Életében jelen van az egész XX. század – A százéves Keleti Ágnes fantasztikus pályafutása
Százéves lett a legidősebb élő olimpiai bajnok, Keleti Ágnes tornász. A Helsinkiben, illetve Melbourne-ben megrendezett játékok magyar hőse – aki öt olimpiai aranyérmével mindmáig a legeredményesebb női olimpikonunk – 1956-ban elhagyta Magyarországot és évtizedeken keresztül Izraelben élt. Néhány éve hazatelepült, immáron ismét itt él közöttünk, szerencsére jó egészségben. A jeles évforduló alkalmából különleges életútja felidézésével tisztelgünk Keleti Ágnes előtt.
Keleti Ágnes – még Klein Ágnesként – 1921. január 9-én született Budapesten, egy húskereskedéssel foglalkozó zsidó nagypolgári családban. A családi legendárium szerint édesapja nem volt különösebben elragadtatva Ágnes születésekor, ugyanis mindenáron fiút szeretett volna. A megváltozhatatlan helyzetbe azonban nem csupán belenyugodott, de igazi „fiús” lányt igyekezett nevelni Ágiból, aki a legkülönfélébb sportágakba kóstolt bele már egészen kis korától kezdve.
A cselló és a torna közül végül a torna győzött
Evezett, tornázott, rendszeresen túrázott a Börzsönyben, miközben a szellemi fejlődése is biztosítva volt, hiszen a család állandó nézője volt az operaház, a zeneakadémia és a nagyobb pesti színházak előadásainak.
Keleti Ágnes fiatal korában maga is csellózott, méghozzá olyan komolyan, hogy egy ideig művészi ambíciókat is dédelgetett. Ám a sport lett végül a „befutó”.
1938-ban a Vívó és Atlétikai Clubban (VAC) kezdett el versenyszerűen sportolni, majd később a Nemzeti Torna Egylet (NTE) színeiben folytatta. Tehetsége vitán felüli volt, de emellett alkata és ruganyossága is kiemelte őt társai közül. Mire azonban jöttek volna a nemzetközi szintű eredmények is, kitört a második világháború, ami miatt az 1940-es és az 1944-es olimpia is elmaradt.
A személyes tragédiák is utolérték Keleti Ágnes családját: az 1944. március 19-i német megszállás után elhurcolták családtagjai nagy részét a náci koncentrációs táborokba, ahonnan édesapja és több más hozzátartozója sajnos nem tért haza. A tornásznő megvásárolt papírokkal, Juhász Piroskaként, egy Szalkszentmártonban tevékenykedő szűcsmester inasaként vészelte át a háború utolsó évét.
1945-ben visszatért a tornacsarnokba, újrakezdte a sportot. Rendkívüli képességeit mutatja, hogy a kényszerű kihagyás ellenére csakhamar ugyanarra a szintre jutott, mint ahol előtte volt. A fő motivációt a londoni olimpia (1948) jelentette számára, amelyen eredményeivel „robbantani” készült. Azonban elképesztő pechje volt: már odakint, Angliában egy lengőgyűrű-gyakorlat utáni leérkezésnél bokaszalag-szakadást szenvedett, amellyel elúszott nemhogy az aranyérem reménye, de maga az olimpiai szereplés is.
Keleti Ágnes azonban nem adta fel. Folytatta a versenyzést annak ellenére is, hogy huszonhét évesen már nem számított éppen fiatal tornásznak. A Helsinkit megelőző olimpiai felkészüléshez az 1949-ben Budapesten megrendezett főiskolai világbajnokság adta meg az igazi értelmet. Keleti Ágnes hat érmet, négy aranyat nyert, ami nemcsak azt mutatta meg, hogy teljesen felépült az egy évvel korábbi sérüléséből, de azt is, hogy továbbra is a világ legjobbjai közé tartozik.
Helsinkiben nyert először
Az 1952-es, Helsinkiben megrendezett játékok máig a magyar sport legeredményesebb olimpiájának számítanak. Keleti Ágnes számára is emlékezetes, hiszen itt nyerte első olimpiai bajnokságát, méghozzá talajon, a verhetetlennek hitt Marija Gorohovszkaját legyőzve. Ezzel elérte ugyan az álmát, olimpiai bajnok lett, sőt, további három érmet is nyert, mégsem volt teljesen elégedett és hallani sem akart a visszavonulásról. Ennek okát a következőképpen fogalmazta meg az életéről szóló könyvben:
Hogy miért folytattam ezután is a tornát, amikor már harmincegy éves is elmúltam, nem tudom pontosan megfogalmazni. Talán azért, mert a gerendán csak negyedik lettem, pedig úgy éreztem, hogy az én gyakorlatom volt a legjobb, de az is lehet, hogy azért folytattam, hogy viszontláthassam Verát Ausztráliában.
