Nagyon kevés hiányzott hozzá, hogy csodát tegyen női kézilabdacsapatunk a toronymagas esélyes ellen. A sérülések miatt két irányítóját is nélkülöző válogatottunk nemhogy méltó ellenfél volt, hanem az utolsó percekig esélye volt győzelmet aratni. Az előzetes várakozások legfeljebb abban bízhattak, hogy megússzuk súlyos verés nélkül, ezzel szemben egyenlő erők csatáját láttuk, na meg aggódó norvég tekinteteket. Aki ezt a meccset látta, az 56 percig elhitte a magyar lányokkal együtt, hogy meg lehet verni az olimpia legnagyobb esélyesét.
Kiválóan bekezdtünk, hogy ne tudjon lendületet venni a sokkal esélyesebb ellenfél, az első tíz perc mondhatni tökéletesen sikerült. Szellemesen, változatosan szőttük a támadásainkat, amelyek rendre sikerrel zárultak, ráadásul többen kivették a részüket a góllövésből. A norvégok ezalatt önmagukhoz képest igencsak sokszor hibáztak, rosszul leadott passzok a szélekre, oldalvonalon kiperdülő labda, lépéshiba is előfordult, és 6:3-ra vezettünk. Ezután megérkezett a meccsbe a norvég védelem, ez meglepett minket, a skandináv támadó rohamosztag pedig megkezdte a gólgyártást. Katasztrofális, részünkről góltalan további tíz perc következett, így már 6:10 volt az állás oda.
Ezután azonban rendeztük a sorainkat, és az ilyenkor gyakori norvég gőzhenger pusztítása helyett visszakapaszkodtunk a meccsbe. Zácsik nagy kedvvel lövöldözött, igaz, a fontos bombagólok mellett többször pontatlanul célzott. A védelmünk viszont a helyén volt, az ellenfél sokat bizonytalankodott, ezért alábbhagyott a meccs gólhozama. A vezérszerepet ismét az okosan mozgó és jól szervező Tomori Zsuzsanna vállalta magára, aki a befejezéseknél is többször megvillant. Az utolsó percben már az egyenlítésért támadhattunk, ám Solberg kivédte Lukács ziccerét a szélről, az ellentámadásból pedig másodpercekkel a félidő vége előtt kettőre elmentek a norvégok.
Legjobbjaink, Tomori és Zácsik góljaival gyorsan ledolgoztuk a hátrányt a második játékrész elején. A minden bizonnyal pályafutása utolsó olimpiáján játszó Tomori nagy szenvedéllyel játszott, és ha olykor nem is ért vissza a norvég rohamokban, a falban is rengeteg ért, ahogy olvasta a norvégok támadójátékát. Fej-fej mellett ment a két csapat, és a 40. percben ismét megszereztük a vezetést! Legalább ilyen váratlan fejlemény volt, hogy a fiatal Bordás Rékára irányozva, rég nem látott eredményes beállójátékot mutatott a magyar válogatott.
Két kulcsemberünk, Bordás és Zácsik gyötri a norvégok egyik legjobbját, Mörköt. Fotó: MTI/Illyés Tibor
A veterán Lunde beállítása a norvég kapuba ügyes húzásnak bizonyult, ragadt hozzá a labda, és ezzel egy kis időre ismét vissza tudta venni az ellenfél a kezdeményezést. Őrült, kiélezett meccsen, 21:21-es állással fordultunk az utolsó tíz percre. Öt perccel a vége előtt bicsaklottunk meg, amikor hárommal el tudtak menni a norvégok, és a szélsőjátékunk továbbra is eredménytelen volt Lunde védései miatt, de a 41 éves hálóőr máshonnan is túl sok lövésünket szedte ki. A hetven százalékos védési hatékonyságra sajnos nem volt ellenszerünk. A szerencse ráadásul mindkét kapunál az északiak szolgálatába szegődött, így elmaradt a csoda.
Az önmagában is figyelemre méltó, hogy a világ talán leggyilkosabb támadószekcióját 26 gólon tudtuk tartani, és mindössze egy kapusnyival voltak jobbak nálunk.
Magyarország–Norvégia 22:26 (10:12)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS