Egy ukrán bíróság pénteken elrendelte Mikola Szolszkij mezőgazdasági miniszter letartóztatását, miután azzal gyanúsították meg, hogy részt vett 291 millió hrivnya (2,7 milliárd forint) értékű állami földterület illegális megszerzésében, valamint további 190 millió hrivnya (1,8 milliárd forint) értékű földterület megszerzésére tett kísérletben.
A bíró 75,7 millió hrivnyában (közel 694,3 millió forint) állapította meg az óvadékot. Az ukrán ügyészség a csütörtöki bírósági meghallgatáson közölte, hogy a miniszterre az ellene felhozott vádakért akár 12 év börtönbüntetés is kiszabható. Szolszkij tagadja a hivatalba lépése előtt történt, 2017–2021 közötti eseményekre vonatkozó vádakat.
Nem volt semmilyen korrupció. Senki sem kapott pénzt
– írta az ukrán köztelevízió által ismertetett nyilatkozatában. Korábban úgy nyilatkozott, hogy 2017-ben, amikor ügyvédként dolgozott, magánszemélyeket képviselt egy, földterületek miatt állami vállalatokkal folyó jogvitában Szumi megyében. A mezőgazdasági miniszter csütörtökön nyújtotta be lemondását. A tárcavezető lemondási kérelmét a soron következő plenáris ülések egyikén fogja elbírálni a törvényhozás.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet
TalEle
2024-04-26 at 17:03
Jéé! Kiderült, hogy korrupt az ukrán mezőgazdasági miniszter? Sorosék az ukrán Kormány korrumpálásával óriási földterületeket szereztek Ukrajnában! Majd fittyet hányva Oroszország (geo)politikai érdekeire, a NATO „védőernyője” alá akarták/akarják tolni az új földbirtokaikat! Sőt, a rajtuk megtermelt génmódosított szemetjükhöz, jól fizető (európai) piacot keresnek! Valójában, ilyen egyszerű ez a „mese”, aminek egy epizódját látjuk, és ami miatt százezrek halnak meg a háborúban…
Bandi
2024-04-26 at 13:54
Több villát vett, mint az a helyi politikusoktól elvárt?
lyukas zokni
2024-04-26 at 11:07
nem osztott vissza eleget zselének.
Ungarn über alles !
2024-04-26 at 10:26
pedig olyan takaros kugli-golyó feje van…