élet elmozdult a liberális szélsőségek irányába.
A kérdés az, hogy milyen hatással lesznek Amerikára a választás utáni események. Az biztos, hogy a választás jogi úton fog eldőlni, mert mindkét fél érdeke, hogy gyengítse a másik pozícióit a választás legitimitásának kétségbe vonásával. A BLM és az egyéb progresszív hordák pedig Bidenék győzelme esetén is felhasználhatják a helyzetet arra, hogy megpróbáljanak leszámolni a vidéki és konzervatív Amerikával. Ezeket a bandákat nem ellenőrzi senki, a jobbos milíciákat ellenben árgus szemekkel figyeli az FBI és minden más titkosszolgálat is. Ha Trump nyer, akkor meg annál inkább fennáll annak a lehetősége, hogy megpróbálkozzanak valamivel. Arról nem is beszélve, hogy a demokraták az elnökség megszerzése esetén mekkora nyomást akarnak helyezni az amerikai társadalomra, mennyire lesznek kénytelenek megfelelni a saját szélsőségeseiknek.
Tüntető rendőrrel kiabál az amerikai elnök-, valamint képviselőházi és részleges szenátusi választások éjszakáján Los Angelesben 2020. november 3-án.
MTI/AP/Ringo H.W. Chiu
Annak a politikai és társadalmi jelentősége sem lényegtelen, ha túl hamar megkérdőjeleződik Biden alkalmassága. Kamala Harris elnökségéről legalább annyira szól ez a választás, mint Trumpéról vagy Bidenéről. Biden jelölésével a Demokrata Párt elismerte, hogy nem tud olyan nőnemű és kisebbségi elnökjelöltet állítani, akit le lehetne nyomni az amerikaiak torkán. Kerülőúton akarnak nőt juttatni a Fehér Házba, mert a haladás nem állhat meg ugyebár.A kampány tapasztalatai alapján ugyanis nagyon nehéz lesz eladni, hogy a demokraták nem tudták már jóval korábban, Biden milyen állapotban is van. Amilyenek most az amerikai közállapotok most, a republikánusok előbb adnak női elnököt, mint a demokraták.
Különösen illik most az amerikai helyzetre Faludy György Pokolbéli víg napjaim című könyvének egyik gyöngyszeme. A talán Lorsy Ernő nevű újságíró (létező személy) valami olyasmit mond, hogy sosem a legjobb vagy a legrosszabb történik meg, hanem mindig a legundorítóbb. Jelen esetben az lett volna a legjobb, ha Trump egyértelműen győz. Az lett volna a legrosszabb, ha Bidenék nyernek. De a legundorítóbb következik be jól láthatóan, valaki éppen csak nyer majd, sok-sok jogászkodás után, és minden megy úgy tovább, hogy a nagy problémák megoldatlanok és kezeletlenek maradnak.
Legfőképpen azért van ez így, mert az amerikai politikai, gazdasági és kulturális elit egyre kevésbé képes megfelelni a világhatalmi pozícióból következő intellektuális kihívásoknak, sőt már a saját országának kormányzása is túl nagy kihívást jelent neki. És amúgy milyen demokrácia, milyen világhatalom az, ahol napokat, esetleg heteket kell várni egy ilyen jelentőségű országos választás végeredményre?
Vezető kép: MTI/AP/Wilfredo Lee
Facebook
Twitter
YouTube
RSS