Pesti Srácok

Egy titokzatos adománygyűjtő felület segítségével gyűjt pénzt az ellenzék

Egy titokzatos adománygyűjtő felület segítségével gyűjt pénzt az ellenzék

Gyurcsányékegy titokzatos, zavaros hátterű külföldi adománygyűjtő felület segítségével gyűjtenek pénzt. Azonban, ha megkapargatjuk a felszínt, akkor a szálak megint csak Amerikába, és az amerikai baloldalhoz köthető szervezetekhez vezetnek – írja a Tűzfalcsoport.

Az oknyomozó portál emlékeztet, hogy 2023 végén több baloldali párt újabb adománygyűjtésbe kezdett. Így tett a Demokratikus Koalíció is. Maga Gyurcsány Ferenc jelentette be az adománygyűjtést. Azonban feltűnt, hogy a pénzt egy Lunda nevű weboldalon gyűjtik Gyurcsányék.

PestiSracok facebook image

– írja a Tűzfalcsoport, akik felhívják a figyelmet arra is, hogy maga a webfelület már eleve úgy hirdeti magát:

Rövid keresés után kideríthető, hogy a Lunda nem más, mint a Datadat egyik fejlesztése. A szervezet a saját weboldalán ezt próbálja elrejteni, helyette ezt írják:

A cégadatok szerint egy osztrák cég, amelyiknek a weboldala már ismerősebben csenghet, ugyanis nem más, mint a datad.at.

– írja a Tűzfalcsoport. Tehát majdhogynem egyidőben azzal, hogy Gyurcsányék elkezdtek pénzt kalapozni egy, a Datadat által lefejlesztett felületen, az amerikai Action Network bejelenti, hogy integrálja a saját rendszereibe a Lundát. Az Action Network volt egészen konkrétan az a weboldal, amely lebuktatta Korányiékat, hiszen ott derült ki, hogy csupán 11 adomány érkezett be hozzájuk, és mégis sikerült 4 milliárd forinttal megtámogatniuk a baloldal kampányát.

A teljes cikk ITT olvasható.

Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.