Igen, már akkor tudott dolog volt, hogy a következő olimpiát Melbourne-ben rendezik majd, Keleti Ágnes testvére, Vera pedig akkor már évek óta a „kenguruk szigetén” élt. Ez is komoly hajtóerőt jelentett számára a folytatáshoz. S amint London után a budapesti főiskolai vb, úgy Helsinki után a római torna-világbajnokság (1954) adta meg a végső lökést az olimpiai felkészüléshez. Felemás korláton szerzett világbajnoki címe, a csapattal nyert ezüst-, valamint a gerendán szerzett bronzérme egyaránt arra ösztökélte, hogy hiába múlt el jócskán harminc éves, tartson ki Melbourne-ig.
Melbourne hőse lett
Az élet tökéletesen igazolta a döntés helyességét: az 1956-os melbourne-i olimpia Keleti Ágnes olimpiája lett.
A kéziszer-csapat tagjaként Bodó Andrea, Kertész Aliz, Korondi Margit, Köteles Erzsébet és Tass Olga társaságában lett olimpiai bajnok, és emellett talajon, gerendán és felemás korláton egyéniben is diadalmaskodott.
Keleti Ágnes ezzel az egy olimpián megszerzett aranyérmek – négy elsőség – tekintetében minden idők legeredményesebb magyar női olimpikonja, és ha hozzávesszük, hogy emellett két ezüstérmet is nyert Melbourne-ben – egyéni összetettben és csapatban –, akkor túlzás nélkül mondhatjuk, hogy az egész olimpia legnagyobb csillaga volt.
Nem tért vissza a restaurálódó kommunizmusba
Az 1956 november végén, december elején lezajlott olimpia azonban Keleti Ágnes sikereitől függetlenül is a magyarokról szólt, köszönhetően a forradalmunk leverésének, és a megtorlások megkezdődésének, amely az egész világot elborzasztotta.
Ráadásul ma már tudhatjuk, hogy ez az év bizonyos értelemben a magyar sport Trianonját, kiheverhetetlen katasztrófáját is magával hozza. Amikor ugyanis 1956. december 8-án befejeződött a melbourne-i játékok hivatalos záróünnepsége, még kevesen gondolták, hogy az ország súlyos veszteségei mellett az egyetemes magyar sportélet a maga nemében szintén pótolhatatlan veszteségeket szenved majd el.
Pontosan megmondani lehetetlen, de közelítőleg megbecsülni sem lehet azon sportolók létszámát, akik a forradalom vérbe fojtását követően – kihasználva a rövid ideig még nyitva lévő határok nyújtotta távozási lehetőséget – örökre elhagyták hazánkat, hiszen szép számmal akadtak közöttük kevésbé közismertek, és még nem felnőtt korúak is, sőt, egyértelmű, hogy ez a két kategória adta a kivándorolt sportolók döntő többségét.
Keleti Ágnes is az ekkor elszenvedett pótolhatatlan veszteségeink egyike. Nem tért ugyanis haza Melbourne-ből, hanem a testvére, Vera segítségével kint maradt Ausztráliában.
Nem töltött azonban túlzottan sokat a déli földrészen, ugyanis a tornasport ott olyannyira gyerekcipőben járt – alig létezett –, hogy az akkor már nem versenyzésben, hanem vezetésben, edzői tevékenységben és tanításban gondolkodó ötszörös olimpiai bajnoknak nem igazán kínált lehetőséget. Ezért előbb Nyugat-Németországba ment, majd onnan Izraelbe települt. Több évtizeden keresztül élt a zsidó államban. Másodszor is férjhez ment – első, még Magyarországon kötött házassága válással végződött – és két gyermeket szült izraeli-magyar férjének.
Amilyen eredményes volt versenyzőként Magyarországon, olyan sikeres munkát végzett az izraeli tornasport felvirágoztatásában. Nem csupán a sportág alapjait segített lerakni, de a helyi testnevelési főiskolán tanított, illetve évtizedeken keresztül irányította az izraeli tornász-válogatottat, mint szövetségi kapitány.
Immáron újra itthon él
A rendszerváltozás óta egyre gyakrabban látogatott haza. Ismét „felfedezte” személyét a honi sportélet is. Elsők között iktatták a Nemzet Sportolói közé 2004-ben, később a Magyar Tornasport Halhatatlanja is lett. Néhány közéleti kitüntetést is kiérdemelt, Prima Primissima-díjas valamint Pro Urbe Budapest-díjas lett, emellett Újpest díszpolgári címével is elismerték rendkívüli életútját. Azt az életutat, amelyben szinte törvényszerűen felfedezhetjük a vérzivataros XX. század számos sorsfordító történését.
Az egykori csodálatos tornásznő a fentieken túl még egy különlegességet is magáénak mondhat:
az 1936-os berlini olimpia póló-bajnoka, Tarics Sándor 2016 májusában bekövetkező halála óta ugyanis Keleti Ágnes a legidősebb, élő magyar olimpiai bajnok.
Századik születésnapján Isten éltesse őt még nagyon sokáig!