Pesti Srácok

Parragh László: hatalmas segítség a kamatmentes újraindítási gyorskölcsön a vállalkozásoknak

Parragh László: hatalmas segítség a kamatmentes újraindítási gyorskölcsön a vállalkozásoknak

A kamatmentes újraindítási gyorskölcsön több tízezer kisvállalkozásnak jelenthet segítséget; a leginkább bajba lévőket célozza, amelyeknek a – legfeljebb – tízmillió forint óriási segítség – nyilatkozta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke az M1 aktuális csatornán.

A jogosultak körét valamilyen automatizmussal határozzák meg, feltehetően a tevékenységi számok (teáor) alapján. Mindenképpen ebbe a körbe tartoznak a vendéglátás és a turizmus vállalkozói, illetve ezek kiszolgálói, például a taxisok, beszállítók. A gazdasági nyitásról azt mondta: erre akkor lesz lehetőség, ha a lakosság felét beoltották, ami 3-4 millió oltást jelenthet.

– hangsúlyozta, megemlítve a turizmus nyárra várható berobbanását. A válság előtti szintjére a gazdaság 2022-re kapaszkodhat vissza véleménye szerint. Lesznek olyan területek, amelyek a járvány alatti működési szinten maradhatnak: ilyen például az elektronikus kereskedelem vagy az elektronikus bankolás, emellett azonban a munkaerőpiacon visszarendeződés is lesz. Parragh László a világon mindenhol célnak nevezte az oktatás és a gazdaság közelítését, és azt mondta, reálgazdasági igényeknek megfelelő munkaerőtudást kell adni a fiataloknak.

PestiSracok facebook image

– emelte ki. A jövőben a zöldenergia, a digitalizáció, a robottechnika és az informatikai fejlesztések kerülnek előtérbe, és kiemelten fontosnak nevezte a nemzeti erőforrások felhasználását, például az agráriumban, az élelmiszeriparban. A kamara elnöke aggályosnak nevezte a budapesti turizmus szerkezetét, és károsnak nevezte a buliturizmust. Úgy vélte, a magasabb színvonal felé lenne érdemes mozdulni, ez pedig szavai szerint a kerületek polgármestereinek felelőssége is a helyi szabályozásokon keresztül. Az adórendszerről Parragh László azt mondta: folytatni kell az egyszerűsítést és a digitalizációt a vállalkozásoknál, hiszen a kkv-k munkaidejének 5-6 százalékát a könyvelés teszi ki. A távmunkáról pedig azt mondta, valamilyen formában maradni fog, vélhetően nagyobb arányban, mint a járvány előtt.

– mondta, megemlítve, hogy nem kellene korlátozni azokat a cégeket, amelyek home office-ban szeretnének működni. Hozzátette, hogy a munkerőhiányon is segíthet a megoldás, és a nyugdíjasokat, kismamákat, egyetemistákat, mozgáskorlátozottakat is be lehetne kötni a munkaerőpiacra.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.