Pesti Srácok

Egy kis germán káosz: nem sikerült első körben megválasztani Friedrich Merzet Németország új kancellárjának

Egy kis germán káosz: nem sikerült első körben megválasztani Friedrich Merzet Németország új kancellárjának

Az első szavazási körben nem sikerült megválasztani kedden a német szövetségi parlament alsóházában (Bundestag) Friedrich Merzet Németország új kancellárjának. Németország újkori történelmében először fordult elő, hogy nem lett kancellár az első fordulóban.

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) kancellárjelöltje 310 támogató szavazatot kapott a 630 tagú Bundestagban, ahol az első körben 621 szavazatot adtak le. A megválasztásához a törvényhozók abszolút többségének támogatása, vagyis 316 voks kellett volna. "Friedrich Merz képviselő nem szerezte meg a szükséges 316 szavazatos többséget. 310-en szavaztak igennel, 307-en nemmel, hárman pedig tartózkodtak Merz kancellárságát illetően, amivel elmaradt a megválasztásához szükséges abszolút többségtől, a 316 szavazattól. A szavazás után a CDU-s Julia Klöckner házelnök az ülést berekesztette, hogy a frakciók vezetőivel tárgyaljanak.

Az Alaptörvény 63. cikkének második pontja értelmében nem választották meg a Német Szövetségi Köztársaság szövetségi kancellárjának" - jelentette be az első szavazás eredményét Julia Klöckner, a Bundestag elnöke. A Merz mögött álló új kormánykoalíció pártjai - a CDU, illetve bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) - együtt összesen 328 képviselővel rendelkezik a szövetségi parlamentben.

A német alkotmány szerint a Bundestagnak 14 napja van arra, hogy abszolút többséggel megválassza a kancellárt, ezt követően már az egyszerű többség is elegendő lehet. Németország második világháború utáni történelmében nem volt példa arra, hogy a kancellárjelöltnek az első szavazáson ne sikerüljön megszereznie a szükséges többséget.

Forrás, fotó: MTI
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.