Pesti Srácok

Elemző: érthetetlen, hogy a Jobbik az egyszer már megbukott néppárti irányt akarja folytatni

null

Farkas Örs az M1-en elemezte a párt szombati tisztújító kongresszusának eredményét, azt, hogy 54-46 arányban Sneider Tamást választották a Jobbik elnökének Toroczkai Lászlóval szemben.

A politikai elemző szerint az ellenzéki párt a legfontosabb kongresszusán van túl, amelyen nem is annyira személyek, hanem inkább a párt identitása került a tagság elé, és amelyen a Vona Gábor eddigi elnök által megkezdett út folytatása mellett döntöttek. Farkas Örs ugyanakkor megjegyezte: nem lát logikát abban, hogy miután a pártelnök lemondott, amiért az általa kitalált politikai út nem járt sikerrel, érkezik egy új pártvezetés, ami ezt az irányt akarja folytatni. Farkas Örs szerint a Jobbik nem ismeri fel: az a probléma azzal az iránnyal, hogy nemzeti néppárttá szeretne válni, hogy már létezik egy nemzeti néppárt, a Fidesz. Az elemző azt is mondta, hogy az április 8-i választáson az egyébként szélsőjobboldali párt baloldali szavazatokkal érte el az eredményét.

- értékelt Farkas Örs, aki szerint a párt radikális tagjai inkább előbb mint utóbb azt fogják mondani, hogy ezt nem vállalják tovább.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; vezető kép: MTVA

Ajánljuk még