Élet a G-nap után: Szerető Szabolccsal egészült ki a hivatásos rettegők klubja

Antropológiai alámerülésünk sorozata ezúttal a Budai Liberális Klub meglátogatásában teljesedett ki, mivel lebírhatatlan vágyat éreztünk arra, hogy megnézzük Szerető Szabolcsot, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettesét, ahogy dávidibolyázik egyet Haraszti Miklós, Tamás Pál és a 444-es Rényi Pál Dániel társaságában

Az emlékezetes G-nap óta nagy utat járt be a Magyar Nemzet. A szerkesztőség egyik fele, akik szerint Orbán nem geci, a Magyar Időkhöz távozott, a másik fele meg megpróbált úgy tenni, mintha mindig is kritikus értelmiségi magaslatáról nézett volna le a lábai között fodrozódó közéletre. Ez Szerető Szabolcsnak annyiban sikerült, hogy 25 idősödő budai értelmiségitől és Vágó Istvántól megkapta a kitöltött búcsúcédulát, ő már a „jófiúk” közé tartozik.

Szerető már “hadjárat” áldozata

Nagyon éles fordulatot látok 2014-től, a Fidesz második kétharmados kormányzásától. Nagyon erőteljes koncentrációt és a kritikus sajtó, a független nyilvánosság ellen indított új minőségű támadást, azaz egy hadjáratot. De azért az gondolom, ha 1990-től nézzük a média működését, akkor különböző módokon, különböző hatásfokkal, de gyakorlatilag minden kormány erőteljesen igyekezett befolyásolni, vagy irányítani a sajtó egy részét

– szörnyülködött Szerető Szabolcs.

Egyéb leszűrhető tanulsága nemigen volt a pódiumbeszélgetésnek. Némi sajtótörténeti összefoglaló és “könnyed aggódás a sajtószabadságért” után nem történt semmi. Tamás Pál meggyónta, hogy mikor az MSZP delegáltja volt a Népszabadság felügyelőbizottságában, akkor nem volt képes elérni az újság modernizálását, a nyugati példákhoz hasonló több lábra állást, és ennek tejesen természetes következménye lett az újság megszűnése. Ahogy fogalmazott, a nyomtatott, írott sajtót önmagában nem tartja el a közönsége, egy ilyen típusú termék nem lehet életképes. Itt vártunk valami rogánozást, helikopterezést, de hiába. A Népszabadság megszűnése miatt a korszellemet, a világmindenséget kell okolni.

Hatvannegyvenhatvannegyvenhatvennegyven….

Haraszti Miklós azért megpróbált megfelelni az elvárt szerepének és megtalálni Orbánt abban, hogy a külföldi sajtótőkések Fülig Jimmyként elvesztették érdeklődésüket a magyar közéleti újságok iránt, de ezzel csak Szerető Szabolcsot sikerült rábírnia a hitvállalásra, szerinte (vö. Dávid Ibolya) 60-40 százalékos arányban tehető felelőssé a Népszabadság megszűnésében Orbán Viktor és az illiberális állam, valamint a világmindenség. Nyilván a világmindenség az ártatlanabb ebben az ügyben. Is.

Nacionalizmus mindenütt!

Mindenütt növekszik a nemzetiesítő, illiberális vágy, aminek mindenütt a nacionalizmus az ideológiája, pedig a posztkommunista demokráciák történetében korábban csak a szélsőjobb dühöngött a külföldi sajtótőke ellen

– jelölte meg a legfőbb veszélyforrást Haraszti Miklós.

Ami közös volt a szereplőkben, életkortól és származási szubkultúrától függetlenül, hogy nosztalgikus emlékeket táplálnak a rendszerváltozás körüli monolit sajtóstruktúra iránt, amikor is az intézményes média egyfajta nevelő, tanító szerepet töltött be a társadalomban. A kommunikáció egyirányú volt, nem lehetett feleselni, ha az ostoba nép pedig ennek ellenére rosszul szavazott, akkor le is lehetett cseszni őket csodálatos publicisztikákban.

Az intézményes sajtó nem csak Magyarországon hanyatlik, globális jelenség. De a Népszabadságnál az látszik, hogy noha volt mögötte belpolitikai szándék a megszüntetésére, de mára esély nem lenne újraindítani

– érvelt Rényi Pál Dániel.

De a világ megváltozott, csak a liberálisok maradtak meg régi vágású úriembernek az örökkön örökké tartó haladás jegyében, akik szerint a kormányzati beavatkozás ellen kormányzati beavatkozással kell küzdeni, azaz a kormányzatnak meg kell teremteni a független sajtó anyagi feltételeit, hogy a kormány ne avatkozhasson bele.

Ásítottunk, távozunk.

Vezető képen Szerető Szabolcs látható.